Oldal: 5 / 82

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.03.12., szomb. 18:40
Szerző: feket663
Végre megoldódott egy nagy problémám...

Tavaly óta, mióta megvan a Tízes, azóta rázkódik az eleje fékezéskor. Már majdnem mindent megcsináltam rajta, amit el lehetett képzelni, kicseréltem a kormánycsapágyat, majd többször meg is húztam, kitisztítottam a féknyergeket és a féktárcsákat is (azt nem mondom, hogy a kerekeket is kicentríroztattam, mert az ugye alap dolog), gumit is cseréltem, de egy kicsi időleges javulás után mindig visszatért a remegés. Nem maradt más hátra, mint a féktárcsák cseréje, szerencsére a városunkban lakik egy jóbarátom, akinek ugyanilyen motorja van, mint az enyém, így először az ő első kerekével és féktárcsáival próbáltam ki a motort, mert még az első villák csúszóperselyei is szóba jöhettek volna, mint hibaforrás. Szerencsére a haver kerekével nem jelentkezett a remegés, így az irány már megvolt, már csak a tárcsa vásárlás maradt hátra. Persze nem lennék én, ha csak úgy simán megvettem volna egy, az erre a motorra való tárcsaszettet... Gyakran szoktam böngészni az ebay-kleinanzeigen.de oldalt, és gondoltam rákeresek már, hogy nincs-e valami visszautasíthatatlan ajánlat... találtam is egy szett, vadiúj, gyári tárcsát, amit egy 0 kilométeres z1000-ről bontottak le, ennek ugyanakkora a tárcsája, mint az enyémnek. Szokásom, hogy meg szoktam nézegetni az eladó egyéb termékeit is, és volt köztük egy, a kompresszoros Z-H2-re való tárcsaszett, 10 euroval drágábban, mint a másik (így is féláron volt, mint bármilyen szóba jöhető alternatíva, amelyek még színben sem passzoltak az elképzeléseimhez). Erről tudni kell, hogy ezek Brembo logóval ellátott tárcsák, de ha jól tudom Japánban készülnek, és 10 mm-el nagyobb az átmérőjük. Ezek is vadiúj állapotban voltak. Lázas keresésbe kezdtem, és összesen 1 cég oldalán találtam méreteket, amely szerint a felfogatása majdnem ugyanaz volt, mint az enyémnek, egyedül a belső, felfekvő felület átmérője volt kisebb, 0,5 milliméterrel, mint a ZX10r tárcsáénak. Gondoltam, hogy vagy rosszul adták meg a méretet, vagy azt a 0,5 mm-t egy marós el fogja távolítani majd nekem a tárcsa felfogatásáról. Meg is rendeltem, múlt hét hétfőn feladta a srác, péntekre ide is ért. Ma azért kicsit izgatottan bontottam ki a kereket a motor alól, mert azért nem bíztam 100%-ig, hogy alakítás nélkül fel fog menni az én kerekemre, de szerencsére pont ugyanolyan jól passzol, mint a gyári tárcsa. Érdekesség, hogy a gyári tárcsa belső felfekvő mérete 80,5 mm, ezé elvileg 80 mm, míg a 2016-2020-as Zx10r-é pedig 80,2 mm, miközben az elvileg pontosan megmunkált illeszkedő felületre mindegyik feltehető (egy amcsi fórumon a 2016-os tárcsáját javasolták, de az 330 mm-es, ott már féltem, hogy a féknyereg nem fér ki a felni peremétől). Egy jóbarátom esztergált nekem 4 távtartót, hogy a féknyereg megfelelő magasságban álljon, ezért jó a radiális felfogatású féknyereg.
Mindenesetre nagyon örülök, mert tökéletes lett a motor, meg sem rezzen végre az eleje.
275441330_5015411288524633_8194432064438517284_n.jpg
275441330_5015411288524633_8194432064438517284_n.jpg (359.67 KiB) Megtekintve 1462 alkalommal
275480345_5015411105191318_4785389160787105407_n.jpg
275480345_5015411105191318_4785389160787105407_n.jpg (451.89 KiB) Megtekintve 1462 alkalommal
275555521_5015410965191332_2538784124501988884_n.jpg
275555521_5015410965191332_2538784124501988884_n.jpg (584.01 KiB) Megtekintve 1462 alkalommal

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.03.05., szomb. 17:15
Szerző: Vinkler
GTomi írta:
2022.03.05., szomb. 16:54
Vettem új sisakot, nem kockázatok a másikkal, szintén HJC, igaz ez olcsóbb, mint az f70-es volt, viszont a SHARP szerint 5csillagos (persze, nyilván a körülmények is jelentősen befolyásolnak egy nem várt sérülést)

Két variáció között, hosszas őrlődés után a kéket választottam. Nagyon tetszett mind a kettő, pláne úgy, hogy a születésem éve is rajta van :D
Szerintem is ez volt a jó döntés!

