Komolyzenei ajánló

[Vendég]

Én Bartóktól zaklatott leszek
Igen, Bartók zenéje gyakran felkavaró - de legalább a végére valahogy minden jóra fordul. A mai világban -pláne egy ilyen szerencsétlen országban!- a zenehallgatók többsége a megnyugvást, a szépséget, a harmóniát keresi. Azt hiszem, nem véletlen a topikban a barokk elsöprő népszerűsége...

[Vendég]

Köszi Chord.

[chord]

Tudtok segíteni? Ezt keresem Johann Pachelbel - Canon
Valami jó minőségben, minél több előadásban..
 
Köszi


 
Itt van a Savall-féle; a második része, a 'gigue' gondolom, nem érdekel, azt kivágtam...
 

[suprnova]

Ez jó? http://www.cdunivers...imate Canon.htm bele is tudsz hallgatni, Canon in D többféle előadásban, hangszerelésben a torrent oldalakon előfodul
 

Tudtok segíteni? Ezt keresem Johann Pachelbel - Canon
Valami jó minőségben, minél több előadásban..
 
Köszi

[Vendég]

Tudtok segíteni? Ezt keresem Johann Pachelbel - Canon
Valami jó minőségben, minél több előadásban..
 
Köszi

[chord]

 



 
1638 -ban publikálták a VIII. madrigálkötetet; egyik leghíresebb benne a 'Tankréd és Clorinda párviadala'; az alaptéma Tasso 'Felszabadított Jeruzsálem' művéből való.
Kicsit opera, kicsit kantáta; először 1624 -ben, egy neves esküvői szertartás részeként a Szent-Márk téren vitték színre; akkoriban a közönség Velencében megőrült tőle.
A 'Les Arts Florissants' szokás szerint remekel; ők az üdítő kivétel, vagyis egészen régi felvételeik is hallgathatóak, sőt, ők már akkor az 'új régizene-előadásmód' szerint játszottak, amikor az még nem is létezett...
Jó példa, hogy aránylag kicsi zenekarral is lehet 'nagyot' játszani.
Érdemes figyelni a háttérben a continuót; a kigondoló, vezető, William Christie - most már vénember, meg kicsit homokos, meg stb... - de szimplán zseni.
Feltétlen ajánlott felvétel.

[Vendég]

Van két Biber lemezük is.
Nálam a nagy kedvenc:
 

 
Partia VII
 
Sodró, lendületes, hihetetlenül élő. Érzelmes, de nem érzelgős, sőt, a vége felé gyönyörű 'kirohanások' vannak, kemények, szép_ívűek és rendkívül harmonikusak.
A hangminőség kis rendszereken enyhén 'zsíros', a jobbakon - szerintem - mesteri.


Igen, ez is nagyon remek, és ez, azt hiszem, nem csak az ő érdemük, hanem Biberé is. Egészen kiváló szerzőről van szó, véleményem szerint. Amit pedig az előadásról írsz a kiemelt részben, az a Rare Fruits Council általam ismert majd' minden felvételére igaz.

[chord]

Úriember vagy, de valószínűleg nem kell felnőni hozzá, sem fejlődni...egy másik világ, más alapokkal, más kereséssel.
Éppúgy nem lehet nekiszaladni, mint a régizenének.

[suprnova]

Én Bartóktól zaklatott leszek, valószínüleg még nem nőttem fel a zenéjéhez.

[Shinagawa]

.
 
Megjelent Menuhin önéletírása magyarul
 
A világhírű hegedűművész memoárkötete Gáti István operaénekes fordításában látott napvilágot.
 

 
Részlet a könyvből:
"A sors Doráti Antal személyében volt segítségemre." (Tőle is tudja, hogy Bartókék rossz anyagi körülmények között élnek.) "Nem haboztam soká, megismerkedésünk délutánján megkértem, hogy írjon nekem valamit. Nem sejtettem, hogy Bartók minden idők egyik mesterművét fogja megírni nekem. És mégis, amikor 1944 márciusában elém került, nagyon megijedtem, bevallhatom, szinte lejátszhatatlannak tűnt. Az első benyomás azonban néha csal. A szólószonáta remekül játszható, csodásan illik a hegedűhöz, egyike az általam ismert legdrámaibb és legkielégítőbb daraboknak."
 
 
Forrás: fidelio.hu
 
.


