Hifi mánia - hobbi tudatos kontrollja kényszerbetegség nélkül

[Luxor Audio]

Valahonnan onnan indult a mostani folyam, hogy fapaci eladta az egész rendszerét, 'leépített', és most van egy kicsi egybe-cucc, amin élvezetes a zenehallgatás. Énszerintem nagyon érdekes, hogy ilyenkor mi történik.

Nem akarom már a magam esetével terhelni a topikot, ráadásul kaptam miatta hideget s meleget, ami meglepő is, meg vicces is. Próbáltam a Mu-So-ról írt cikkemben leírni a lépésem hátterét, de aztán a felét kihúztam, mert nagyon hosszú lett a "rizsa" és a műszaki cikkek olvasói inkább a készülékekre kíváncsiak.

Aki nagyon benne van a HiFi-s pörgésben, annak az én lépésem megfutamodás, feladás, szappanopera és még jónéhány más jelző is felmerült, még az is elhangzott, hogy milyen béna vagyok, ha 40 év alatt nem tudtam építeni egy igazán jó rendszert. Tudjuk, hogy az számít jó hifistának, aki folyamatosan fejleszt, cserél, vásárol, sok pénzt költ. Ha sokáig nem veszel semmit, furán néznek rád, ha meg esetleg egyszerűsítesz a rendszereden, azzal ki is kerülsz a körből (ami persze nem feltétlenül baj).

Hajlamos vagyok a reflexeimet figyelni. Zenelejátszó eszközöket is egy ideje már az alapján ítélek meg (a kezdeti hibákból tanulva), mennyire szívesen hallgatok rajtuk muzsikát, mennyire vágyom rá, hogy hazaérve bekapcsoljam őket és mennyire vagyok nyitott használatuk közben új zenékre, vagy mennyire ragadok bele a sok évvel ezelőtti listáimba. Érdekes módon ez nem mindig vágott össze a hangzásukról alkotott tudatos, "tudományos" véleményemmel, amik a szokásos hifista szempontok alapján születtek. Előfordult velem, hogy technikailag nem éppen felsőpolcos berendezések is nagy örömet okoztak, mert lehet, hogy nem volt elég dögös basszusuk, nagy hangterük, vagy kegyetlenül részletező hangzásuk, de valamiért jó volt rajtuk zenét hallgatni. Nem tudom sajnos, ez műszaki nyelvre fordítva mit jelent, milyen magyarázatot lehetne rá adni, pedig micsoda sikersztorit lehetne építeni belőle... És beszélgetni sem lehet róla, még annyira sem, mint a hifista szempontokról, pedig ott is rengeteg félreértés, kommunikációs zavar van.

Szóval kedves Chord, annyi történt szerintem, hogy őszinte voltam magammal. Hifista szempontok szerint nyilván ért veszteség, zenehallgatási szempontok szerint viszont nem. Nekem most utóbbi volt a lényeges, ami kicsit számomra is meglepő, hiszen egész eddigi életem kütyük között zajlott. Ugyanakkor van bennem némi büszkeség is, mert kicsit úgy élem meg a helyzetet, hogy lejöttem a szerről.

Ez mind szep es jo de ne felejtsuk el, hogy neki ez egy kenyszermegoldas.

Nem mondanám annak, hiszen saját döntések szülték a helyzetet, de ez már privát téma.

[Retrofuturista]

Ez mind szep es jo de ne felejtsuk el, hogy neki ez egy kenyszermegoldas. Egy Suzuikval is el lehet menni A pontbol B pontba de azert egy komolyabb autoval elvezetesebb, es ez igaz barmelyik hobbira.
Nekem a masik hobbim a sörözes es vehetnek olcsobb söröket, de szerintem nem elveznem annyira mint amilyent szoktam magamnak venni. Tovabbi jo sörözest kivanok illetve zenehallgatast.

