Komolyzenei ajánló

Ez már nem "az" a Beethoven...

Matematikailag - kevés az adat egy függvényhez.

De így elolvasva, nyilván valami ritmusra gondolsz.

Esetleg L-L-L, F-F-F?
/morze?/

Sztem rossz felé keresgélsz, inkább a tonalitással kapcsolatos dolgokra keress rá (klasszikus zene alapjai (pl. funkciós kör, ilyesmi) A ritmushoz asszem amúgy két szám elég)
(Matematikailag meg talán nincs annyi adat (bármilyen nagy számosságú), ami 'elég' lenne egy valós számokon értelmezett függvény rögzítéséhez, már ha van ennek egyáltalán értelme.)

violinist2

Matematikailag - kevés az adat egy függvényhez.

De így elolvasva, nyilván valami ritmusra gondolsz.

Esetleg L-L-L, F-F-F?
/morze?/

Rendben, ez igaz, valóban kevés adat egy függvényhez. És ha azt írom: A, Á, B, C, D, E, É, F, G, H, I, J, K, L, M...............?

chord

Matematikailag - kevés az adat egy függvényhez.

De így elolvasva, nyilván valami ritmusra gondolsz.

Esetleg L-L-L, F-F-F?
/morze?/

violinist2

Innen meg szerencsére kiküldték a hegedűst...

Felhőatlasz

Hegedűs? Az az általam linkelt felvételen sem volt. Na de értem én, itt nincs helye tréfának, komoly dolgokról van szó.
Elnézést ezért a kis mókáért. Mars ki, hegedűs!
Térjünk is vissza a komoly dolgokhoz. Nekem igazán felkeltette az érdeklődésemet az általad említett robottechnika, és még inkább a "felprogramozás" említése. Ha ezt a kissé furcsa kérdést feltehetném:
Neked mi ugrik be elsőre erről: "egy, négy, öt, egy" vagy esetleg más sorrendben "egy, öt, négy, egy".

Nagyon tetszenek a ma élo Brit zeneszerzok kompozíciói. Felraktam AVX-re már egy tucatot. Az egyik énekes no ezen az albumon pedig az egyik legkeresettebb ének hang a zenei iparban manapság, akkor is ha te azt mondod nem "látsz" benne semmit. Most épp Hans Zimmerrel turnézik ez a holgy. Vannak itt páran akik a 20. század elotti korszakból ajánlanak komoly zenét es nagyon jól csinálják. Én viszont akkor 20. századi illletve az utáni korszakban szerzettekbol ajánlgatok. Legyen már szélesebb a skála.
Egyetértek veled sok mindenben és ha mégis másként látom, ne vedd ellenkezésnek. A zenei csőlátókat én sem szeretem, (most inkább klasszikus zenére értem, de van ez a könnyebb műfajban is) akik csak bizonyos stílust vagy szerzőket, vagy korszakot vagy hangszereket-hangszerelést, vagy hangzást, aztán van ki minden szürőtt együtt, kedvelnek, ami azon kívül van azt meg értéktelen valaminek kezelik. Ki kell fejlődni minden zenekedvelőben egy idő után, hogy tudjunk azért minden zenei területen legalább magunknak szelektálni a jó, érdekes, szép, silány, gyenge utánzatok között. Tehát mindent nem kell lenyelni, esetleg fére kell rakni, még később jó lehet, a zene nem romlékony termék.

De ez a megközelítés:
.. az egyik legkeresettebb ének hang a zenei iparban manapság,..

Ez annyira reklámízű fogalmazás, akárki állítja ezt, mert olyan hogy legkeresettebb ének hang nincs. Milyen szempontból, milyen színpadra, milyen művekhez, milyen közönségnek, milyen hangfekvésben ... Nejem legkeresettebb ének hangja manapság Kauffmann és Hvorosztovszkij, ők is persze a saját repertoárjukban, és bizony ez a két bariton igen csak keresett, nagy színpadok baritonjai, sok másik mellett. Tök értelmetlen ezeket első-legkeresettebbeknek titulálni. Az meg végképp blikkfangos dolog, a zenei ipart úgy egyként kezelni. Ilyen egyszerűen nem létezik.

chord

A régizene vagy a "még régebbi zene" kedvelőinek egy ősbemutató (korhű hangszereken természetesen):

https://www.youtube.com/watch?v=m0ykstNn9EY

Innen meg szerencsére kiküldték a hegedűst...

