Komolyzenei ajánló

chord

Szerintem óriási.

Igaz nem ajánló, de ma lenne Wagner 200 éves...

Hasonlóan látom ezt a kérdést, de az élő koncert élménye miatt mégis elmegyek.
Üdv
Nem tudtam átrágni magam a Borgiákon, lehet, hogy csak késő volt, de nem kötött le. Van sok jó dal a 3CD-n, de összeségében nem tudnám végigülni csak azért mert Savall.

chord

Szerintem leinflálja a zenét egy ilyen mega-album...
Gyakorlatilag mindegyiket ismerjük a régebbi lemezekről; én maradok azoknál.

Koncert téren viszont talán sokkal jobb lesz. Mert most nem a szefárd zsidóság zenéjével nyúznak minket, vagy Dimitri török/arab zenéivel, hanem sokfélével; a Folia -től Lully -ig.
Talán.

Nem tudtam átrágni magam a Borgiákon, lehet, hogy csak késő volt, de nem kötött le. Van sok jó dal a 3CD-n, de összeségében nem tudnám végigülni csak azért mert Savall.

RÉGI ZENE – A MÚLT IDENTITÁSA

Jordi Savall, La Capella Reial de Calatunya, Hespèrion XXI / szeptember 22.
Joyce DiDonato és a Complesso Barocco / november 9.
Telemann és Bach – Collegium Musicum 90 / december 20.
J. S. Bach: Máté-passió / április 16.

Még odébb van egy kicsit . de nem árt nem elfelejteni a régizene kedvelőinek

Ligeti György:
Le Grand Macabre
"A legjelentősebb XX. században írt XXI. századi Opera"
http://zsoltaudio.blogspot.hu/2011/03/h ... l?q=Ligeti

Holnap - 05.21.-én - beszélgetés, holnapután - 05.22. - a teljes mű hallható a Bartók Rádión 19 órakor.

chord

Kalandos módon beérkezett egy lemez, ami
DÖBBENET.

Kivételesen a hangminőséggel kezdeném. A Glossa –t rég ismerjük, finom spanyol kiadó, számos régizenét is útjára engedett. A hangminőség eddig is remek volt; szép balansz, nagy tér, kiváló sávszélek, bla…bla…hifis ömlengés.
Az ’artwork’ különleges, a Tresminutos stúdió készíti nekik, pár embert enyhén néha kiakaszt, szerintem zseniális.

A múltkor kaptam meg az új Pandolfo lemezt, és – most hifizünk –a hangminőségen teljesen leültem.

Olyan csembaló continuo van rajta, hogy egy halk, finom csengés – a test-rezonancia – végig hallható, ott ül a hangon; én eddig ilyet csak koncerten hallottam, ott sem mindig. Meg egy-két szerencsés szólócsembaló-lemezen.
Most megint egy új Glossa, és megint felkaptam a fejem a hangra. Valamit ott változtattak, és nagyon jó irányba.
Rendkívüli valóságérzet; nem kemény, nem selymes, nem tiszta, nem hifis. Igazi. A dinamika akkora, hogy eleddig csak jó LP –ken hallottam. A mélyek teljesen korlát nélküliek lefelé; az SBL lehetőségei nem csekélyek, de azt hallom, hogy beleveszik a hang egy mély szub-birodalomba, csak a levegő mozog, már a szoba mérete adja a korlátot. Egyszóval valami k… mély. Amikor már elszédülünk, egy beütés, ami megint egy oktávval mélyebb…őrület.
És csak ott, ahol kell.
Az énekesnél a tér olyan, hogy meghökkenünk: mert egyszerűen, minden különösebb bejelentés nélkül belép a szobába… mint amikor a Csillagok háborújában Leila megjelent R2 hologram-üzenetén…
Most kicsit a zenéről.

Spanyol együttes, a tagok némelyike látható itt-ott videókon, koncerteken, lemezük is van pár, eddig nem ismertük őket. Az Ibériai Reneszánsz ’slágereit' játsszák. Nekem ez erős kedvenc terület; a tracklistát nézve mindent ismerünk, némelyiket az unalomig szétjátszották.
Meghallgatva egyszerűen beleragadunk a székbe. Komolyan. Pedig sznobok meg szakértők vagyunk, de kezünk a léptetőgombon; van ezer lemezünk, tudjuk, mi a szisztéma, hisztizünk fontos dolgokon, amikor az előadás vagy a lemez egyszerűen sz@r, de hisztizünk apróságokon, hogy ezt mér’ így?, ezt a Savall jobban játssza, ez itt túl nyálas, ez itt túl kemény, ez meg honnan jött…?, ezt most miért így keverték, stb…
Itt mindezek elfelejtve. ’A zene rabul ejt’. Nagy közhely, de így van.