Két rendszert tartok fenn, egy otthonit és egy munkahelyit. Az utóbbit gondoltam cserélni egy ilyen megoldásra, mivel egy munkahelyen nem nagyon van helye hifizésnek. Ott már fél éve nem variáltam semmit, de bizony a dual koncentrikus Tannoy hangfalak odafigyelős zenehallgatásra lettek tervezve és nem háttérzenére. Otthon elképzelhetetlen, hogy feladjam a sok év alatt rakott, imádott "nagy" rendszert.

Persze egyszerű háttérzenére egy Vifa Helsinki vagy valami hasonló is tökéletes lenne.

[tottyi]

Valahonnan onnan indult a mostani folyam, hogy fapaci eladta az egész rendszerét, 'leépített', és most van egy kicsi egybe-cucc, amin élvezetes a zenehallgatás.

Énszerintem nagyon érdekes, hogy ilyenkor mi történik.

Engem is nagyon érdekel, hogy egy ilyen Naim Mu-So 2 mit tud adni egy akár több milliós rendszerhez képest, és bizony amikor a hangminőség mellett belép az életminőség vagy a hordozhatóság fontossága, az jön le a tesztekből, hogy igenis sokat. Egy ilyen cuccal való őszinte elégedettség pedig akár egy volt függő teljes felszabadítását is jelentheti. Nincs több variálás, kábelezés, forrás cserebere, nüanszokra való koncentrálás. Lerakod, élvezed. Komolyan gondolkozom rajta, hogy kipróbálom.

Ez mind szep es jo de ne felejtsuk el, hogy neki ez egy kenyszermegoldas. Egy Suzuikval is el lehet menni A pontbol B pontba de azert egy komolyabb autoval elvezetesebb, es ez igaz barmelyik hobbira.
Nekem a masik hobbim a sörözes es vehetnek olcsobb söröket, de szerintem nem elveznem annyira mint amilyent szoktam magamnak venni. Tovabbi jo sörözest kivanok illetve zenehallgatast.

[chord_]

Rendkívül szerteágazó végeredmények lehetnek hosszabb távon egy ilyen lépéssel. Nálam, így, visszagondolva, valamiféle hangi diszkomfort generálta a cserélgetéseket, és indított el egy olyan szintű rendszerleépítést, hogy hetekig csak a szőnyeg maradt meg a rendszerből.

Aztán, ha létrejön egy olyan hang, amivel szeretünk zenét hallgatni nagyon, sőt, jobban, akkor győzelem.
A vissza-sóvárgás veszélye a jobb, kifinomultabb / 'bonyolultabb' hang után, akár el is múlhat.
Megtörténhet, hogy a régi nagy rendszer hangját a kicsi az szimplán meghaladja, azért.
Vagy egyszerűen nem kell az a plusznak képzelt hangminőség-többlet, amit a bonyolult rendszer produkált.
Az is lehet, hogy x idő múlva, egy új építkezés elindul, valami mással. Vagy valami régi nagy szerelmünkkel. Vagy egy új technológiával.

Az bizonyos, hogy az egybe-rendszer idején pl. a kábelezés őrületéből kimaradni, az jó volt, jó volt szánakozva figyelni messziről másoknál a galaxisnyi különbségek ábrándos örömét egy összekötő / hálózati kábel cseréje után, a vergődést a labirintusban.

Visszakerülni sem volt akkora katasztrófa... :)

[Retrofuturista]

Valahonnan onnan indult a mostani folyam, hogy fapaci eladta az egész rendszerét, 'leépített', és most van egy kicsi egybe-cucc, amin élvezetes a zenehallgatás.

Énszerintem nagyon érdekes, hogy ilyenkor mi történik.

Engem is nagyon érdekel, hogy egy ilyen Naim Mu-So 2 mit tud adni egy akár több milliós rendszerhez képest, és bizony amikor a hangminőség mellett belép az életminőség vagy a hordozhatóság fontossága, az jön le a tesztekből, hogy igenis sokat. Egy ilyen cuccal való őszinte elégedettség pedig akár egy volt függő teljes felszabadítását is jelentheti. Nincs több variálás, kábelezés, forrás cserebere, nüanszokra való koncentrálás. Lerakod, élvezed. Komolyan gondolkozom rajta, hogy kipróbálom.

