Tisztelt Fórumtársak!
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
viewtopic.php?f=100&t=199327

Cd játszók

Vendég

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Vendég »


Köszi mindenkinek a válaszokat! 
Akkor megpróbálok beszerezni egy használt sztereó erősítő - cd játékos párost!
 
(bigdewil, ha igaz, amit írtál, akkor lehet, hogy a CD már meg is van. Én próbáltam utánanézni a neten, de gyakorlatilag semmi infót nem találtam erről az MTC-ről. )
 
Látom, sikerült egy kis vitát kavarnom a másik kérdésemmel.
Persze én is úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb mindkettőt megveszem, de ha most csak egyre lenne pénzem, akkor azzal kezdeném, amelyikkel nagyobbat tudnék előrébb lépni.
 
A digit-analóg összekötéshez meg annyit, hogy pont tegnap próbálgattam azt, hogy az erősítőt és a DVD-t összekötöttem digitálisan (koax) meg analóg IC-vel is, és kapcsolgattam, hogy szó jobban. Én gyakorlatilag nem tudtam eldönteni, ezért a barátnőmmel is leteszteltettem, hátha jobb füle van, mint nekem. Nos, nála az analóg jött be jobban, de érdekes módon voltak olyan zenék, amiknél a digit. De ez volt a kevesebb.
(Azt akartam kideríteni, melyiknek jobb a DAC-ja, az erőlködőnek, vagy a DVD-nek. Úgy látszik, ezen a szinten még kb. egyformán gagyi. )

Jawallom,és remélhetöleg belemén az elado is,h elwixed egy gyors wizsgálatra a CD játékosod az Allisca Orange céghez. A VI. kerben a Hutyra F. utcában wannak. telo: 06-20-386-2283
Hiwatkozz rám. Általában azonnal meg tudják nézni a játékost és az állapotát. Ja és naon olcsoak!)))

Avatar
R5TL
Nincs visszaút
Nincs visszaút
Hozzászólások: 143
Csatlakozott: 2004.12.15., szer. 14:20
Értékelés: 0

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: R5TL »


Köszi mindenkinek a válaszokat!
 
Akkor megpróbálok beszerezni egy használt sztereó erősítő - cd játékos párost!
 
(bigdewil, ha igaz, amit írtál, akkor lehet, hogy a CD már meg is van. Én próbáltam utánanézni a neten, de gyakorlatilag semmi infót nem találtam erről az MTC-ről. )
 
Látom, sikerült egy kis vitát kavarnom a másik kérdésemmel.
Persze én is úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb mindkettőt megveszem, de ha most csak egyre lenne pénzem, akkor azzal kezdeném, amelyikkel nagyobbat tudnék előrébb lépni.
 
A digit-analóg összekötéshez meg annyit, hogy pont tegnap próbálgattam azt, hogy az erősítőt és a DVD-t összekötöttem digitálisan (koax) meg analóg IC-vel is, és kapcsolgattam, hogy szó jobban. Én gyakorlatilag nem tudtam eldönteni, ezért a barátnőmmel is leteszteltettem, hátha jobb füle van, mint nekem. Nos, nála az analóg jött be jobban, de érdekes módon voltak olyan zenék, amiknél a digit. De ez volt a kevesebb.
(Azt akartam kideríteni, melyiknek jobb a DAC-ja, az erőlködőnek, vagy a DVD-nek. Úgy látszik, ezen a szinten még kb. egyformán gagyi. )
TV1: Sony KDL-52W4500 ,TV2: Sony KV-32FQ86 , DVD: Sony RDR-HX710 , CD: Sony CDP-XE570 , A/V Erősítő: Denon 1909 , Sztereó Erősítő: Rotel RA-985BX , Front: JBL Northridge E60 , Center: JBL Northridge EC25 , Surr: JBL Northridge E20 , Sub: Yamaha YST-SW315, VHS: LG LV3798, IC-k: Arzachel, Hangfal kábel: Evidence Audio Siren II, Kimber 8TC, Táv: Logitech Harmony 785,

Vendég

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Vendég »


Én -aki szinte soha semmit nem hall meg - elég jelentős különbséget hallottam ugyanazzal az alap házimozi erősítővel a dvd lejátszó és a cd játékos között, mikor megvettem az utóbbit.
Igazad van, de hosszútávon jelentős javulást csak úgy lehet elérni, ha stereo erősítőt is beszerez az ember..

Ez igaz.
Nálam is jelentős különbség volt érezhető a cd játszó beszerzése után, de most várom az új hangfalakat, amikkel a kábeleket is teljesen cserélem.
Ettől sokkal nagyobb előrelépést várok, mint egy cd játszó beszerzéstől.
 