Amit itt a continuo művel a háttérben, az annyira jó, szinte perverz..Olyan ritmust adnak, hogy lehetetlen nem figyelni, vagy megúnni; a gambás nagyon érdekesen kezeli a vonót, néha sír a hangszer, igazából, a díszítések pedig, szerintem ez itt egy új iskola. .
Bázelben tanult, aztán Szíriában. A sivatagban felszívott egy kis ragyogást, valami belső tüzet, nem tudom.
Emlékeztek még a Voix Humaines –re?, na itt van egy olyan szám, hogy Anduleza és a szoprán gamba hangja annyira egyforma, hogy mintha két nő énekelne; vagy amikor csak a befejezéskor derül ki, hogy volt egy gamba kíséretnek, vagyis kilép az ének, de a tónus folytatódik tovább, minta ő dúdolna.
Szinte félelmetes, annyira együtt vannak.
Az egész lemezt belengi egy hangulat: könnyedség, levegősség, finomság. Valami varázslat folyamatosan árad belőle.

A portugál barátom, aki küldte, kocsiban hallgatta legelőször, az egyik számnál leakadt, egyszerűen le kellett, hogy álljon, és ott, az út szélén ötször meghallgatta egymás után.
Én nem mondom meg, ma mennyit ment ez a lemez…

Szerintem: hallgassátok meg.

chord

Jegyek már alig vannak jó helyre.

RÉGI ZENE – A MÚLT IDENTITÁSA

Jordi Savall, La Capella Reial de Calatunya, Hespèrion XXI / szeptember 22.
Joyce DiDonato és a Complesso Barocco / november 9.
Telemann és Bach – Collegium Musicum 90 / december 20.
J. S. Bach: Máté-passió / április 16.

Még odébb van egy kicsit . de nem árt nem elfelejteni a régizene kedvelőinek

chord

El Canconer del Duc de Calabria – Aragóniai Ferdinándról és énekeskönyvéről van szó, Valenciában, aki bő 25 éven át fogta össze az egész Mediterránum politikai rendszerét éppúgy, mint művészeteit, melyek között a zene különösképpen érdekelte.
(Persze hogy nápolyi arisztokrata vér...)
Az évszámok régiek, 1550 előttiek.
Udvarában olyan nevek mozogtak, mint a violajátékos Luis de Milá – a portugál udvar zenéit hozta – vagy Mattheo Flecha, aki az ’ensaladas’ (kb. szabad formájó madrigálok) műfajt nyomta; és még sokan, sokan, az akkori idők legjobbjai.
Több gyűjtemény is fennmaradt ebből a korszakból, az ’Uppsalai’, vagy a ’Cancionero de Palacio’, a ’Canconer de Barcelona’, stb.; a lemez címadó gyűjteménye, az pont nem létezett ilyen néven, ezt Savall –ék találták ki.

A lemez egy remek válogatás, áttekintés - balladák, hangszeres darabok, madrigálok, variációk, ’ős-consortok’, régi himnusz-átiratok, stb..
Belehallgatva, rögtön az első szám, csak tekergetjük a nyakunkat, edzett fülünk sehogyan sem bírja levenni a ritmust….egészen elképesztő, hármas-elcsúsztatott tagolódás…
A hangszerelés finom, ahogyan Savall szereti.
Az énekesek közül Montserrat Figueras szopránja kiragyog; szólóban maga a varázslat.

Sokat dícsérik, jómagam is nagyon erősen kedvelem; itt már 50 fölött, olyan hangot produkál, ami egészen ritka tünemény.
A lemez 1996 –os Astrée, 1998 –ban az Év Régizene Lemeze díjat nyerte, úgy vélem, okkal.
A hangminőség fenomenális; kezemben a 2. kiadás eredeti,

de furcsa módon az első kiadásról készült tizenéves másolat mintha jobban szólna….pedig nem volt újrakeverés….ez már paranoia…
Figueras hangjához kell a jó rendszer; sok nagy/drága rendszeren hallottam nagyon rosszul szólni. Mikor viszont életre kel, akkor olyan, mint amikor a tündérek leszállnak. Érzéki, igazi ’nagy hang’; van rajta egy finom lebegés, egy hajszálvékony hhhhhh, és amikor igazán kiereszti, tiszta ragyogás lesz a szoba. Komolyan.