[fererencz]

Valahonnan onnan indult a mostani folyam, hogy fapaci eladta az egész rendszerét, 'leépített', és most van egy kicsi egybe-cucc, amin élvezetes a zenehallgatás.

Énszerintem nagyon érdekes, hogy ilyenkor mi történik.

Bizony, hogy érdekes! Csak sokan nem is akarnak hallani, tudni arról, hogy ez is egy opció. Ami végül is érthető, mert nem csak a hobbijukat kicsinyítenék le ezzel.

[chord_]

Valahonnan onnan indult a mostani folyam, hogy fapaci eladta az egész rendszerét, 'leépített', és most van egy kicsi egybe-cucc, amin élvezetes a zenehallgatás.

Énszerintem nagyon érdekes, hogy ilyenkor mi történik.

[Rock60]

Ráadásul szépen szét is OFF-oltátok ezt a topicot.

Zajlik az élet... Legalább.
A többi kedvelt sláger topicban napok, hetek óta nincs egy új kérdés, gondolat.

[Luxor Audio]

Ugyan, teljesen on: kontrollt vesztett hifisták próbáljuk mániákusan megfejteni a zene körüli tulajdonviszonyokat.

Szerintem itt inkább egymás legyőzése néhányak célja, ennek érdekében bármit képesek leírni. Sokszor sokaknak feltettem már a kérdést, hogy a HiFi mikor vált versennyé, kaptam is érdekes válaszokat, de még szabad a gazda.

Szóval még mindig kötöm az ebet a karóhoz és vallom, a zenéléshez (is) érteni kell, és nagyon nem mindegy, hogy hogyan és kitől tanuljuk meg a hangszerismeret alapjait, hogy a késöbbiekben majd értő módon, odafigyelve tudjunk zenét hallgatni a Relentless erősítőnk segítségével.

Eric Clapton, Bob Marley, Jimi Hendrix, Prince, Frank Zappa, Muddy Waters, Jimmy Page... Az a közös bennük, hogy nagyjából semmilyen hagyományos zenei oktatást nem kaptak és mindannyian teremtettek egy-egy zenei stílust. Lehet, hogy néha le kellene venni a vaskalapot? A zene pont olyan, mint a tánc, vagy a sport, velünk született képességek és reflexek, apró gyerkőcök sem véletlenül énekelnek, táncolnak, mozognak. Bárki bármelyiket élvezheti és művelheti amatőrtől a professzionális szintig. Ez az én ebem és karóm.

[pärt]

Ráadásul szépen szét is OFF-oltátok ezt a topicot.

Ugyan, teljesen on: kontrollt vesztett hifisták próbáljuk mániákusan megfejteni a zene körüli tulajdonviszonyokat.

[pärt]

A zene nem mindenkié. Szeretném, ha az lenne. Kodály is szerette volna. Sajna a zenetanulás lehetősége és a zenei érzék (!) nem mindenki esetén áll rendelkezésre. Nem lesz mindenkiből világjáró muzsikus, ahogyan agysebész sem...

A zene nem mindenkié? Már hogy a gránátba ne?! Hogy jön ide, hogy kiből lesz világjáró muzsikus? Ami amúgy is csak a világjárás szemszögéből jelent bármit is. Egyáltalán: aki "csak" befogadó, az nem vallhatja magáénak?
A gyúkszemes példázatot már végképp nem értem. Valami sűrű keserűség árad ebből a folyamatos ostorozásból, aminek nem tudom okát, de ha meglátom egy újabb bejegyzésed, tudom, hogy megint jól ki lesz osztva minden műkedvelő bugris.

[Vinkler]

Ráadásul szépen szét is OFF-oltátok ezt a topicot.

