viri írta: ↑2020.09.06., vas. 09:28
... nyilván nem mindenki van így (nem mindenki hajlamos az addikcióra) nem is azoknak szól ez a topik, akiknél teljesen a helyén vannak a dolgok...
Aki a mókuskerékben bukfencezik, az nem fogja ezt a topikot olvasni. Jó, hogy leírtad a történeted, mert az én szememben Te voltál az egyik "függő" hobbitárs. Örülök, hogy kilábaltál belőle. Bár én is sok pénzt szórtam el (sokszor feleslegesen) HiFi-re, függőségi állapotba talán soha nem kerültem, mert a stúdiók realista világában mindig kijózanodtam. Nálam bevált módszer a költséghatár reális meghatározása és könyörtelen betartása, ez megkíméli az embert attól a reménytelen küzdelemtől, hogy a LEGJOBBAT hajkurássza. A hobbira szánt összeg felső határát sokáig fél évi keresetemhez kötöttem és ezt be is tartottam (ma már sokkal olcsóbb láncom van). Az eljárást csak az nehezítette, hogy több költséges hobbim is van, amik között a HiFi egyre inkább háttérbe szorult.
A privatizálás után leírok néhány történetet, amik szerintem jól példázzák a hifizés szélsőségeit.
Réges-régen egy sporttársammal örömmel fedeztük fel, hogy ugyanazt a hobbit űzzük, mindketten komoly lemezgyűjteménnyel rendelkezünk és ezt próbáljuk jó minőségben lejátszani. Párszor meg is látogattuk egymást, illetve ugyanabba a HiFi klubba jártunk. Neki már akkor az enyémnél sokkal komolyabb rendszere volt és már kábeleket is cserélgetett, amivel én a legtöbb hobbitárshoz hasonlóan akkoriban (a 80-as években) egyáltalán nem foglalkoztam. Kicsit csodálkoztam azon, hogy irodista fizetésből miként tudott olyan komoly készülékeket beszerezni, de zárkózottsága miatt nem firtattam a kérdést. Aztán évekig eltűnt a szemem elől, a klubba sem járt egy idő után, csak pletykákból tudtam, hogy elvált és az egészsége is megrendült. Utolsó találkozásunk egy HiFi áruházban történt, ahova akkoriban gyakran betértem beszélgetni, zenét hallgatni. Hősünk is megjelent a boltban, ám döbbenetes kinézetét látva nem szólítottam meg, ő is kerülte a pillantásomat. Szó szerint rongyos ruhában és levált talpú cipőben volt. Egy csomagot vett át a boltban, majd sietősen távozott. A kereskedőtől tudtam meg, hogy egy 170e forintos összekötő kábelt rendelt és a vételár egy részét aprópénzzel fizette ki. Történt ez valamikor a 90-es évek elején, mikor a havi átlagfizetés 10e Ft körül járt. Csak később tudtam meg, a felesége megelégelte, hogy hősünk a családi nyaralásra szánt pénzből vett egy új hangsugárzót és rendszeresen elköltötte a kajapénzt is. Pécsi hifisták talán még emlékeznek Jánosra. HiFi-s vásárlásaim előtt gyakran jutott eszembe az esete és volt, hogy erre hivatkozva beszéltem le magam egy készülék beszerzéséről.
---
Felhívott egy érdeklődő azzal, hogy USB kábelt szeretne és bár ő még egyetlen elfogadható példánnyal sem találkozott, de jókat hallott az enyémről. Érdeklődött, milyen anyagokat, megoldásokat alkalmazok, közben a miheztartás végett elárulta, hogy jelenleg három kábel van nála kipróbálás alatt és bár mindegyik több százezer forintba kerül, neki egyik sem tetszik. Itt már éreztem, hogy hősünk rossz embert hívott fel, de türelmesen elmeséltem neki a kért infókat. Pár mondatot végighallgatott, aztán közbevágott azzal, hogy csak nem valami olcsó csatlakozót használok. Felhívtam a figyelmét, hogy nálam egy USB kábel 12-15e Ft, amibe nem fér bele egzotikus csatlakozó, meg amúgy sem szeretnék olyasmit árulni, mert magamnak sem venném meg. Ennél a pontnál véget ért a párbeszédünk, mert magából kikelve utasított rendre, hogy micsoda átvágás, amit én művelek, hiszen 100e Ft alatt nem létezik használható kábel. Sajnálkozva letettem a telefont. Kimondottan fájt, hogy képes valaki ennyire ellehetetleníteni a saját örömét.
---
Fórumtárs megkeresett azzal, hogy építsek neki egy hangsugárzót. Valamennyire ismertem az illetőt, a lakásában is jártam korábban, de azért alaposan kifaggattam a szempontjairól, céljairól. Meglepetésemre közölte, hogy a pénz nem számít, mindenből legyen a legjobb benne. Nem kötöttem bele az erősen támadható kijelentésébe, de a biztonság kedvéért megállapodtunk egy 1 MFt-os költséghatárban. A doboz nehezen készült el, az asztalos csúnyán elúszott a határidővel, a megrendelő pedig türelmetlenül hívogatott másnaponként, konkrétan az agyamra ment. Bár a műszaki dolgokhoz érezhetően nem értett, minden részletről tudni akart és persze dőltek belőle a máshonnan kapott "okos" tanácsok. Végül elkészült életem egyik legjobban sikerült hangdoboza, de sok időm nem volt hallgatni, mert a megrendelő szinte azonnal elvitte, amint az utolsó csavarok is a helyükre kerültek. Volt bennem némi félsz, hogy mit szól majd hozzá, mert tudtam, milyen komoly cuccai voltak korábban, de a következő napokban boldogan számolt be róla, mennyire tetszik neki a doboz, barátai is csodájára járnak és hogy ez az a hang, amit mindig is keresett. Elégedetten zártam le a projectet. Aztán 2 hónappal később láttam egy hirdetésben, hogy árulja a dobozokat. Gyorsan el is vitték, valaki jól járt velük. Hősünk még abban az évben kétszer cserélt hangsugárzót, mindkét esetben több millió forintos példányokat vett és adott el. Nem tudom, végül sikerült-e megállapodnia.