chord

Marin Marais – nagy kedvenc, sokaknak, nekem is.
Párizsban tanult Lully –nél, majd Sainte-Colombe tanítványa volt, aztán 1676 –tól királyi muzsikus volt. Megteremtette a „viola de gamba császárságát”; gyakorlatilag hihetetlenül népszerűvé tette, annyira, hogy a hangszer fénykora szinte az ő működése alatt volt. Tény, hogy a zenei kultúra olyan virágkora volt, ekkoriban Párizsban, mely azóta sem tért vissza.
Lully, Marais, Versaille, a Napkirály, pompa, fényűzés – sok minden olvasható; itt is esett pár szó már.
Inkább néhány érdekesség.
A legenda szerint Sainte-Colombe lányait elszerette, ráadásul az öreg (akit hiába csábítottak a királyi zenekarba), gyakorlópavilonjának padlója alatt rejtőzve felszívott pár dallamot, mellyel utána tarolt az udvarban.

(S.C. mondja a fiatal Marais -nak, aki tanulni akar nála, hogy játsszon valamit a portugál Folia dallamára)
A gambára rátett egy hetedik húrt, ami egy sor új lehetőséget teremtett.

Talán leghíresebb műve, ami tényleg halhatatlan lett, a ’Les Voix Humaines’, (a Savall-féle itt) az ’emberi hang’. Már a régiek pontosan tudták, amit a mai frekvenciaanalízis is mutat: a viola de gamba átlag hangfekvése/hangszíne szinte pontosan fedi az emberi hangét. Később a cselló sokat nyert hangerőben, óriásit vesztett felharmonikusokban. Ugye emlékeztek, egyik alma, másik körte; a cselló a karviolából jött, vonós hangszer, a gamba a spanyol gitárból, ami pengetős, persze így a gamba egy olyan pengetős, ami most épp vonós…

Lemezek.
A felhozatal pazar, pár nagy név körül érdemes kavarni: Savall, Pandolfo, Hille Perl, Mariann Muller és Sophie Watillon.
Utóbbi lemeze:

Rajta van a Voix Humaines, és még sok más, egyik gyönyörűbb, mint a másik.
Amiről még pár szót. A portugál ’Folia’ – Marais és Watillon is adózott ennek a témának egy jó hosszú variációsorozattal. Hosszú, mert ugyan pár akkord az egész, gitáron kb 5 perc kitalálni, de van egy lassú rész, meg egy gyorsabb; a lassú egyre lassul, a gyors egyre gyorsul, óriási divergencia lesz a ritmusban, egy növekvő széttartás, ami miatt gyakorlatilag befejezhetetlen, a végső zárás mindig is művi, kissé erőltetett. A régi portugál táncosoknál egy vödör hideg víz jelentette a végét; nemhiába a ’folly/folie’ annyi, mint bolond, őrült, még angolul is.
Meghallgatva lemezről is egészen elképesztő. Finom, leheletfinom, ráadásul egy olyan szép csembalókísérettel, hogy ritkaság, melodikus, dallamos, becsapós, ugyanakkor erős, sőt, van benne valami barbár erő, ami nem hagy nyugton. Valószínűleg a megöröklött kollektív tudattalanunkkal komoly rezonencia lesz valahol jó mélyen, kivételesen itt nem ’mennyei’, inkább valami erősebb ’nem-tudom-én-honnan’ dolgokkal, a régi Egyház kapásból be is tiltotta.

, 20'50'' -től.
Sophie Watillon, ahogyan játszik, az egy csoda. Kár, hogy nagyon fiatalon meghalt.

A hangminőség brilliáns; az egy hangszer szélesebb spektrumon dolgoztatja hifinket, mint a legtöbb, jóféle jazz CD…
Feltétlen ajánlott.

A koncert az előzetes szkepticizmusom ellenére nagyon jó volt.
Nehéz felállásban voltak a "versenyzők" : Müpa nagy orgona, 1 db hegedű ( Lajkó 1/2X), 1 db nagybőgő, 1 szóló énekes Hölgy, 1 dob.
Ez így nagyon furcsának tűnik, de Johann Sebastian toccata és fuga alaptétele köré Jazz ,-és népzenei motívumokkal sűrűn teleszőtt körülbelül két órás produkció
egyszerűen remek volt.
Meglehetősen nehéz lehet egy ekkora orgonával a hegedűt is hallatni, de sikerült nekik, nem is akárhogyan.
Teltház volt a nagyteremben és háromszor visszatapsolták a művészeket egy kis ráadásra, na és persze Xavér brilliiáns zenei anekdótáira.
( Egyre jobban tetszik a Müpa nagyterem akusztikája. Most nem éreztem túlságosan lefojtottnak, nagyon jól szólt minden )

Ma este MÜPA koncert.,Varnus Xavér és Lajkó Félix közös hangversenye .
Ajándékba kaptam a jegyet, kíváncsi vagyok milyen lesz..