[viri]

A zenei/zenészi szabadsághoz kell a legjobban tudni, a szabadság és tévelygés nem ugyanaz. Aki jól improvizál, az nagyon tud és nagyon sok muzsika van a fejében és a zsigereiben, ha úgy tetszik. Sajnos (vagy se), hogy valami kijöjjön, ahhoz azt először többszörösen be kell táplálni a rendszerbe, aztán hogy valami tényleg jó jöjjön ki, ahhoz nagyon-nagyon sokat kell betáplálni.

Maximálisan egyetértek, csak ne vitassuk el a zenét a hobbistáktól, meg azoktól, akiknek a szülei direkt nem engedték a gyerekeket zenét tanulni, nehogy a gyerek zenész legyen, mondván, hogy a zenészek élete nehéz és csak nagyon keveseknek sikerül. Bármennyire is visszataszító egy ilyen szülői magatartás, van benne igazságmag. Felnőtt fejjel, munka mellett indulva már nem lesz senki Ophélie Gaillard a csellón.

Nekem emiatt nem tetszik ez a virtuóz kultusz, ami azt sugallja, hogy kevés kiválasztottaké a zene, a többiek csak majomkodnak.

A zene nem mindenkié. Szeretném, ha az lenne. Kodály is szerette volna. Sajna a zenetanulás lehetősége és a zenei érzék (!) nem mindenki esetén áll rendelkezésre. Nem lesz mindenkiből világjáró muzsikus, ahogyan agysebész sem. Viszont egy pedikűrös OKJ tanfolyamot még elvégezhetsz, és vághatod szakmányban a tyúkszemet. Az már majdnem ugyanaz. És egy ilyen papír birtokában már bárki ezerrel fikázhatja Banczerowszkit és követelőzhet. Ja.

Jézusom... Szerintem a világjáró agysebész muzsikus, és a botfülű ütemérzék nélküli szerencsétlen között van egy nagyon széles átmenet, nem csak e két szélsőség létezik...

[Sosztakovics]

A zenei/zenészi szabadsághoz kell a legjobban tudni, a szabadság és tévelygés nem ugyanaz. Aki jól improvizál, az nagyon tud és nagyon sok muzsika van a fejében és a zsigereiben, ha úgy tetszik. Sajnos (vagy se), hogy valami kijöjjön, ahhoz azt először többszörösen be kell táplálni a rendszerbe, aztán hogy valami tényleg jó jöjjön ki, ahhoz nagyon-nagyon sokat kell betáplálni.

Maximálisan egyetértek, csak ne vitassuk el a zenét a hobbistáktól, meg azoktól, akiknek a szülei direkt nem engedték a gyerekeket zenét tanulni, nehogy a gyerek zenész legyen, mondván, hogy a zenészek élete nehéz és csak nagyon keveseknek sikerül. Bármennyire is visszataszító egy ilyen szülői magatartás, van benne igazságmag. Felnőtt fejjel, munka mellett indulva már nem lesz senki Ophélie Gaillard a csellón.

Nekem emiatt nem tetszik ez a virtuóz kultusz, ami azt sugallja, hogy kevés kiválasztottaké a zene, a többiek csak majomkodnak.

A zene nem mindenkié. Szeretném, ha az lenne. Kodály is szerette volna. Sajna a zenetanulás lehetősége és a zenei érzék (!) nem mindenki esetén áll rendelkezésre. Nem lesz mindenkiből világjáró muzsikus, ahogyan agysebész sem. Viszont egy pedikűrös OKJ tanfolyamot még elvégezhetsz, és vághatod szakmányban a tyúkszemet. Az már majdnem ugyanaz. És egy ilyen papír birtokában már bárki ezerrel fikázhatja Banczerowszkit és követelőzhet. Ja.

[Retrofuturista]

A zenei/zenészi szabadsághoz kell a legjobban tudni, a szabadság és tévelygés nem ugyanaz. Aki jól improvizál, az nagyon tud és nagyon sok muzsika van a fejében és a zsigereiben, ha úgy tetszik. Sajnos (vagy se), hogy valami kijöjjön, ahhoz azt először többszörösen be kell táplálni a rendszerbe, aztán hogy valami tényleg jó jöjjön ki, ahhoz nagyon-nagyon sokat kell betáplálni.

