Tisztelt Fórumtársak!
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
viewtopic.php?f=100&t=199327

Komolyzenei ajánló

Vendég

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Vendég »


 

Barbara Strozzi - 1600 -as évek, közvetlen Monteverdiék utáni generáció.
 
A híres/hírhedt velencei Strozzi család kicsit balkézről való tagja; híres díva volt akkortájt, s hölgy lévén, persze kurtizán hírében is állt.
Zenéje ÓRIÁSI.

Igazad van, óriási zene, különösen, hogy korának legtermékenyebb madrigálszerzőjéről van szó. De az én ízlésem szerint kicsit lekezelően írsz róla. Való igaz, találgatások vannak róla, hogy az őt később örökbe fogadó nevelőapa egyben biológiai szülő is volt. De talán azt sem érdektelen megemlíteni, hogy az örökbefogadást (és a lány taníttatását) korán felismert tehetsége indokolta. Apja jónevű költő azidőtájt, tudtommal többek között Monteverdinek írt, később lányának is, akit az általa toborzott művészeti akadémia tagjává tesz, ahol a leány nem csupán csodálatos énekhangjával tűnik ki, hanem részt vesz a korabeli szezők kompozícióinak vitájában, és csodásan megállja a helyét a férfiak között.
A lemez egyébként - minden minőségi kétely ellenére - valóban remek.

Avatar
chord
Beköltözött
Beköltözött
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2009.04.15., szer. 14:42
Értékelés: 2223

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: chord »



 
 

 
Barbara Strozzi - 1600 -as évek, közvetlen Monteverdiék utáni generáció.
A híres/hírhedt velencei Strozzi család kicsit balkézről való tagja; híres díva volt akkortájt, s hölgy lévén, persze kurtizán hírében is állt.
Zenéje ÓRIÁSI. A belinkelt lamentó az egyik legjobb, amit mutatni tudok.
Spanyol együttes előadása; a zenekar nagyon jó;  Mariana Flores hangja egyenesen elképesztő. Igazi sodró erejű szoprán, gyönyörű színezettel. Lendületes, dinamikus, kiabálós, hidegrázós.
Feltétlen ajánlott.
 
A hangminőség kiemelkedően jó.
Most jönnek a problémák.
Kis rendszereken gyakorlatilag hallgathatatlan; a magas-dinamika túllövi a szűk határokat. A linket hallgatva, még a laptop is szörnyű...
A nagy rendszerek egy része - kiindulva abból, amit hallottam - szintén alkalmatlan erre az egészre.
Sőt. Akár Naim -ből is van olyan lánc, ami szintén katasztrofális ezen a lemezen...
Vagyis, vita tárgya lehet a lemez hangminősége.
 
Viszont, a kivételek, akik mindig akadnak, azoknak páratlan élményben lehet részük.
Nálam is sokáig várt a sorára...
 
 
 

 

ML 512 - Heed Nexus - Spendor SP1
blog: Komolyzenei ajánló
                      
 

Avatar
chord
Beköltözött
Beköltözött
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2009.04.15., szer. 14:42
Értékelés: 2223

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: chord »






I. Allemande Loreyne
II. Almande Brun Smeedelyn
III. Almande de La nonette
IV. Almande de symmerman
 
A zene egy 1599 -es Flandriai gyűjteményből való; a déli szomszédok hatása óriási; akkoriban a 'multikulti' a zenében jó irányba működött.
Sok igen jó hangú hangszer mutatkozik; a reneszánsz-hegedűs játéka egyenesen pazar. (3'12 -től - húha)
 
Hifis szempontból a másik gyönyörűség a 'friction drum', kb. 'dörzsdob'; nem túl nagy, egy dugattyúféle súrlódik a dob belsejében, olyan furcsa-fojtott dummogás.
Viszont a sima mélyhangra ráül egy legalább oktávval mélyebb felharmonkus (alharmonikus:)), és egy hihetetlen mély 'hangárnyékként' jelenik meg, közben meg a hegedűn, felül, a lelógó vonószőr hallatszik...
Kicsi rendszereken ebből kb. semmi sem hallatszik, csak egy buffogás, meg egy szép hegedű.
Bármin is hallgatva, feltétlen ajánlott.