Felhőatlasz

alfaati

"Most Beautiful Music Ever" ... amikor ilyen nadzolásokat olvasok, általában megyek tovább. Persze ez csak Sun Dog szerint.
Aztán mi a különleges ebben a filmkisérőben?
Azt nem értem, a zenekar néhány tagján felvétel közben fejhallgató van? talán a nagyot hallókra kell felrakni?

Elhihted engem is zavar az ilyen bárgyú "title" mint ennek a címe is. Ezeket a zenéket egyszeru emberek toltik fel akik ilyesmi címekkel fejezik ki az érzeseiket. Neked és nekem már túl romantikusak és idegesítoen nyálasak. Senki nem mondta, hogy kulonleges. De nagyon megvan komponálva akkor is ha te azt mondod nincsen. Nagyon tetszenek a ma élo Brit zeneszerzok kompozíciói. Felraktam AVX-re már egy tucatot. Az egyik énekes no ezen az albumon pedig az egyik legkeresettebb ének hang a zenei iparban manapság, akkor is ha te azt mondod nem "látsz" benne semmit. Most épp Hans Zimmerrel turnézik ez a holgy. Vannak itt páran akik a 20. század elotti korszakból ajánlanak komoly zenét es nagyon jól csinálják. Én viszont akkor 20. századi illletve az utáni korszakban szerzettekbol ajánlgatok. Legyen már szélesebb a skála.

violinist2

A régizene vagy a "még régebbi zene" kedvelőinek egy ősbemutató (korhű hangszereken természetesen):

https://www.youtube.com/watch?v=m0ykstNn9EY

chord

A szép és az érzelmek/romantika összemosása vagy egymás mellett említése nem szerencsés. A régizenében pl. szöges ellentét van ezek között.
Ahhoz képest, hogy erről aránylag sok szó esik, az adott sablonokon ez áttörni nem képes.
Ezen ugyanolyan hiábavaló vitatkozni, mint arról, hogy mi fáj a Werckmeister-kiigazításon, amikor a szeretett lemezeim 90% is temperált skálával készült.
Az aránylag intelligensnek tűnő, jó nagy egymás mellett beszélések párhuzamossága finomul tartós.

Vendég

Tul kép. értettem, mit akarsz mondani, de én nem egészen erről beszéltem, vagy nem csak.
Értem tehát, hogy a 'tolerancia' az egy olyan szép dologő, ami előtt úgy érezzük, feltétlen meg kell hajolunk, és a csúnya intoleranciát tartalomtól függetlenül elítéljük, de sajnos vagy szerencsére a szellemi szféra nem úgy működik, mint a politikai/fizikai stb. Itt az efféle szimpatikus, toleráns, mindent megengedő, szubjektivista álláspont tulajdonképpen művészetellenes, a művészet tagadása stb (erről szólt az idézet) És sajnos a dolog nem is olyan egyszerű.

A baj csak az, hogy miközben igazad lehet, addig a "művészet" is kénytelen egy kvázidemokratikus térben, a piacon versenyezni a fogyasztók kegyeiért. Ez nagyjából éppen a tizennyolcadik század óta van így, és talán nem véletlen, hogy ez egybeesik a "valódi" művészetet védelmező traktátusok, ha tetszik, az esztétika születésével. Történetileg például a koncerttermi zenélés a könyvpiac kialakulásának időszaka ez.