Maximálisan egyetértek, csak ne vitassuk el a zenét a hobbistáktól, meg azoktól, akiknek a szülei direkt nem engedték a gyerekeket zenét tanulni, nehogy a gyerek zenész legyen, mondván, hogy a zenészek élete nehéz és csak nagyon keveseknek sikerül. Bármennyire is visszataszító egy ilyen szülői magatartás, van benne igazságmag. Felnőtt fejjel, munka mellett indulva már nem lesz senki Ophélie Gaillard a csellón.

Nekem emiatt nem tetszik ez a virtuóz kultusz, ami azt sugallja, hogy kevés kiválasztottaké a zene, a többiek csak majomkodnak.

[asebestyen]

A zenei/zenészi szabadsághoz kell a legjobban tudni, a szabadság és tévelygés nem ugyanaz. Aki jól improvizál, az nagyon tud és nagyon sok muzsika van a fejében és a zsigereiben, ha úgy tetszik. Sajnos (vagy se), hogy valami kijöjjön, ahhoz azt először többszörösen be kell táplálni a rendszerbe, aztán hogy valami tényleg jó jöjjön ki, ahhoz nagyon-nagyon sokat kell betáplálni.

[Retrofuturista]

Azt hiszed, hogy a kottát csak egyféleképpen lehet értelmezni és előadni? Az interpretációs különbségek pont ebből a korstílus szigorú szabályait betartó, szabad értelmezhetőségből fakadnak, amelyet még vastagon kiegészíthet az addigi tapasztalaton túlmutató hangszerkezelési tudás, melyet hívhatunk virtuozitásnak is, bár a legtöbben ilyenkor csak a gyors futamokra asszociálnak, miközben egy hangindítás is lehet virtuóz. Chord azt hiszi, az improvizáció a szabad zene, pedig már vagy ezerszer elmondtam neki, hogy a hallott, épp ott születő improvizációt is eljátszották már előtte 500 féleképpen, és amikor valaki improvizál, ezekből a változatokból húz elő egyet és adja úgy elő, mintha éppen akkor találta volna ki. A zenének építőkövei vannak, melyeket skálázásokkal, etüdök segítségével éget be magának a zenész, majd amikor ezek a fordulatok már készség szinten állnak rendelkezésre, indulhat a fantáziálás, a kottától való időnkénti elrugaszkodás. A jazz, heavy metal, rock&roll, népzene is használ kottát, de ha azt játszanád csak el, ami az ötvonalas papírra le van írva, rá sem ismernél a hangzó autentikus eredetire. Mindent ti. nem lehet a kottalapokon rögzíten, bár vannak ilyen törekvések, szóval otthon, saját kútfőből, szakmai irányítás nélkül irgalmatlan nagy baromságokat tud "összemuzsikálni" magának az ember. Nem mondom, lehet ez is szórakoztató, ez a fajta "sz@rok én mindenre és mindenkire" zenélés, ütöm a dobot, mint állat, hadd kapjon agyrázkódást a vakondok is környéken, még a Youtube-ra is feltöltheted a zenei terrorizmusodat, ahogyan ezt tízezrek megteszik nap mint nap, de ettől, amit csinálsz, még csak balfaszkodás marad és nem zene. Szóval még mindig kötöm az ebet a karóhoz és vallom, a zenéléshez (is) érteni kell, és nagyon nem mindegy, hogy hogyan és kitől tanuljuk meg a hangszerismeret alapjait, hogy a késöbbiekben majd értő módon, odafigyelve tudjunk zenét hallgatni a Relentless erősítőnk segítségével. Elég sok zenei ajánlót írtam az elmúlt egy évben, de az ízlés kérdése soha nem volt téma nálam. De tudok olyan blogert, aki csak ízlés alapok képes ráközelíteni a kedvenc lemezeire. Nem is beszélgetünk már. Nincs miről. Ízlésről? Az bárkinek lehet. Szakmai tudása? Ez már kicsit szűkíti a kört.