Ma este MÜPA koncert.,Varnus Xavér és Lajkó Félix közös hangversenye .
Ajándékba kaptam a jegyet, kíváncsi vagyok milyen lesz..

Ebbe nem akartam belemenni, hátha valaki nem tudja mi az a Bartók Rádió
Bár ebben a komolyzenei topicban illene.

Én szívesebben hallgatok Bartókot, mint rádiót.

Ivökrat?
(Mindketten - Velencei Tamással reklámozzák a Bartókot.)

Ebbe nem akartam belemenni, hátha valaki nem tudja mi az a Bartók Rádió
Bár ebben a komolyzenei topicban illene.

Nagyon ügyes ez a srác, csodagyerekként indult, én viszont a Berlini Filharmonikusok mostani principal trombitásával, és ma már komoly szólókarriert befutott Tarkövi Gáborral jártam egy tanszakra. Ha körülnézel a neten róla is sok infót és koncertrészletet lehet találni. Persze a neve természetesen fordítva van írva. Van saját honlapja is.
Ivökrat?
(Mindketten - Velencei Tamással reklámozzák a Bartókot.)

Nagyon ügyes ez a srác, csodagyerekként indult, én viszont a Berlini Filharmonikusok mostani principal trombitásával, és ma már komoly szólókarriert befutott Tarkövi Gáborral jártam egy tanszakra. Ha körülnézel a neten róla is sok infót és koncertrészletet lehet találni. Persze a neve természetesen fordítva van írva. Van saját honlapja is.
A Berlinieknél mindkét első trombitás - Velencei Tamás a másik - valamint a szólóbrácsásuk, Szűcs Máté is hazánk fia.
Nagyszerű muzsikusok!

Akkoriban sokkal többen indultak neki a komolyzenei pályának, ma már vadászni kell a növendékeket.
De, hogy ne offoljak annyit, linkelek valamit a kedvenc trombitásomtól.

Nagyon ügyes ez a srác, csodagyerekként indult, én viszont a Berlini Filharmonikusok mostani principal trombitásával, és ma már komoly szólókarriert befutott Tarkövi Gáborral jártam egy tanszakra. Ha körülnézel a neten róla is sok infót és koncertrészletet lehet találni. Persze a neve természetesen fordítva van írva. Van saját honlapja is.

Sajnos már nem. Pályaelhagyó vagyok, már teljesen mással foglalkozom. A zene jelenleg a zenehallgatás és gyüjtés formájában van jelen az életemben, megjegyzem nagyon előkelő helyen.
Akkoriban sokkal többen indultak neki a komolyzenei pályának, ma már vadászni kell a növendékeket.
De, hogy ne offoljak annyit, linkelek valamit a kedvenc trombitásomtól.

Köszi!
Jelenleg is aktív trombitás?

Sajnos már nem. Pályaelhagyó vagyok, már teljesen mással foglalkozom. A zene jelenleg a zenehallgatás és gyüjtés formájában van jelen az életemben, megjegyzem nagyon előkelő helyen.

Én trombitás vagyok.

Köszi!
Jelenleg is aktív trombitás?

Te milyen hangszeren tanultál?
Én trombitás vagyok.

Haha! A Kalló Zsolti osztálytársam volt a konziban...
Te milyen hangszeren tanultál?

.

Bartók Rádió, ma 13 óra 52 perc:

Soproni Régi Zenei Napok - 2012
A Capella Savaria Bach hangversenye, művészeti vezető a hangversenymester: Kalló Zsolt Km. Prehoffer Gábor, Cziczer Viktória - furulya, Bertalan Andrea - fuvola, Szekendy Tamás - csembaló 1. IV. brandenburgi verseny (Prehoffer, Cziczer, Kalló), 2. V. brandenburgi verseny (Bertalan, Kalló, Szekendy), (Sopron, Szent Mihály templom, június 22.)