A következő bonyolítja: a zene illetve minden művészet egyrészt nem szubjektív, abban az értelemben, ahogyan te is használod a szót, másrészt azonban nem is objektív, abban az értelemben, ahogyan a matematika, vagy bármely megismeréssel kapcsolatos tudomány. Azonban bizonyos értelemben mégis objektív, és egy ilyen fórumon én inkább azt képviselném, hogy objektív, mint azt, hogy szubjektív. Ez azonban egy olyan első pillantásra paradoxnak tűnő helyzet, amit sajnos nem lehet egyszerűen megoldani. (az egyik első megoldáskísérlet: Kant: Az ítélőerő kritikája. Ha belenézel, látni fogod, hogy ez egy igen összetett és finom kérdés. Sajnos bonyolítani kell.)

Nem tudom, hogy a szubjektív-objektív ellentétét ide kell-e keverni. Inkább arról van szó, hogy - ahogyan a zene esetében is - korszakról korszakra változó szabályai/konvenciói vannak annak, mit tekintünk művészeti alkotásnak, mik lennének annak strukturálisan megragadható kompozíciós elemei. Ezek a formák rezonálnak aztán érzésünk szubjektív (mert élettörténetileg esetleges) húrjain.

Ezzel függ az is össze, hogy el lehet-e 'magyarázni' a zenét. Nincs olyan zenéhez értő ember, aki ne vallaná, hogy ha ismered a zene elméletét, érted, mi történik strukturálisan egy zeneműben, akkor ne élveznéd jobban az adott művet. Ehhez nem is kell feltétlenül zenésznek lenned, és egész alapszinttől kezdve működik.
ld pl:

http://magyarnarancs.hu/zene2/a-szam-hallhato-99342

Ezt általában azok tagadják inukszakadtáig, akik nem értenek hozzá, még nem volt erről élményük, és valamiért nem is érdekli őket.
Ennek mindenféle, teljesen személyes okai lehetnek, de leginkább az, hogy sok embert nem igazán izgat a művészet, hanem pl csak "masszírozásra" használják a zenét, ahogyan alább is idéztem. Persze ez is egy hozzáállás, de a gyökereinél, rejtve, bármennyire is intoleránsan hangzik: ez egy művészettagadó attitűd, és e mellett dilettáns. Hadd idézzem tovább a már idézett esztétikai művet:
"Aki a zenében a fülét használva szép hangzású részletekre vadászik, az dilettáns; aki azonban egy alkotásban képtelen meghallani a szép részleteket, az ötlet és a faktúra váltakozó sűrűségét, az süket."

Kicsit túlhúztad, de alapvetően értem/egyetértek, azzal a megszorítással, hogy a "masszírozás", mondjuk úgy, a rekreációs céllal történő műélvezet, nem feltétlenül művészettagadás (ezzel az erővel a hifizés is az), hanem a művészet egy általad alábecsült dimenziójának, jelesül az érzéki mivoltnak a kommerciális kisajátítása, ha romantikusan akarom mondani: a szép kijátszása a fenségessel szemben. Önmagában valóban nem sokat ér, de nem lényegtelen eleme a befogadásnak.

Nincs baj tehát a szép dallamokkal, aki a zenéhez művészetként viszonyul az nem "süket", de nem is "dilettáns", és ez éppen azon múlik, amiről írok. De ez nem egyenlő azzal, hogy a zene/a művészet 'elmagyarázható': Amikor "megértesz" valamit a zenéből, akkor másként hallod, és amikor másként hallod, hallgatod, akkor többet értesz meg belőle, amitől megint másként hallod, amitől többet értesz meg .... Szemlélet (vagy érzékelés), és megértés (vagy nyelv, elmagyarázhatóság) itt, illetve minden művészetben végtelenségig fogja gerjeszteni egymást. Nem különválaszthatóak és nem szembeállíthatóak úgy, ahogyan te is gondolod. És ez az egész sajnos egy történelmi folyamat. Ha nem vagy hajlandó a történelemnek ebbe a dialektikájába belemenni, ha pl. valamiféle bús-borongós eszkatologikus, álromantizáló mútbamerengésben tetszelegsz, hogy pl. egykor (minél régebben és minél kevesebb ember által ismer titkos szerzőknél) még minden szép volt, de jött pl. Werckmeister vagy Lóden bácsi vagy isten tudja ki, és elhangolta az egykor tökéletes hangon csengő, szépen masszirozó, gyönyörűen misztikus hangszereket, akkor lehet, hogy otthon te nagyokat élvezel, de ennek a művészethez nem lesz sok köze (az objektív, és megy a maga útján, melletted el). Ezzel megint nincs baj, csak két külön dolog. A komolyzene (és nem csak az) attól komoly zene, hogy művészet, nem csupán gyönyörszerző eszköz (arra van sok minden más, ne keverjük a dolgokat).