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.03.05., szomb. 16:54
Szerző: GTomi
Vettem új sisakot, nem kockázatok a másikkal, szintén HJC, igaz ez olcsóbb, mint az f70-es volt, viszont a SHARP szerint 5csillagos (persze, nyilván a körülmények is jelentősen befolyásolnak egy nem várt sérülést)

Két variáció között, hosszas őrlődés után a kéket választottam. Nagyon tetszett mind a kettő, pláne úgy, hogy a születésem éve is rajta van :D

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.03.03., csüt. 21:16
Szerző: GTomi
violin írta:
2022.03.03., csüt. 19:06
GTomi írta:
2022.03.03., csüt. 16:40

A ciki az volt, hogy éppen fiatal motoros srácok előtt mutattam be a produkcióm....
Csupán oktatási célzattal, hogy nekik már ne kelljen... :rolleyes:

Itt az élő példa, hogy kis motorral is lehet nagyot esni.... tehát a lehetőségek szerint, fel kell öltözni rendesen. leborulok.gif
:D

Mondjuk motoroskabát (sportos, kapucnis, sportosnak tűnik "kintről" :) ) , térdvédő és legalább magasszárú cipő ilyenkor is.

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.03.03., csüt. 19:06
Szerző: violin
GTomi írta:
2022.03.03., csüt. 16:40

A ciki az volt, hogy éppen fiatal motoros srácok előtt mutattam be a produkcióm....
Csupán oktatási célzattal, hogy nekik már ne kelljen... :rolleyes:

Itt az élő példa, hogy kis motorral is lehet nagyot esni.... tehát a lehetőségek szerint, fel kell öltözni rendesen. leborulok.gif

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.03.03., csüt. 16:40
Szerző: GTomi
violin írta:
2022.02.27., vas. 14:21
Elindítottam az idei szezont.... :rolleyes:
én is (jó)pár héttel ezelőtt amikor jó idő lett hirtelen, a kis ötvenesemet szedtem elő,nagyobbat hagytam még, és miután mentem vele jó pár kilométert hegyen-völgyön, de egy kanyarban a "szokásos" megcsúszásom közbeszólt, így kb. 20-al, szó szerint pofára estem vele...

A ciki az volt, hogy éppen fiatal motoros srácok előtt mutattam be a produkcióm, akik nem messze beszélgettek és rögtön jöttek, hogy segítsenek-e.

Na most ilyenkor mi van ugye, a kb. egy éves sisakom akkor kuka-e vagy sem?

Állcsúcsom rendesen odavertem a zárt sisakban, fejem, mint mikor edzésen bekap az ember egy pofont , de az állam meg napokig rendesen fájt utána. Tény, ha nyitott sisak, akkor fog nélkül lennék asszem...

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.02.27., vas. 14:21
Szerző: violin
Elindítottam az idei szezont.... :rolleyes:
_20220227_141512.JPG
_20220227_141512.JPG (1.65 MiB) Megtekintve 1461 alkalommal
_20220227_141434.JPG
_20220227_141434.JPG (2.82 MiB) Megtekintve 1461 alkalommal

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.02.26., szomb. 20:19
Szerző: AAttila
Elsősorban Vinkler Úr figyelmébe ajánlanám:
https://www.automotor.hu/motor/lego-kes ... a-robogot/

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.02.06., vas. 15:20
Szerző: Vinkler
violin írta:
2022.02.06., vas. 14:14
271731410_483269470038129_6679645717089477147_n.jpg
272727132_3831452633746500_272550707236208213_n.jpg
272813747_243450441290021_750267698962411703_n.jpg
272720264_676901180165345_3089125663281753929_n.jpg
bravo.gif
36_3_1.gif