Két nagyon eltérő példát, utat mutatok a zenéhez. Feleségem 16 évig tanult zongorázni komoly zeneiskolában, majd sok évig játszott zenekarban vadászkürtön. Egy olyan hozzáállással zenél, hogy a kotta neki matek és rengeteg gyakorlás. Nem tud improvizálni, azt mondja, neki nem megy. Világ életében akkor dicsérték meg a tanárai, ha minél kevesebb egyéniséget és minél több "pontosságot" mutatott.

Jómagam gyerekként gitárra vágytam, de zeneiskolába soha nem jártam (fel sem merült a lehetőség otthon erre). Amikor összegyűlt a zsebpénzem rá, 15 évesen elmentem egy hangszerboltba és egy olcsóbb fémhúros westren gitárral állítottam haza. Elkezdtem pengetni úgy, ahogy az érzéseim diktálták. 17 év után már egészen egyedi és furcsa dallamokat alkottam, amikor először elmentem gitártanárhoz. Addig szinte csak internetes tabulatúrákat játszottam le saját kreálmányok mellett. 1 évig tanultam zeneelméletet és skáláztam orrba-szájba. A tanárom próbálta kijavítani a hibáinat, de azt mondta, hogy van abban érték, hogy ösztönösen kezdtem magamtól játszani és így képeztem magam. Ez olyan dallamvilágot inspirál, ami rendkívül egyedi és sokaknak tetszik. Számomra nem léteznek szabályok a gitár nyakán. Ha valami élvezetet okoz, elkap, érzéseket kavar, az jó dolog. 4 fellépésen vagyok túl és jók voltak a visszajelzések. Írtam egy lemeznyi dalt, amit, ha időm engedi, rögzíteni fogok.

Fenti mindkét zenei életút szigorúan hobbista, csak azért csináljuk, mert élvezetet okoz.

Szabad zene számomra minden, ahol a zenélő a saját egyéniségét juttatja érvényre. Kötött zene, ahol ezt szándékosan hátterbe akarja szorítani egy személytelenebb koncepció vagy egy karmester kedvéért.

Ahol a kotta is szigorúan van véve és az interpretációban is megjelenik az egyéniség, az nekem Glenn Gould világa, a virtuóz zsenik birodalma. Ők a maguk módján már a kötöttben is szabadok.

A zene azonban mindenkié. Minden szinten szinte minden lehetséges. Az igényesség vagy profizmus iránti vágy alulról és belülről kell, hogy építkezzen, de nem feltétlenül ez tesz boldoggá mindenkit.

[Sosztakovics]

A sütire reagáltam - ország tortájára - nem a zenére.

Ízlés, ízlelés kapcsán nekem az jutott eszembe, hogy van két gyerekem. A kislányom imád néhány fajta gyümölcsöt és zöldséget, míg a kisfiam teljesen másfajta gyümölcsöket, zöldségeket szeret.

Ugyanazt az ételt, ízt kóstolják meg, az egyik kellemes érzést él át, a másik kellemetlent. Az, hogy egy íz(világ) jobb vagy rosszabb innentől kezdve számomra értemetlen kérdés, vagy minden értékelés elé tegyük oda, hogy "szerintem" vagy "xy összetételű zsűri szerint".

A zenében addig lehet játékosokat versenyeztetni, ameddig kottáról beszélünk és van egy olyan szakmai zsűri, amelyik értékeli a minél pontosabb kottahűséget. Ha ebből kiszabadultunk a szabad zene terébe, onnantól ízlésbeli értékelések vannak.