Aztán majd később lehet beiktatok egy sztereó erősítőt is a rendszerbe, de a három fejlesztés közül szerintem a hangfal+kábel csere hoz majd messze a legnagyobb előrelépést.
Persze ez erősen rendszerfüggő, kinél, mi, mennyit javít.

Téwedsz. Az erölködö hoz a legtöbbett a rendszerbe. Persze a hangfal sem mindegy,h mi,de az átlag mondjuk stereora számolwa 500ezer alattiaknál és a 200e felettieknél egy jo stereo erölködö sokkal jobb és nagyobb jawulást hoz,mint bármi más komponens.

Avatar
Robotk@
Törzsvendég
Törzsvendég
Hozzászólások: 1738
Csatlakozott: 2004.04.15., csüt. 14:33
Értékelés: 1

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Robotk@ »


Én -aki szinte soha semmit nem hall meg - elég jelentős különbséget hallottam ugyanazzal az alap házimozi erősítővel a dvd lejátszó és a cd játékos között, mikor megvettem az utóbbit.
Igazad van, de hosszútávon jelentős javulást csak úgy lehet elérni, ha stereo erősítőt is beszerez az ember..

Ez igaz.
Nálam is jelentős különbség volt érezhető a cd játszó beszerzése után, de most várom az új hangfalakat, amikkel a kábeleket is teljesen cserélem.
Ettől sokkal nagyobb előrelépést várok, mint egy cd játszó beszerzéstől.
 
Aztán majd később lehet beiktatok egy sztereó erősítőt is a rendszerbe, de a három fejlesztés közül szerintem a hangfal+kábel csere hoz majd messze a legnagyobb előrelépést.
Persze ez erősen rendszerfüggő, kinél, mi, mennyit javít.

Vendég

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Vendég »


Szerintem alap DVD játékost alap házimozi erősítőre analóg kábellel kötni elég nagy felelőtlenség!  ( )
Ezzel viatatkoznék, miért is az?

Szwsz gunybol irta. Digi kábel walszeg nem tud kimutatni semmi hibát,mert az a leggyengébb láncszem... bibibiii

Avatar
ajsa
Törzsvendég
Törzsvendég
Hozzászólások: 1081
Csatlakozott: 2004.07.20., kedd 21:14
Értékelés: 0

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: ajsa »


Én -aki szinte soha semmit nem hall meg - elég jelentős különbséget hallottam ugyanazzal az alap házimozi erősítővel a dvd lejátszó és a cd játékos között, mikor megvettem az utóbbit.
Igazad van, de hosszútávon jelentős javulást csak úgy lehet elérni, ha stereo erősítőt is beszerez az ember..

Hosszútávon majd beszerzek én is. Meg jobb hangfalakat.......
Sohasem lenn�k egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagj�nak.

Avatar
Igc
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 2382
Csatlakozott: 2003.03.18., kedd 13:05
Értékelés: 52

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Igc »


Szerintem alap DVD játékost alap házimozi erősítőre analóg kábellel kötni elég nagy felelőtlenség!  ( )
Ezzel viatatkoznék, miért is az?
TV: LG 32CS460 BD Player: LG BD350V CD Player: Rotel RCD-865BX Receiver: Denon AVR-1604 System: Logitec Z906 HDMI Cable: Profigod PGV1001 Digital Coax Cable: Profigold PGD481 RCA Audio Cable: Profigold Oxypure PGA3000 Speaker Cable: Van den Hul Skyline

Avatar
Igc
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 2382
Csatlakozott: 2003.03.18., kedd 13:05
Értékelés: 52

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Igc »


Én -aki szinte soha semmit nem hall meg - elég jelentős különbséget hallottam ugyanazzal az alap házimozi erősítővel a dvd lejátszó és a cd játékos között, mikor megvettem az utóbbit.
Igazad van, de hosszútávon jelentős javulást csak úgy lehet elérni, ha stereo erősítőt is beszerez az ember..
TV: LG 32CS460 BD Player: LG BD350V CD Player: Rotel RCD-865BX Receiver: Denon AVR-1604 System: Logitec Z906 HDMI Cable: Profigod PGV1001 Digital Coax Cable: Profigold PGD481 RCA Audio Cable: Profigold Oxypure PGA3000 Speaker Cable: Van den Hul Skyline

Avatar
YvsMad
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 9926
Csatlakozott: 2003.03.22., szomb. 21:23
Értékelés: 340

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: YvsMad »


Irott lemezeket nem naon szereti owasni, ezért ha sok ilyened wan,akko jobban jársz egy jo Denonnal.Esetleg az Onkyo 7911,wagy 7711-es csucs cdiwel. Mondjuk ezeket elég ritkán árulják.
Egy jóféle Marantz is szépen elbírkózik az írott lemezekkel.
TV: LG OLED55G23, BDR: Panasonic DMR-BCT730, BDP+DVD-A/V+SACD: Pioneer BDP-450
CD: Marantz CD6006, AVR: Pioneer SC-LX59-K
Front: Monitor Audio Silver RX6, Silver RX Centre, Silver RXFX, Sub: KEF Q400b.