ML 512 - Heed Nexus - Spendor SP1
blog: Komolyzenei ajánló
                      
 

Avatar
ajkamici
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 1482
Csatlakozott: 2010.04.07., szer. 16:01
Értékelés: 809
Tartózkodási hely: Budapest

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: ajkamici »


Teljesen igazad van, néha egy "filléres" CD lemez olyan elképesztően jó felvétel ill reprodukciót tud leadni, hogy el sem hiszem.
Van hogy egy drága lemez okoz pici csalódást, bár itt alapvetően azért nem lehet nagyon mellé nyúlni a minőségben.
Reméljük élvezi a pici is a zenét :rolleyes:
Üdv
 

Anna lányom első Cd-i nagyon imádja...
 
A Rossmann-os lemez meglepően jól szól.
 





Avatar
fülelek
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 6934
Csatlakozott: 2005.08.08., hétf. 20:44
Értékelés: 4669
Tartózkodási hely: Csobánka

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: fülelek »


Ugyan nem reklámozzák, de elérhető a cseh d dur komolyzenei netes rádió flac formátumban is.
http://amp1.cesnet.cz/ itt kell kiválasztani a d dur rádiót flac formátumát, aztán letölteni egy pici fájlt és utána mehet a menet. Nem tudom, létezik-e egyéb netes zenei rádió flac formátumban? A Linn rádiója is csak 320kB mp3, bár elég jól szól.

Avatar
Bartfay
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 772
Csatlakozott: 2010.01.09., szomb. 15:55
Értékelés: 90
Tartózkodási hely: Budspest
Kapcsolat:

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Bartfay »


Anna lányom első Cd-i nagyon imádja...
 
A Rossmann-os lemez meglepően jól szól.
 



Avatar
janesz
Fórumlakó
Fórumlakó
Hozzászólások: 673
Csatlakozott: 2010.11.24., szer. 11:45
Értékelés: 404
Tartózkodási hely: Dunaújváros

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: janesz »



Hű meg ha, csak belehallgattam, de ez tényleg erős előadás http://www.deutscheg...DUCT_NR=4295652

sikerült megfogni a lényeget is.
EAD UD2000, Lavardin IT, Verity Audio Finn, Acoustic Zen, Shunyata R. Hydra, Finite Elemente Spider

Avatar
suprnova
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 1429
Csatlakozott: 2007.12.05., szer. 20:42
Értékelés: 184

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: suprnova »


Hű meg ha, csak belehallgattam, de ez tényleg erős előadás http://www.deutscheg...DUCT_NR=4295652

A Szent Márk-székesegyházban készült felvételt hallgatva olyan érzésem van, mintha ott lennék én is.


Naim Uniti Nova -> Naim NAC A5 -> Spendor A7 (Sennheiser HD600)

Avatar
janesz
Fórumlakó
Fórumlakó
Hozzászólások: 673
Csatlakozott: 2010.11.24., szer. 11:45
Értékelés: 404
Tartózkodási hely: Dunaújváros

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: janesz »


A Szent Márk-székesegyházban készült felvételt hallgatva olyan érzésem van, mintha ott lennék én is.

EAD UD2000, Lavardin IT, Verity Audio Finn, Acoustic Zen, Shunyata R. Hydra, Finite Elemente Spider

Avatar
chord
Beköltözött
Beköltözött
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2009.04.15., szer. 14:42
Értékelés: 2223

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: chord »


Mi is ez a 'Fortuna Desperata' a plakáton?
Egy tisztázatlan eredetű olasz világi dal; az 1400 -as évek második felétől van lejegyzés; ezután egy sor szerző feldolgozta/beleépítette saját műveibe.
Lemezek terén rögtön a talán létező legjobb AliaVox lemez ugrik be. Rögtön a legelső szám.
 