Azt hiszed, hogy a kottát csak egyféleképpen lehet értelmezni és előadni? Az interpretációs különbségek pont ebből a korstílus szigorú szabályait betartó, szabad értelmezhetőségből fakadnak, amelyet még vastagon kiegészíthet az addigi tapasztalaton túlmutató hangszerkezelési tudás, melyet hívhatunk virtuozitásnak is, bár a legtöbben ilyenkor csak a gyors futamokra asszociálnak, miközben egy hangindítás is lehet virtuóz. Chord azt hiszi, az improvizáció a szabad zene, pedig már vagy ezerszer elmondtam neki, hogy a hallott, épp ott születő improvizációt is eljátszották már előtte 500 féleképpen, és amikor valaki improvizál, ezekből a változatokból húz elő egyet és adja úgy elő, mintha éppen akkor találta volna ki. A zenének építőkövei vannak, melyeket skálázásokkal, etüdök segítségével éget be magának a zenész, majd amikor ezek a fordulatok már készség szinten állnak rendelkezésre, indulhat a fantáziálás, a kottától való időnkénti elrugaszkodás. A jazz, heavy metal, rock&roll, népzene is használ kottát, de ha azt játszanád csak el, ami az ötvonalas papírra le van írva, rá sem ismernél a hangzó autentikus eredetire. Mindent ti. nem lehet a kottalapokon rögzíten, bár vannak ilyen törekvések, szóval otthon, saját kútfőből, szakmai irányítás nélkül irgalmatlan nagy baromságokat tud "összemuzsikálni" magának az ember. Nem mondom, lehet ez is szórakoztató, ez a fajta "sz@rok én mindenre és mindenkire" zenélés, ütöm a dobot, mint állat, hadd kapjon agyrázkódást a vakondok is a környéken, még a Youtube-ra is feltöltheted a zenei terrorizmusodat, ahogyan ezt tízezrek megteszik nap mint nap, de ettől, amit csinálsz, még csak balfaszkodás marad és nem zene. Szóval még mindig kötöm az ebet a karóhoz és vallom, a zenéléshez (is) érteni kell, és nagyon nem mindegy, hogy hogyan és kitől tanuljuk meg a hangszerismeret alapjait, hogy a késöbbiekben majd értő módon, odafigyelve tudjunk zenét hallgatni a Relentless erősítőnk segítségével. Elég sok zenei ajánlót írtam az elmúlt egy évben, de az ízlés kérdése soha nem volt téma nálam. De tudok olyan blogert, aki csak ízlés alapon képes ráközelíteni a kedvenc lemezeire. Nem is beszélgetünk már. Nincs miről. Ízlésről? Az bárkinek lehet. Szakmai tudása? Ez már kicsit szűkíti a kört.

[viri]

Érdekes, hogy ez a kényszerbetegség, hogy át tud gyűrűzni más hobbiba is. Illetve valójában az élet más területéről gyűrűzik a hobbiba, de ebbe most ne menjünk bele.
Szóval amikor pár éve elkezdtem ráfeküdni komolyabban a hangszeres gyakorlásra, napi 1-1.5 óra, közben persze a régi gitárerősítőmet lecseréltem egy full csövesre, ami rendben is van, az ember legyen igényes a soundra Viszont elkezdtem csöveket cserélgetni, próbálgatni, (meg persze olvasgatni utána) és már több napja csak a hangzást figyeltem, kikapcs-bekapcs, nem volt sem normális gyakorlás, vagy önfeledt játék, csak a fülelés. A tököm tele lett, hála Istennek hamar kapcsoltam, hogy ez most pontosan olyan utca, mint amit a hifiben is megjártam. Persze átmentem ezen még a gitárkábel esetében is, pedig bármelyik effektem legkisebb pótméter tekerésére is nagyobbat változik a hang, mint a két féle kábellel. Szóval tudatosan ezt akkor le is zártam, megvan a végleges cuccom, 3 gitárom, a többi rajtam múlik, nem az eszközökön. Hifivel még nem jutottam el idáig, de igyekszem

[fererencz]

IMG_20230615_170907.jpg (97.07 KiB) Megtekintve 1288 alkalommal

Persze csak poén...