Avatar
YvsMad
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 9926
Csatlakozott: 2003.03.22., szomb. 21:23
Értékelés: 340

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: YvsMad »


Én -aki szinte soha semmit nem hall meg - elég jelentős különbséget hallottam ugyanazzal az alap házimozi erősítővel a dvd lejátszó és a cd játékos között, mikor megvettem az utóbbit.
De nem hallottál volna, ha digitálisan kötöd őket össze. Szerintem alap DVD játékost alap házimozi erősítőre analóg kábellel kötni elég nagy felelőtlenség! ( )
TV: LG OLED55G23, BDR: Panasonic DMR-BCT730, BDP+DVD-A/V+SACD: Pioneer BDP-450
CD: Marantz CD6006, AVR: Pioneer SC-LX59-K
Front: Monitor Audio Silver RX6, Silver RX Centre, Silver RXFX, Sub: KEF Q400b.

Avatar
ajsa
Törzsvendég
Törzsvendég
Hozzászólások: 1081
Csatlakozott: 2004.07.20., kedd 21:14
Értékelés: 0

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: ajsa »


Az aláírásomban szereplő házimozi rendszert szeretném kicsit zenehallgatásra is alkalmasabba tenni. Szerintetek ehhez melyik lenne a nagyobb előrelépés?1. A DVD mellé beszerezni egy (használt) CD player-t,
2. a házimozi erősítő mellé beszerezni egy (használt) sztereó erősítőt?

A kető együtt kell, hogy meglegyen, különben szinte semmit nem fogsz előrelépni..

Én -aki szinte soha semmit nem hall meg - elég jelentős különbséget hallottam ugyanazzal az alap házimozi erősítővel a dvd lejátszó és a cd játékos között, mikor megvettem az utóbbit.
Sohasem lenn�k egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagj�nak.

Vendég

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Vendég »


Sziasztok! 
Hallott már valaki ilyen hifi márkáról, hogy MTC???
 
Lenne egy ismerősömnek egy ilyen CD játékosa, valami CD-033 a típusa. Gondoltam, hogy az én legalapabb DVD-mnél csak jobb lehet sztereó zenehallgatáshoz, akármilyen gagyesz is esetleg...
 
Köszi!
 
Félig off:
Az aláírásomban szereplő házimozi rendszert szeretném kicsit zenehallgatásra is alkalmasabba tenni. Szerintetek ehhez melyik lenne a nagyobb előrelépés?
1. A DVD mellé beszerezni egy (használt) CD player-t,
2. a házimozi erősítő mellé beszerezni egy (használt) sztereó erősítőt?

Elég jo minöségü CD játékos. Amerikai és az alap,belépöszintü High-End kategoria gépe. Jo elektronikákkal lazán leweri az öxxes dvd lejáccot. Irott lemezeket nem naon szereti owasni, ezért ha sok ilyened wan,akko jobban jársz egy jo Denonnal.Esetleg az Onkyo 7911,wagy 7711-es csucs cdiwel. Mondjuk ezeket elég ritkán árulják.

Avatar
Igc
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 2382
Csatlakozott: 2003.03.18., kedd 13:05
Értékelés: 52

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Igc »


Az aláírásomban szereplő házimozi rendszert szeretném kicsit zenehallgatásra is alkalmasabba tenni. Szerintetek ehhez melyik lenne a nagyobb előrelépés?1. A DVD mellé beszerezni egy (használt) CD player-t,
2. a házimozi erősítő mellé beszerezni egy (használt) sztereó erősítőt?