Egy kis ízelítő Bartók Szólószonátájából, Menuhinnal:
 
[media]

[media]

[chord]

Van két Biber lemezük is.
Nálam a nagy kedvenc:
 

 
Partia VII
 
Sodró, lendületes, hihetetlenül élő. Érzelmes, de nem érzelgős, sőt, a vége felé gyönyörű 'kirohanások' vannak, kemények, szépívűek és rendkívül harmonikusak.
A hangminőség kis rendszereken enyhén 'zsíros', a jobbakon - szerintem - mesteri.

[chord]

Más: Hille Perl Bach-lemezén felbuzdulva elkezdtem elővenni és begyűjteni a triószonáták különböző változatait, és egy név folyton vissza-visszatér a gyűjteményemből. Bármit hallgattam eddig tőlük, tetszett, így ez is.


Egészen zseniális.
Sokat levesz az alap mesterkéltségből, úgymond életet lehel ebbe a zenébe...

[Vendég]

.
 
Megjelent Menuhin önéletírása magyarul
 
A világhírű hegedűművész memoárkötete Gáti István operaénekes fordításában látott napvilágot.
 

 
Részlet a könyvből:
"A sors Doráti Antal személyében volt segítségemre." (Tőle is tudja, hogy Bartókék rossz anyagi körülmények között élnek.) "Nem haboztam soká, megismerkedésünk délutánján megkértem, hogy írjon nekem valamit. Nem sejtettem, hogy Bartók minden idők egyik mesterművét fogja megírni nekem. És mégis, amikor 1944 márciusában elém került, nagyon megijedtem, bevallhatom, szinte lejátszhatatlannak tűnt. Az első benyomás azonban néha csal. A szólószonáta remekül játszható, csodásan illik a hegedűhöz, egyike az általam ismert legdrámaibb és legkielégítőbb daraboknak."
 
 
Forrás: fidelio.hu
 
.

[Vendég]

Először is ott kezdődik, hogy nem hangverseny, hanem koncert. A "hangverseny" kifejezésnek, talán a szóösszetétel "verseny"-tagja miatt, van valami kellemetlen mellékíze, ami az eseményt afféle sportrendezvénnyé avatja: romantikus értelemben vett szólista, karmester mint sztár versengenek a nézők figyelméért, elismerésért, stb. A koncertben etimológiailag ott a harmóniára való törekvés, egyesek egyenesen az együtt éneklésre (con-cantare) vezetik vissza a szó eredetét.
 
Akkor már inkább az olasz 'harmonizálás', 'összehangolás' szóból (concertare) eredezethető, és egykor a nyelvet téveszthette el valami botfülű nyelvújitó Latinul ui. a concertare éppen az ellenkezőjét, a versenyt jelenti, innen jöhet a 'hangverseny' és a 'versenymű'. Ezek a hangzatos, ám hibás, képzavaros magyarítások éppúgy az újkori véleményformálók műveletlenségének köszönhetően (biztosan hallani véltek valamit a zongorista-, komponista- és karmesterversenyekről...) terjedhettek el, mint pár évtizede a 'bakelit' hanglemez...

[Vendég]

 
ezt azért nem nevezném hardcore operának, barokk, az akkori könnyed stílusban. Nálam Janáček a hardcore, kevéssé szórakoztató.


 
A "hardcore" kifejezés nyilván nem az operára vonatkozott, hanem a rajongókra, akik a műfaj kevésbé ismert darabjait is felkutatják, meghallgatják, és élvezik.
Más: Hille Perl Bach-lemezén felbuzdulva elkezdtem elővenni és begyűjteni a triószonáták különböző változatait, és egy név folyton vissza-visszatér a gyűjteményemből. Bármit hallgattam eddig tőlük, tetszett, így ez is. (Ajánlottam már tőlük felvételt, úgy rémlik.) Úgy hívják őket, hogy "A ritka gyümölcsök tanácsa", és alapító tagjaik közül talán Manfredo Kraemer a legismertebb.

[suprnova]

Ígéretes ez a Simone Kermes lemez!

[chord]

Kolléganővel találkoztam a folyosón, Mezzón látta és ezt ajánlotta, de melegen, hardcore operarajongóknak. A megjegyzendő név pedig: Franco Fagioli.


Nagyon jó zene.
Persze, hogy jó, mert megint Nápoly...
 
Ami kapásból idekívánkozik:
 

 

[istvan01]

Kolléganővel találkoztam a folyosón, Mezzón látta és ezt ajánlotta, de melegen, hardcore operarajongóknak. A megjegyzendő név pedig: Franco Fagioli.
 