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.02.06., vas. 14:14
Szerző: violin
271731410_483269470038129_6679645717089477147_n.jpg
271731410_483269470038129_6679645717089477147_n.jpg (26.94 KiB) Megtekintve 1465 alkalommal
272727132_3831452633746500_272550707236208213_n.jpg
272727132_3831452633746500_272550707236208213_n.jpg (65.89 KiB) Megtekintve 1465 alkalommal
272813747_243450441290021_750267698962411703_n.jpg
272813747_243450441290021_750267698962411703_n.jpg (65.18 KiB) Megtekintve 1465 alkalommal
272720264_676901180165345_3089125663281753929_n.jpg
272720264_676901180165345_3089125663281753929_n.jpg (63.58 KiB) Megtekintve 1465 alkalommal

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.02.01., kedd 21:22
Szerző: Lemmy9.1
Lefújattad a lombszívó házát?
:D

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.31., hétf. 16:44
Szerző: violin
Most hoztam el a fényezőtől.... :rolleyes:
272426247_2969383260059082_6320799186521567336_n.jpg
272426247_2969383260059082_6320799186521567336_n.jpg (387.76 KiB) Megtekintve 1529 alkalommal

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.25., kedd 20:15
Szerző: GTomi
Szezon felé szépen lassan, és ha már abban benne, és ha van akit érdekel, vagy baráti csoportot, július 23-án falunap van Gyalókán, ilyenkor van motoros találkozó is, veterán motorok, autók is.
Gyalókán találkoznak, aztán -Zsira - Répcevis - Peresznye - Kiszsidány - Csepreg (ott megvendégelnek mindenkit) azán onnan - Szakony - Gyalóka vissza.

A polgi ismerős, azt mondta megoldható sátrazás is, ha vki gondolja, illetve a megvendégelés fejében jótékonykodás, ki amennyit gondol, ha jól emlékszem egy beteg kisgyereknek.

Ez GY-M-S megye és Vas megye találkozása kb , az osztrák határ kb. 10 perc .

Gondoltam megosztom.

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.24., hétf. 18:46
Szerző: AAttila
Lemmy9.1 írta:
2022.01.24., hétf. 15:13
Én már nyalogatom a csajomat! ;)

IMG_20220124_151103.jpg
Most ahogy megláttam, még így a garázsban is szivesen ráülnék, csak az érzés miatt ;peace; (hát még ha kicsit dorombolna is :rolleyes: )

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.24., hétf. 15:40
Szerző: violin
Lemmy9.1 írta:
2022.01.24., hétf. 15:13
Én már nyalogatom a csajomat! ;)
A jó kis Hondavémax! :rolleyes: :tutiok:

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.24., hétf. 15:13
Szerző: Lemmy9.1
Én már nyalogatom a csajomat! ;)
IMG_20220124_151103.jpg
IMG_20220124_151103.jpg (1.3 MiB) Megtekintve 1593 alkalommal

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.23., vas. 13:49
Szerző: violin
asebestyen írta:
2022.01.23., vas. 13:25
violin írta:
2022.01.23., vas. 13:13
Az élet mindig tartogat meglepetéseket... :D
Például, amikor a hülyeség szorgalommal párosul....
DSC_2464.JPG

Mi a hiba....? Csak az, hogy a szöghajtásba olaj való...nem zsír. :smile51:
DSC_2465.JPG
Na jó, de amikr már szivárog a szimeringnél az olaj, akkor a profi leereszti az oljat és megtömi 3 különböző zsírral. ;peace;
Valahogy úgy.... kétségkívül egyszerűbb, mint néhány O-gyűrűt vagy szimeringet kicserélni... :rolleyes:

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.23., vas. 13:25
Szerző: asebestyen
violin írta:
2022.01.23., vas. 13:13
Az élet mindig tartogat meglepetéseket... :D
Például, amikor a hülyeség szorgalommal párosul....
DSC_2464.JPG

Mi a hiba....? Csak az, hogy a szöghajtásba olaj való...nem zsír. :smile51:
DSC_2465.JPG
Na jó, de amikr már szivárog a szimeringnél az olaj, akkor a profi leereszti az oljat és megtömi 3 különböző zsírral. ;peace;