Az elejével megint egyetértek, a történelmi dialektika szükségességével, de a belőle "levezetett" értékítélettel már nem. A régizene szerintem nem a múlt szépségét, hanem földhözragadtságát, a zene történelmi/alkalmi mivoltát, a "beszédszerűségét" hivatott megszólaltatni: ezért fontosak a hangszerek, a zenekar mérete, a kotta (és hiányai), az interpretáció. Ezt is érteni kellene (szerintem). A kultúra, mint életegész... stb.

A Barbara H. sanzon és az Argentin tangó "remake" mellé akkó befér szerintem az én ajánlásom is.

A BBC felkérte Chris Nicolaides-t, hogy készítsen zenét az egyik Brit tortenelmi multat feldolgozó dokumentum sorozathoz. Elég komolyan vette a dolgot! Ez lett belole:
(van Magyar vonatkozása is)

"Most Beautiful Music Ever" ... amikor ilyen nadzolásokat olvasok, általában megyek tovább. Persze ez csak Sun Dog szerint.
Aztán mi a különleges ebben a filmkisérőben?
Azt nem értem, a zenekar néhány tagján felvétel közben fejhallgató van? talán a nagyot hallókra kell felrakni?

alfaati

A Barbara H. sanzon és az Argentin tangó "remake" mellé akkó befér szerintem az én ajánlásom is.

A BBC felkérte Chris Nicolaides-t, hogy készítsen zenét az egyik Brit tortenelmi multat feldolgozó dokumentum sorozathoz. Elég komolyan vette a dolgot! Ez lett belole:
(van Magyar vonatkozása is)

https://www.youtube.com/watch?v=-qL7Ma8Y31Y

Mysteries of the Macabre:

https://youtu.be/vmCmrZfybPQ

Szerencsés vagyok: free jazzen, zaj és indusztriális zenén edzett füllel ez sokkal könnyebben befogadható, mint a "szép" zenék irányából.

chord

Ja.
Nem véletlenül írtam a blogban a robottechnikáról.
Ugyanazok a körök, a felprogramozás szerint. Amely az élményeinket jelenti, olvasmányainkat, neveltetésünket, a kedvenc újságunkat, könyvünket, amiből idézünk, és legfőképpen a zenéket, amelyeken szocializálódtunk, meg a művészetről beaktualizált véleményünket.
Másmilyen output kivezethetősége erősen kétséges. Mitől is lenne?

Én nem gondoltam semmi komplikált dologra, csupán arra, hogy az előbbi állítás nekem két ponton sántít.

Az egyik, dehogynem lehet itt ebben a topicban is túl menni a hideg-meleg értékelésen, bőven, sőt nagyon sokat is elemez itt chord, néha te is, meg páran. Abból hogy részletes vélemény kifejtés kerül közlésre még konfliktus nem volt.

Most részletezhetném miért is vagyok ezen a primitívebb oldalon, de nem teszem, csupán annyit mégis, hogy nincs objektív megítélése semmilyen művészi alkotásnak

Tul kép. értettem, mit akarsz mondani, de én nem egészen erről beszéltem, vagy nem csak.
Értem tehát, hogy a 'tolerancia' az egy olyan szép dologő, ami előtt úgy érezzük, feltétlen meg kell hajolunk, és a csúnya intoleranciát tartalomtól függetlenül elítéljük, de sajnos vagy szerencsére a szellemi szféra nem úgy működik, mint a politikai/fizikai stb. Itt az efféle szimpatikus, toleráns, mindent megengedő, szubjektivista álláspont tulajdonképpen művészetellenes, a művészet tagadása stb (erről szólt az idézet) És sajnos a dolog nem is olyan egyszerű.