Off: hogy a bánatba lehet az új fórummotorral videót beilleszteni, nem találom.


 
ezt azért nem nevezném hardcore operának, barokk, az akkori könnyed stílusban. Nálam Janáček a hardcore, kevéssé szórakoztató.

[Vendég]

Kolléganővel találkoztam a folyosón, Mezzón látta és ezt ajánlotta, de melegen, hardcore operarajongóknak. A megjegyzendő név pedig: Franco Fagioli.
 
Off: hogy a bánatba lehet az új fórummotorral videót beilleszteni, nem találom.

[chord]

 



 
Régi hifizős lemez; sokan ismeritek.
Jó a zene, jó az átirat, nagy az orgona, jó a felvétel.
 
Sokat elárul a rendszerről, leginkább, hogy erősen nagy hangerőn mi az ábra, hogy jólesik-e hallgatni egyáltalán, és hogy a végfok mekkora állat-brutál-bestia módon tud viselkedni, ha szükséges.

[Vendég]

Nem tudom, mi tört rám, de egyfolytában orgonaconcertókat hallgatok. Elég paradox műfaj, az orgona szerintem nem erre a műfajra termett, Handelét (Koopmannal) például nem tűrhetem a lejátszóban néhány percnél tovább, de akadnak egészen meglepően és elképesztően jók is.
 
Vivaldié friss felfedezettemmel, a Musica ad Rhenummal, vagy Sammartinié, aki inkább oboistaként jeleskedett, és egyébként milánói (majd londoni) barokk aprószent.
 
Mi van velem, fel nem foghatom.

[chord]

Leszakadva végre Bach -tól, kicsit visszafelé, egy névtelen szerző Nápoly környékéről, egy kimondottan gyönyörűséges felvételen, ami nagyon jó, csak úgy önmagában, nem pedig mindenféle nyakatekert összehasonlítások miatt.
Ahogyan szól, az egyszerűen káprázatos.
 

 

[chord]

A Goldberg-variációknál Gould valami egészen furcsa dolgot csinál. Kicsit totál lesz@rja a közönséget, mármint a zenehallgatót, csak a zene köré épít. Nincs finomkodó közönségnek-kedveskedő átszellemült hangulat, vagy kicsi pihenés a lassú tételben. Csak a zene. És ez nagyon jó.
Püföli a zongorát olykor, a tempó sajátos, és kibontakozik valami egészen különleges rajzolat, valami nagyobb lépték.
Koroljov a 25. variációt - ami aránylag híres, lassú, teli kromatikus sorokkal - szépen, lassan viszi, persze vén róka, éppen nem billen át romantikusba. (amit a közönség szinte fizikailag kíván...) A következő gyors variáció szerintem durva, széttörős, kissé hatásvadász. Viszont hibátlan, kerek.
Gould ezt a lassút szintén lassan adja, de ebbe is belevisz valami nyugtalanítót, kissé kizökkentőt. A következő gyors rész itt szépen simul, pedig pattogós erősen, de mégis jó; semmi kényelmetlen érzés, holott óriási a hangerő, gyors is nagyon, de gyönyörű lüktetéssel.
Nagyon furcsa, excentrikus játék, már a széken is furcsán ül, szerintem egyenes, őszinte, nincs rizsporos paróka meg finomkodás.
 
Szóval nekem Gould nem kedvencem, a zongora sem igazán meg Bach sem, meg a Sony kiadás hangja sem, mégis az a furcsa eset áll elő, hogy ezt a lemezt nagyon ajánlom.
A régi, 1955 -ös verzió az egy külön történet - valaki hátha ír róla - én az 1981 -est hallgatom.
 

 

[suprnova]

Gould nem hagyott nyugodni és nekifutottam ennek http://www.amazon.com/Glenn-Gould-Colle ... lenn+gould ahol nem dünnyög ott tényleg jó, egész megkedveltem. A dünnyögés engem zavar a zene hallgatásban

[chord]

Persze, jó volt.
Személyes lábjegyzetek:
Az élő zongorahang húha.
A ráadás méltatlan volt Koroljovhoz, aki szerintem ennek ellenére egy igazi úriember. Merthogy a 'Hull a pelyhes fehér hó' témára nyomott pár variációt...gyökér dolog, amikor az emelkedett tényleg szent hangulatból így visszapüffenümk...
Gould jobb.