.
Haha! A Kalló Zsolti osztálytársam volt a konziban...

chord

Constanzo Festa, reneszánsz szerző, 1485 –ös születésű, Torinó környékén nevelkedett. 1514 –ben, Bretagne –i Anna királyné temetésére írt motettája nagy hírnevet szerzett neki; élt Nápoly környékén, majd Rómában, a Pápai Kórusban énekelt, ill. néhány évig vezette.
Rengeteg mindent írt, nagyrészt motettákat, egyházi műveket, és különféle hangszeres zenéket, - mindezek közül most minket a La Spagna érdekel.

A ’La Spagna’ egy népszerű reneszánsz oszcinátó, egy tánc, akkoriban legismertebb verziója a ’Bassadanza’ lehetett, valószínűleg Spanyolországi eredettel. Közkedveltsége mai szemszögből egészen hihetetlen volt; egyike a legnagyobb reneszánsz ’slágereknek’.
Festa erre a dallamra, mint cantus firmusra, 125 variációt írt. Egyfajta skolasztikus mű, az akkori ellenpont-tecnika bravúrjait mutatja meg, végighaladva a lehetőségeken, mint a kánon, tripla-kánon, imitáció, szabad/kötött ellenpont, quodlibet, stb…stb..
Egészen monumentális munka; teljesen meghökkentő, ha ránézünk a naptárra. Ráadásul teli keresztény és antik számelméleti/matematikai spekulációkkal.

Aki fáradt ma, a dőlt betűket átugorhatja, nincs harag.

Akarva/akaratlanul ide kívánkozik a bő 200 év eltelte utáni ’Fúga művészete’ Bach –tól. A hasonlóság kézenfekvő; mindkettő erősen spekulatív, művi, hangelmélet-fegyvertárt felsorakoztató mű, szándékolt tanító/bemutató jelleggel.
Meghallgatva azonban erősen eltérnek. Vigyázat, innentől szubjektív…
Bach –nál egy óriási erőlködés zajlik; egy aránylag/közepesen szép alapdallam totális kifordítása/kibelezése zajlik; pazar matematikai megoldásokkal és valóban akrobatikus technikával; atomokra esik szét a harmónia, lemezről hallgatva inkább haladó zeneiskolai melléklet íze van. Csak úgy hallgatni élvezetből…ritkaság, inkább hozzáértők örvendeznek, amikor a kettős tükörkánon fordított alapformájából ismét valami hallgatható születik…
Most jön az érdekes.
Ezt a lemezt hallgatva egészen különös dolgokat figyelhetünk meg. Már az alapdallam, a ’Cantus firmus’ – lélegzetelállítóan gyönyörű. Réges-régi fúvósok és violon –ok hangszíne ezt erősen fokozza. Aztán kezdődnek a variációk. Egyik szépségből a másikba esünk. Mindegyik megtartja a harmóniát. Laikus füllel hallgatjuk, nem vagyunk szakértők, de feltűnik mindenhol az alapdallam, vagy legalább az árnyéka, íze. Különböző ritmusok, más szerkezetek, de lényeg átragyog. Aztán valami furcsaság. Megy a dallam, nagyfokú ’kidíszítettség’, felbomlik sok kicsi ritmusra, a kis ritmusok dallamában ráismerünk az alapmotívumra.
Értitek? Egy egységet úgy bontunk fel, hogy a kis részek megtartják az egység alaptulajdonságait (itt ez a dallam). Kicsit érdemes ezen agyalni. Akinek megy a felső matek, rögtön rávágja, hogy mint a fraktál.
Visszafelé, ’felfelé’ gondolkodva: vajon a variációk összeválogatása, sorrendje is kiad egy szisztémát, ami az alapdallammal kapcsolatos? Mivel a reneszánszban vagyunk, a válasz 99%, hogy igen. Ismét flfelé egy lépés, és akkor úgy kellene hallgatni, bizonyos órákban/napokban, ugyanezen rendszer szerint…(enyhe diliház-íz…)
Na, ennyi matek mára talán elég.
A lemez enélkül is teljesen élvezhető. Mert pl. az összes variáció ’szép’. A gondolatok nem direkte jönnek, mint a későbbi zenében, hanem sokkal diszkrétebben, rejtettebben, itt, a variációk mikéntje adja őket. Mint egy kód. A Festa-kód.J
Irj variációkat egy dallamra, megmondom milyen ember vagy és mit gondolsz…

A hangminóség: mint egy hifis álom. A lemez SACD; nálam a Naim a sima CD réteget imádja.
Hallgassátok meg.
Csak simán is finom; kis gondolkodással igazi csemege.

A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.