A következő bonyolítja: a zene illetve minden művészet egyrészt nem szubjektív, abban az értelemben, ahogyan te is használod a szót, másrészt azonban nem is objektív, abban az értelemben, ahogyan a matematika, vagy bármely megismeréssel kapcsolatos tudomány. Azonban bizonyos értelemben mégis objektív, és egy ilyen fórumon én inkább azt képviselném, hogy objektív, mint azt, hogy szubjektív. Ez azonban egy olyan első pillantásra paradoxnak tűnő helyzet, amit sajnos nem lehet egyszerűen megoldani. (az egyik első megoldáskísérlet: Kant: Az ítélőerő kritikája. Ha belenézel, látni fogod, hogy ez egy igen összetett és finom kérdés. Sajnos bonyolítani kell.)

Ezzel függ az is össze, hogy el lehet-e 'magyarázni' a zenét. Nincs olyan zenéhez értő ember, aki ne vallaná, hogy ha ismered a zene elméletét, érted, mi történik strukturálisan egy zeneműben, akkor ne élveznéd jobban az adott művet. Ehhez nem is kell feltétlenül zenésznek lenned, és egész alapszinttől kezdve működik.
ld pl:

http://magyarnarancs.hu/zene2/a-szam-hallhato-99342

Ezt általában azok tagadják inukszakadtáig, akik nem értenek hozzá, még nem volt erről élményük, és valamiért nem is érdekli őket.
Ennek mindenféle, teljesen személyes okai lehetnek, de leginkább az, hogy sok embert nem igazán izgat a művészet, hanem pl csak "masszírozásra" használják a zenét, ahogyan alább is idéztem. Persze ez is egy hozzáállás, de a gyökereinél, rejtve, bármennyire is intoleránsan hangzik: ez egy művészettagadó attitűd, és e mellett dilettáns. Hadd idézzem tovább a már idézett esztétikai művet:
"Aki a zenében a fülét használva szép hangzású részletekre vadászik, az dilettáns; aki azonban egy alkotásban képtelen meghallani a szép részleteket, az ötlet és a faktúra váltakozó sűrűségét, az süket."

Nincs baj tehát a szép dallamokkal, aki a zenéhez művészetként viszonyul az nem "süket", de nem is "dilettáns", és ez éppen azon múlik, amiről írok. De ez nem egyenlő azzal, hogy a zene/a művészet 'elmagyarázható': Amikor "megértesz" valamit a zenéből, akkor másként hallod, és amikor másként hallod, hallgatod, akkor többet értesz meg belőle, amitől megint másként hallod, amitől többet értesz meg .... Szemlélet (vagy érzékelés), és megértés (vagy nyelv, elmagyarázhatóság) itt, illetve minden művészetben végtelenségig fogja gerjeszteni egymást. Nem különválaszthatóak és nem szembeállíthatóak úgy, ahogyan te is gondolod. És ez az egész sajnos egy történelmi folyamat. Ha nem vagy hajlandó a történelemnek ebbe a dialektikájába belemenni, ha pl. valamiféle bús-borongós eszkatologikus, álromantizáló mútbamerengésben tetszelegsz, hogy pl. egykor (minél régebben és minél kevesebb ember által ismer titkos szerzőknél) még minden szép volt, de jött pl. Werckmeister vagy Lóden bácsi vagy isten tudja ki, és elhangolta az egykor tökéletes hangon csengő, szépen masszirozó, gyönyörűen misztikus hangszereket, akkor lehet, hogy otthon te nagyokat élvezel, de ennek a művészethez nem lesz sok köze (az objektív, és megy a maga útján, melletted el). Ezzel megint nincs baj, csak két külön dolog. A komolyzene (és nem csak az) attól komoly zene, hogy művészet, nem csupán gyönyörszerző eszköz (arra van sok minden más, ne keverjük a dolgokat).