A kető együtt kell, hogy meglegyen, különben szinte semmit nem fogsz előrelépni.. Ahogy Leva is említette akár már 50e-ből is ki lehet hozni, használt, de minőségi cuccokkal..
TV: LG 32CS460 BD Player: LG BD350V CD Player: Rotel RCD-865BX Receiver: Denon AVR-1604 System: Logitec Z906 HDMI Cable: Profigod PGV1001 Digital Coax Cable: Profigold PGD481 RCA Audio Cable: Profigold Oxypure PGA3000 Speaker Cable: Van den Hul Skyline

Vendég

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Vendég »


Félig off:Az aláírásomban szereplő házimozi rendszert szeretném kicsit zenehallgatásra is alkalmasabba tenni. Szerintetek ehhez melyik lenne a nagyobb előrelépés?
1. A DVD mellé beszerezni egy (használt) CD player-t,
2. a házimozi erősítő mellé beszerezni egy (használt) sztereó erősítőt?

1. és 2. pont együtt.
Ha ügyes vagy 50e-ből kijön, és nagyságrendekkel jobban fog szólni, mint most.
 
Léva

Vendég

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Vendég »


Hali!
 
Nekem olyan kérdésem lenne, hogy a táblázatban felsorolt DAC-ok közül van-e olyan, ami kimagaslóan jó minőségű? Tudom, hogy összességében a köré épített elektronika is befolyásolja a végeredményt, de a DAC-ok típusismeretéből lehet-e következtetni, hogy a cd-lejátszóval érdemes-e foglalkozni (megvásárolni)?
Gondolok most ilyenre, pl. a TDA1541-es közkedvelt DAC-ra amiket elég sok Philips-be éptenek be, és sokan dícsérik a Philips-eket.
 
Léva

Avatar
YvsMad
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 9926
Csatlakozott: 2003.03.22., szomb. 21:23
Értékelés: 340

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: YvsMad »


Sziasztok! 
Hallott már valaki ilyen hifi márkáról, hogy MTC???
 
Lenne egy ismerősömnek egy ilyen CD játékosa, valami CD-033 a típusa. Gondoltam, hogy az én legalapabb DVD-mnél csak jobb lehet sztereó zenehallgatáshoz, akármilyen gagyesz is esetleg...
 
Köszi!
 
Félig off:
Az aláírásomban szereplő házimozi rendszert szeretném kicsit zenehallgatásra is alkalmasabba tenni. Szerintetek ehhez melyik lenne a nagyobb előrelépés?
1. A DVD mellé beszerezni egy (használt) CD player-t,
2. a házimozi erősítő mellé beszerezni egy (használt) sztereó erősítőt?

Nem vagyok biztos benne, hogy az MTC lejátszóban jobb mechanika és jobb DAC van, mint a DVD-dben.
 
1. Érdemes CD-t venni, de olyat, ami tényleg jobb.
2. Érdemes, de - łł -
TV: LG OLED55G23, BDR: Panasonic DMR-BCT730, BDP+DVD-A/V+SACD: Pioneer BDP-450
CD: Marantz CD6006, AVR: Pioneer SC-LX59-K
Front: Monitor Audio Silver RX6, Silver RX Centre, Silver RXFX, Sub: KEF Q400b.

Avatar
R5TL
Nincs visszaút
Nincs visszaút
Hozzászólások: 143
Csatlakozott: 2004.12.15., szer. 14:20
Értékelés: 0

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: R5TL »


Sziasztok!
 
Hallott már valaki ilyen hifi márkáról, hogy MTC???
 
Lenne egy ismerősömnek egy ilyen CD játékosa, valami CD-033 a típusa. Gondoltam, hogy az én legalapabb DVD-mnél csak jobb lehet sztereó zenehallgatáshoz, akármilyen gagyesz is esetleg...
 
Köszi!
 
Félig off:
Az aláírásomban szereplő házimozi rendszert szeretném kicsit zenehallgatásra is alkalmasabba tenni. Szerintetek ehhez melyik lenne a nagyobb előrelépés?
1. A DVD mellé beszerezni egy (használt) CD player-t,
2. a házimozi erősítő mellé beszerezni egy (használt) sztereó erősítőt?
TV1: Sony KDL-52W4500 ,TV2: Sony KV-32FQ86 , DVD: Sony RDR-HX710 , CD: Sony CDP-XE570 , A/V Erősítő: Denon 1909 , Sztereó Erősítő: Rotel RA-985BX , Front: JBL Northridge E60 , Center: JBL Northridge EC25 , Surr: JBL Northridge E20 , Sub: Yamaha YST-SW315, VHS: LG LV3798, IC-k: Arzachel, Hangfal kábel: Evidence Audio Siren II, Kimber 8TC, Táv: Logitech Harmony 785,

Avatar
Miki_
Nincs visszaút
Nincs visszaút
Hozzászólások: 233
Csatlakozott: 2004.11.20., szomb. 17:27
Értékelés: 0

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Miki_ »