 



 
Amit itt Savall -ék művelnek, ezen a lemezen, az a régizene-játszás egyik sarokköve lett.
Mindegyik szám külön-külön is javasolt.
 
A 'Reménytelen Sors' után pl.ilyenek jönnek:
 
A híres

, az 5 lépéses francia tánc, ami már 1430 -ban sláger volt.Vagy egy

, olyan fúvósszekcióval, hogy hűha. Olyan csavart-forma hangszerek, tolattyú/dugattyú nélkül, az új temperált skálát még nem tudják..Carlos Mena a kontratenor; emlékszem, az állunk leesett, amikor először hallottuk.
 
Hangminőség nagyon jó, kis rendszereken is.
Aki esetleg nem hallgatta ezt a lemezt, legjobb, még ma...

ML 512 - Heed Nexus - Spendor SP1
blog: Komolyzenei ajánló
                      
 

Avatar
chord
Beköltözött
Beköltözött
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2009.04.15., szer. 14:42
Értékelés: 2223

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: chord »



 
Aki eljön a tagok közül, előtte kaphat egy jó kávét nálam meg egy kis Naim -et a fülébe.

ML 512 - Heed Nexus - Spendor SP1
blog: Komolyzenei ajánló
                      
 

Avatar
chord
Beköltözött
Beköltözött
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2009.04.15., szer. 14:42
Értékelés: 2223

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: chord »


Úgy tűnik, jó a lemez.
Mármint páran szeretik nagyon, akiknek elsőkézből elhiszem.
 


ML 512 - Heed Nexus - Spendor SP1
blog: Komolyzenei ajánló
                      
 

Avatar
janesz
Fórumlakó
Fórumlakó
Hozzászólások: 673
Csatlakozott: 2010.11.24., szer. 11:45
Értékelés: 404
Tartózkodási hely: Dunaújváros

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: janesz »



Schiff András: J. S. Bach: A jól hangolt zongora (4 CD)



http://www.hangveto.hu/lemez_item.php?tid=1349
 
 
hihetetlen áron!
Bach.bmp
EAD UD2000, Lavardin IT, Verity Audio Finn, Acoustic Zen, Shunyata R. Hydra, Finite Elemente Spider

Avatar
ajkamici
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 1482
Csatlakozott: 2010.04.07., szer. 16:01
Értékelés: 809
Tartózkodási hely: Budapest

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: ajkamici »


meghívó, régizene kedvelőinek.
fortunadesperata.pdf

Avatar
ajkamici
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 1482
Csatlakozott: 2010.04.07., szer. 16:01
Értékelés: 809
Tartózkodási hely: Budapest

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: ajkamici »

meghívó, régizene kedvelőinek.

Avatar
suprnova
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 1429
Csatlakozott: 2007.12.05., szer. 20:42
Értékelés: 184

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: suprnova »


Szóló zongorához képest nagyon jó atmoszférájú, és nagy dinamikájú lemez. A darabról nem írnék semmit, nem kell bemutatni.

Naim Uniti Nova -> Naim NAC A5 -> Spendor A7 (Sennheiser HD600)

Avatar
chord
Beköltözött
Beköltözött
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2009.04.15., szer. 14:42
Értékelés: 2223

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: chord »


Igazából nem határeset; mert ez a zene így kiszakadt a 'szisztémából'; teljesen más, a régizenéhez alapokban nincs köze.
Viszont módfelett igényes.