Ö... Ezt most őszintén nem értem. (Mármint, hogy ez hogy kapcsolódik az előzményekhez.)

Érdekes jelenség, hogy ebben a topicban nem lehet túljutni a 'nekem ez tetszik tehát ez jó, ez meg érthetetlen tehát ez szar' jellegű megfogalmazásokon. .

Én nem gondoltam semmi komplikált dologra, csupán arra, hogy az előbbi állítás nekem két ponton sántít.

Az egyik, dehogynem lehet itt ebben a topicban is túl menni a hideg-meleg értékelésen, bőven, sőt nagyon sokat is elemez itt chord, néha te is, meg páran. Abból hogy részletes vélemény kifejtés kerül közlésre még konfliktus nem volt.
A másik ellenérzésem pedig az, hogy el lehet fogadni azok érték besorolását is, akik póri egyszerűséggel 'nekem ez tetszik tehát ez jó, ez meg érthetetlen tehát ez szar' viszonyulnak verbálisan a hallottakhoz, művekhez.
Lehet elítélni, én ez utóbbi kategóriát képviselem, azzal az eltéréssel, hogy a sz@r jelző helyett inkább 'nekem nem tetszik', vagy 'nem nyújt élvezetet' használom.

Most részletezhetném miért is vagyok ezen a primitívebb oldalon, de nem teszem, csupán annyit mégis, hogy nincs objektív megítélése semmilyen művészi alkotásnak, zenék többsége az (vagy inkább csak a klasszikus zenék), és minél többet elemezget valaki, véleményezget, azzal csak az ő egyéni szubjektivitásával torzítja a nem létező objektivitást. Azt is be kell vallanom, amikor mégis belefogok valakinek egy hosszú elemzésébe, az első öt mondat után azt érzem, visznek be a sűrű erdőbe, ahol már nem tudom hol vagyok, miért vagyok. A zenét lehet magyarázni? lehet, de egy határon túl már nem a zenéről szól, hanem a mesélőről. /mindez persze SZ.V.SZ/

a zenét nem arra találták fel, hogy olyan dolgokat mutasson és hasson, amit szavakkal nem lehet? Ha meg elmesélünk egy zenét, akkor mi lesz belőle?

Ö... Ezt most őszintén nem értem. (Mármint, hogy ez hogy kapcsolódik az előzményekhez.)

Érdekes jelenség, hogy ebben a topicban nem lehet túljutni a 'nekem ez tetszik tehát ez jó,.
a zenét nem arra találták fel, hogy olyan dolgokat mutasson és hasson, amit szavakkal nem lehet? Ha meg elmesélünk egy zenét, akkor mi lesz belőle?

Érdekes jelenség, hogy ebben a topicban nem lehet túljutni a 'nekem ez tetszik tehát ez jó, ez meg érthetetlen tehát ez szar' jellegű megfogalmazásokon. Valamiért a zenével kapcsolatban is elfogadhatalan az a tény, hogy annak - minden művészethez hasonlóan - objektív fejlődéstörvényei vannak, aminek a szempontjából édes mindegy, hogy x vagy y érzékeinek csak a minél kevesebb ember által ismert, most épp ad hoc módon előásott kőkorszaki zene tetszik, másnak meg csak a teljesen értelmetlen ambient vagy valamilyen kortársnak minősített zörejzene, esetleg az értékelhetetlen popzene. Az, hogy mikor esik egybe az, ami a jó, és az, ami x-nek tetszik, nagyon függ attól, hogy ki az az x.

Persze nyilván egy ilyen topicban a tagok tetszéséről beszélgetünk, "mi mást is tehetnénk", ami "ami tök jó, feltéve, ha nincs nagyképűen kikiáltva objektív, magáról a zenéről szóló értékítéletnek" (amibe azért persze folyamatosan átcsúszik).