[asebestyen]

A zenében addig lehet játékosokat versenyeztetni, ameddig kottáról beszélünk és van egy olyan szakmai zsűri, amelyik értékeli a minél pontosabb kottahűséget. Ha ebből kiszabadultunk a szabad zene terébe, onnantól ízlésbeli értékelések vannak.

Attól, hogy a zenész nem kottából játszik, az a kotta még létezik, ha nincs is papíron. :)
A szabad zene nem tudom, Nálad mit jelent, segítesz?

[Retrofuturista]

A sütire reagáltam - ország tortájára - nem a zenére.

Ízlés, ízlelés kapcsán nekem az jutott eszembe, hogy van két gyerekem. A kislányom imád néhány fajta gyümölcsöt és zöldséget, míg a kisfiam teljesen másfajta gyümölcsöket, zöldségeket szeret.

Ugyanazt az ételt, ízt kóstolják meg, az egyik kellemes érzést él át, a másik kellemetlent. Az, hogy egy íz(világ) jobb vagy rosszabb innentől kezdve számomra értemetlen kérdés, vagy minden értékelés elé tegyük oda, hogy "szerintem" vagy "xy összetételű zsűri szerint".

A zenében addig lehet játékosokat versenyeztetni, ameddig kottáról beszélünk és van egy olyan szakmai zsűri, amelyik értékeli a minél pontosabb kottahűséget. Ha ebből kiszabadultunk a szabad zene terébe, onnantól ízlésbeli értékelések vannak.

[Lada]

Amúgy itt másokkal még nem fordult elő olyan, hogy egy szakma által agyondíjazott zene vagy rendszer nem fogta meg?
Nehéz elképzelni, hogy valaki azt mondja: "hallottam már jobbat, de attól még ez a legjobb, mert xy így döntött/ezt publikálta. "
Így könnyen kényszerbetegsége lehet az embernek.

[Rock60]

Mégis, kinek kellene eldönteni ?
Kóstóltassuk meg a 10 millió magyarral és roppant demokratikusan szavaztassuk meg ?

Nem jó a példa. A zene, és annak élvezete szerintem nem egy verseny.

A sütire reagáltam - ország tortájára - nem a zenére.

[Sosztakovics]

Na és, ha annak tartom. Na és, ha nem tartom annak. Kérdeztél, válaszoltam. Próbáld meg helyén kezelni! Minden szakmának és művészeti ágnak vannak nagyon magasan képzett szakemberei, akikre a többiek felnéznek, és véleményüket - ha nem is mindig mosolyogva - de elfogadják. Ez a cukrászokra is igaz. Amúgy meg az ország tortája címmel nem a legjobbat jutalmazzák. De nézzük a hifit! Neked fontos, hogy Nelson Pass mit mond? Vagy Dan D' Agostino? Ők is csak megmondó emberek a szemedben? Amúgy meg van, amiből van legjobb, bármennyire is hihetetlen.

Persze vannak abszolút igazságok, csakhogy a zene nem ezeknek a táptalaja. A vélemény az jó, én nem is ezért írtam, helyén kezelem. Ha azt mondják nekem, hogy kóstold meg ezt a sütit, érdemes, mert egy szakmai zsűri elismerte, akkor ez meghozhatja a kedvet, nagyobb figyelmet nyerhet a süti.
De ha azt mondják, hogy "ez a világ legjobb" ("És könnyen meglehet, hogy már a világ legfinomabb és legautentikusabb sütije is járt a szádban")... oké, köszi, majd eldöntöm.

A zenészek országos és nemzetközi versenyeken tudják magukat megmérettetni. Ezek egy része betelefonálós szavazással dől el, a normálisabb esetén már a világ színpadain bizonyított zsűri hozza meg az ítéletet, a közönség max a közönségdíj odaítélésére jogosult, amely nagyjából a qtyát sem érdekli kategória. Hát nézzük, hol tudsz te beavatkozni a döntési folyamatba! Vagy elindulsz a versenyen és bebizonyítod a zsűrinek, hogy te vagy a legjobb zenész és nincs pardon, vagy te vagy a zsűri elnöke.