ML 512 - Heed Nexus - Spendor SP1
blog: Komolyzenei ajánló
                      
 

Vendég

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Vendég »


Egy kis határeset: én ugyan nem leszek a koncert időpontjában Pécsett (sajnos, de csak a koncert miatt sajnos, mert rég várt külföldi útra megyek), de azért erre biztosan elmennék, ha itt lennék. A lemezen megjelent próbálkozásról ezt írták.
Ha pedig valaki csak a saját fülének hinne (nicsak, a hölgy mintha ismerős lenne valahonnan:-)
 




akvapark
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 5689
Csatlakozott: 2007.01.12., pén. 13:38
Értékelés: 1171

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: akvapark »


Ma Bartók Rádió 10h 30'-tól
Bartók-maraton!
Közte Bartók és a népzene Muzsikás együttes
17h A Nemzeti Filharmonikusokat vezényli Kocsis Zoltán!!!
Éljen soká!
>>Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók<

Avatar
chord
Beköltözött
Beköltözött
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2009.04.15., szer. 14:42
Értékelés: 2223

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: chord »



 



 
A kései olasz/francia barokk olykor nagyon túlcicomázott, legalábbis billentyűsök terén. Couperin vagy főleg Scarlatti sem kivétel, ez a lemez viszont igen. Díszítés, az van rogyásig, de valahogy nem öncélúan - inkább 'gurulósan'.
Skip Sempe annyira könnyedén játszik, hogy egyszerűen nem enged felállni a lemez mellől.
Ezt még tetézi, hogy a hang, köszönhetően a választott hangszernek és az Alpha legendásan jó felvételi technikájának az egyik legjobb lett, amit csembaló CD -n ismerek.
Kicsi rendszereken is tetszetős, nagyokon meg akkora a felharmonikus-bőség, mint kb. 200 db. zongorán.
Feltétlen ajánlott.

ML 512 - Heed Nexus - Spendor SP1
blog: Komolyzenei ajánló
                      
 

akvapark
V.I.P.
V.I.P.
Hozzászólások: 5689
Csatlakozott: 2007.01.12., pén. 13:38
Értékelés: 1171

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: akvapark »


Holnap lesz híres, és nagyszerű basszistánk - Kováts Kolos - 65. születésnapja. Nekem egyik kedvenc Kékszakállúm!
Isten éltesse, és mi hallgassuk egy 1975-ös koncert felvételét holnap - 01.21.-én 19h35'-kor - a Bartók Rádión.
 

>>Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók<

Avatar
chord
Beköltözött
Beköltözött
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2009.04.15., szer. 14:42
Értékelés: 2223

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: chord »



 



 
Egy igen régi portugál dallam, a Folia egyik korai verziója.
Savallék annak idején a mércét erősen magasra tették; aki esetleg még nem hallotta,

meghallgathatja.Mindkettő egészen remek.
A Magraner-féle kicsit nyersebb, ugyanakkor 'vérlázítóbb'; a belépő furulya egyszerűen elképesztő.
A lemezen még sok jó zene van; feltétlen javasolt.
A hangminőség kis rendszereken problémás, nagyokon parádés. (a szokásos szöveg)
 
Aki jó ritmusérzékűnek érzi magát, itt egy vizsgafeladat: a Savall -félén végig van egy csörgő; gyakorlatilag a legelső és a legutolsó hang is ez. Próbáljuk verni a taktust a zene közben. Mármint a csörgőét. Furcsa, de nem fog sikerülni...

ML 512 - Heed Nexus - Spendor SP1
blog: Komolyzenei ajánló
                      
 

Vendég

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Vendég »

Kivételesen nem hallgatni-, hanem olvasnivaló.

Vendég

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: Vendég »



Ott kell keresni, akinél biztosan megvan.
Nekem elküldte...


Azok a szonáták voltak, és az is elég zseniális. De majd estére intézkedem a concertók ügyében is....

Avatar
chord
Beköltözött
Beköltözött
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2009.04.15., szer. 14:42
Értékelés: 2223

Komolyzenei ajánló

Hozzászólás Szerző: chord »



Én akkor keresgéltem, aztán feladtam, nem találtam sehol


Ott kell keresni, akinél biztosan megvan.
Nekem elküldte...

ML 512 - Heed Nexus - Spendor SP1
blog: Komolyzenei ajánló
                      
 

Válasz küldése

Vissza: “Zene, amit hallgatunk”