Ezzel a "tök jóval" azonban - látszólagos demokratikus ártatlanságának ellenére, és még a legszerényebb formájában is - ha a művészetről próbálunk megérteni valamit, valójában igen "komoly baj" van. A XX. sz. egyik legkomolyabb művészet és zenekritikusa (maga is zeneszerző), így ír erről a látszólag ártalmatlanul szubjektivizáló hozzáállásról: "Amikor a megismerés tanaként minden objektív értelmet vitat, ... akkor – anélkül, hogy bevallaná – a limine tagadja a művészetet, amelyet éppoly kevéssé vesz komolyan, mint az a fáradt üzletember, aki a művészetet masszírozásra használja;" (És ehhez igen drága és elég súlyos hifit vesz magának, masszírozásra szintén alkalmas kábelekkel.)
Ugyanez a gondolkodó a század egyik legfontosabb esztétikai művében Bartók mellett (aki személyes jóbarátja volt) és Lukácson kívül, egyetlen magyar művészt vagy gondolkodót citál folyamatosan: Ligetit (aki akkor még igen fiatal volt).

chord

Az, hogy valami nem tetszik, sokszor egy diplomatikus kioldalgás a kérdés elől.
Mert lehet, hogy
szimplán és egyenesen sz@r, mert egy általam szeretett keretben nagyon alul van - talán ez a legrosszabb, az igénytelensége és a minőségtelensége révén.
Lehet, hogy egy ismeretlen terület, amely eleve idegesít/kibillent/diszharmonizál/untat, stb.
Lehet, hogy egy ismeretlen terület, de van benne valami furcsán megragadó, akkor is, ha a következő 15 évben nem óhajtok vele szorosabban megismerkedni, vagy a lemezei között kotorászni.
Pl. ezt az utolsó megállapítást egy koncertélmény felülírhatja; Ligetinél több ilyen példám is van, kivéve pont most engem.

Vendég

...a Ligeti darabhoz "rendkívül befogadónak" kell lenni, én nem jutottam el ezek szerint erre az állapotra.
Nagyon örülök, hogy ilyen pontosan fogalmaztál, és még csak véletlenül sem "szintet", vagy valami hasonlót írtál.

akár nyelvészkedhetünk is, de a "akinek nem inge, ne vegye magára" teljesen más értelemben használt szólás. Messze nem jelenti azt, hogy nem kedveli, nem érti, nem szívesen csinálja. Ezzel szemben egy negatív elmarasztalás esetén az illető ne vonatkoztassa magára, ne vállalja a bűnrészességet ha ő abban nem vétkes, nincs köze hozzá.
De, amit te írtál, "akinek nem Inge, annak Elke..." ?? ez talán vicc?

Nem vicc, és igen, amit te írtál szólás tényleg nem ide vonatkozik. A téma részemről lezárva, de megtettem ezt már a "vita"nyitó posztom végén is.

Megint nem tetszett figyelmesen olvasni, főleg az irományom végét
akár nyelvészkedhetünk is, de a "akinek nem inge, ne vegye magára" teljesen más értelemben használt szólás. Messze nem jelenti azt, hogy nem kedveli, nem érti, nem szívesen csinálja. Ezzel szemben egy negatív elmarasztalás esetén az illető ne vonatkoztassa magára, ne vállalja a bűnrészességet ha ő abban nem vétkes, nincs köze hozzá.
De, amit te írtál, "akinek nem Inge, annak Elke..." ?? ez talán vicc?

megint egy nagy tévedésben tetszenek gondolkozni. Miért kellene úgy amblock, aki klasszikus zene szeretőnek vallja magát, azon belül minden szerzőt, minden művet, minden előadás formát szeretni? Tessék nekem arra példát mondani más területen, nem csak művészet, ahol mindent kedvelni kell-lehet?

/Speciel én nagyon kedvelem az indiai klasszikus zenét, amit sokan nem, a komoly zene kedvelők sem/

Megint nem tetszett figyelmesen olvasni, főleg az irományom végét

A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.