Érdekesség:
ACCUPHASE DP90 PCM63
AUDIO NOTE DAC-3 PCM63
COPLAND CDA277 PCM63
COPLAND CDA277 PCM63
 
ROTEL DCM-9PRO PCM63
ROTEL RCD-971 PCM63

Avatar
Miki_
Nincs visszaút
Nincs visszaút
Hozzászólások: 233
Csatlakozott: 2004.11.20., szomb. 17:27
Értékelés: 0

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Miki_ »


Nagyágyúk:
ACCUPHASE DP65 8x PCM1702
MARK LEVINSON No. 36 PCM1702
NAIM AUDIO CDS11 PCM1702K
WADIA 850 PCM1702
WADIA 860 4x PCM1702
TEAC VRDS 8 PCM1702
TEAC VRDS 9 PCM1702
 
 
Kiságyúk:
DENON DCD-655 PCM1702
DENON DCD-685 PCM1702
DENON DCD-755AR PCM1702
DENON DCD-1450AR PCM1702
DENON DCD-1650R
DENON DCD-S1 PCM1702
HARMAN KARDON HD760 PCM1702
KENWOOD DP7002 PCM1702
KENWOOD DP7090 8x PCM1702
PRIMARE D302 4x PCM1702

Avatar
cosmo
Beköltözött
Beköltözött
Hozzászólások: 2958
Csatlakozott: 2004.03.01., hétf. 16:02
Értékelés: 1

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: cosmo »


Emberek, felfedeztem egy fasza kis weboldalt!! 
Katt ide
 
Itt megnézhetitek, hogy melyik CD játszóba van ugyanolyan DAC beépítve, mit a Wadiába

Azért azok a Sony CD-k sem rosszak!

Avatar
Miki_
Nincs visszaút
Nincs visszaút
Hozzászólások: 233
Csatlakozott: 2004.11.20., szomb. 17:27
Értékelés: 0

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: Miki_ »


Emberek, felfedeztem egy fasza kis weboldalt!!
 
Katt ide
 
Itt megnézhetitek, hogy melyik CD játszóba van ugyanolyan DAC beépítve, mit a Wadiába

Avatar
norbi31
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 2843
Csatlakozott: 2004.01.31., szomb. 23:43
Értékelés: 27

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: norbi31 »


és hogy szól, s miben volt?ez menynivel komolyabb, mint egy 1450-es?

A hanja nagyon jó, de ez nem egy mai darab.Saját készítésű IC-t
használok hozzá, ami még változhat (még bejáratós).
 
Komolyabb-e? Nem tudom.A technika fejlődik,de régen jobb készülékek
születtek.
Még nem hasonlítottam össze őket, ezért hülyeséget nem mondok.
Ennek jobban örülök, mint egy 1450-esnek.
Ja és "csak" 35 pénz volt.
 
Norbi
 
Ui: még a rendszerem nem épült fel teljesen.
Hiányzik még a : hifi állvány, hangfalak és a minőségi kábelek.

Samsung proji, Yamaha AVR, Wharfedale Pacific PI hangsugárzók, Mordaunt-Short sub, Popcorn Hour nmt.
 
 

Avatar
richies
Fórumlakó
Fórumlakó
Hozzászólások: 871
Csatlakozott: 2004.09.15., szer. 15:28
Értékelés: -1

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: richies »


és hogy szól, s miben volt?
ez menynivel komolyabb, mint egy 1450-es?
CD: Arcam Alpha 7SE, Amp: TEAC A-H500 Reference, Speakers: JPW Gold Monitors, IC: Chord Crimson, Hangfal Tyukbel: Csajniiiz Cobra... (varom, hogy levedeljen /emoticons/default_biggrin.png" alt=":D" data-emoticon="" srcset="/emoticons/biggrin@2x.png 2x" width="20" height="20" /> )

Avatar
norbi31
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 2843
Csatlakozott: 2004.01.31., szomb. 23:43
Értékelés: 27

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: norbi31 »


Az erősítőm távja is viszi.


Samsung proji, Yamaha AVR, Wharfedale Pacific PI hangsugárzók, Mordaunt-Short sub, Popcorn Hour nmt.
 
 

Avatar
norbi31
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 2843
Csatlakozott: 2004.01.31., szomb. 23:43
Értékelés: 27

Cd játszók

Hozzászólás Szerző: norbi31 »


A hátlap és a táv.


Samsung proji, Yamaha AVR, Wharfedale Pacific PI hangsugárzók, Mordaunt-Short sub, Popcorn Hour nmt.
 
 

Válasz küldése

Vissza: “Hifi”