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.23., vas. 13:13
Szerző: violin
Az élet mindig tartogat meglepetéseket... :D
Például, amikor a hülyeség szorgalommal párosul....
DSC_2464.JPG
DSC_2464.JPG (1.01 MiB) Megtekintve 1588 alkalommal
Mi a hiba....? Csak az, hogy a szöghajtásba olaj való...nem zsír. :smile51:
DSC_2465.JPG
DSC_2465.JPG (920.71 KiB) Megtekintve 1588 alkalommal

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.22., szomb. 18:43
Szerző: AAttila
violin írta:
2022.01.22., szomb. 14:37
A hosszú, téli estéken... :rolleyes: , amíg a kaszni a fényezőnél pihen, addig sem tétlenkedem...
DSC_2462 (2).JPG

Amit tudok rendben rakok. Megtisztítom, lefestem, felújítom...
Közben szép lassan megjönnek a hiányzó alkatrészek is...
DSC_2461 (2).JPG
DSC_2459 (2).JPG
Ezt valahogy sejtettem :rolleyes: ;peace;

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.22., szomb. 14:37
Szerző: violin
A hosszú, téli estéken... :rolleyes: , amíg a kaszni a fényezőnél pihen, addig sem tétlenkedem...
DSC_2462 (2).JPG
DSC_2462 (2).JPG (2.38 MiB) Megtekintve 1483 alkalommal
Amit tudok rendben rakok. Megtisztítom, lefestem, felújítom...
Közben szép lassan megjönnek a hiányzó alkatrészek is...
DSC_2461 (2).JPG
DSC_2461 (2).JPG (2.6 MiB) Megtekintve 1483 alkalommal
DSC_2459 (2).JPG
DSC_2459 (2).JPG (821.09 KiB) Megtekintve 1483 alkalommal

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.15., szomb. 21:42
Szerző: violin
seiemmezzo-scrambler-lato-dx-34-scontornata.jpg
seiemmezzo-scrambler-lato-dx-34-scontornata.jpg (187.05 KiB) Megtekintve 1535 alkalommal
seiemmezzo-bianca-lato-sx-34-scontornata.jpg
seiemmezzo-bianca-lato-sx-34-scontornata.jpg (215.92 KiB) Megtekintve 1535 alkalommal

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.08., szomb. 12:50
Szerző: asebestyen
Se motorbaleset, se mások életének veszélyeztetése (ezúttal),drogtesztet nem mellékelt a videohoz, az tény.:D
.

youtu.be/lHIvwip__Io

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.07., pén. 07:18
Szerző: Lemmy9.1
De ez a másik narkós rohadék is az utcán rajoskodott. Játszott más életével.
Nem tudom minek kell népszerüsíteni itt ezeket az utcai drogos, önző véglényeket. Mint ahogy azt sem értem, minek kell motorosbaleseteket betenni.

Re: Motoros topic motorosoknak

Elküldve: 2022.01.06., csüt. 21:56
Szerző: Alex_Aston
feket663 írta:
2022.01.06., csüt. 21:06
Alex_Aston írta:
2022.01.06., csüt. 20:55
asebestyen írta:
2022.01.06., csüt. 18:04

Sajnálom utólag, hogy betettem a videót. A hülyeséget nem kvánom/tam népszerűsíteni, és úgy tűnik többen így vettétek. Még 1x leírom, a srác szerintem is elmebeteg, gyakorlatilag ő is ezt vallja magáról, hisz crazy ride a videó címkéje, ahol és amilyen körülmények között csinálja, elítélem, a halálát ezzel együtt nem kívánom, viszont nem lehet tőle elvitatni, hogy van, amit nagyon tud, zsenális a motorkezelése.
A versenypályán motorozás teljesen más dolog, más motor, más motorozási technika, meg úgy minden más, ez a fajta motorozás oda pont ugyanennyire nem való vagy még kevésbé.
Lehet zseniálisan kezeli a motort, de elég, ha egyszer nem adja ki, és akkor annyi.
Beugrott erről ez a grúz emberke. Ő is a tűzzel játszott. Nem is volt hosszú életű...



Van az a mondás, hogy kardtól vész, ki karddal él.
És ilyenkor mindig azt mondom, hogy jó esetben nem visz magával mást.
Annyiban hibádzik a hasonlat, hogy a grúz srác pont utasként tartózkodott az autójában, mikor balesetet szenvedtek.
Ahogy Paul Walker is.
De szerintem ez őket már nem vigasztalja. Ők keresték a bajt...