A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Tisztelt Fórumtársak!
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük! viewtopic.php?f=100&t=199327
Komolyan már, mit össze hisztiztek... a helyzet inkább komolytalan...
Nekem feltétlen az opera jut eszembe ilyenkor. Dráma, kirohanások, összeesküvés, álnok cselszövő, szemétláda kavarógép, lesből, kihallgatva, függöny mögül, zsu, királygyilkosság(kísérlet), meg némi színpadtechnika.
Itt egy opera, ilyen küzdős, Vivaldi-tól.
A hangerővel bátran. Ordítozzunk. Jót tesz. Átmozgatja a membránokat...
Helyes lenne elkerülni azt, hogy az igazi érdekesség az legyen a komolyzenei ajánlóban, hogy az emberek miként kerülnek egymással szemközt, hogyan döfik egymást, hogyan hajszolódnak bele olyan véleményekbe, amelyek támadhatóak.
Lemezeket nem lehetne inkább??
(vagy olyan letöltöttizéket, de az is legalább zene, sokszor nem is akármilyen?)
Persze, az is jó taktika, hogy a "valósággal" való szembesülés helyett, a "szeressük egymást gyerekek", meg a "jobb a békesség" típusú, méltán népszerű szlogenekkel próbáljuk eltussolni a helyzet kínosságát. De valahogy mégis, nekem akkor már az egy szimpatikusabb taktika - persze csak ha másként tényleg nem megy, de hát itt a rengeteg tapasztalat alapján, másként tényleg nem megy -, hogy elfogadja az ember, hogy ha állandóan egy nyitott földszinti ablakon dugdossa ki napi 24-ben a pőre popóját (meg ráadásul még a barátjáét is), akkor néhány véletlenül arra járó rápaskol néha egyet kettőt, és nem kezd el ilyenkor hercigeskedni, meg moderátorszerű, atyáskodó hangnemű jó tanácsokat osztogatni arról, hogy mi lenne a "helyes". Ettől még mehetne a dolog tovább ugyanúgy, mint eddig, de kevésbé lenne kínos vagy nevetséges.
Ez a pőre popó meg a csapkodása...hát...khm...merész képekben gondolkodsz.
AK120 II - AK SE100 - Adl Stratos - HD600 - Ether C
Erre csak annyit, hogy a continuo, az egy mennyire furcsa dolog. Furcsa, hogy ennyire fontos, szinte jobban meghatároz, mint a szólóhegedű.
Tudtátok, hogy Skip Sempe New Orleans-ban született? Ahol a House of Rising Sun volt...?:) Ami egy kupleráj...?
Annyira sajnállak benneteket, mert sem ő, sem én, egyikünk sem fogja ezt a labdát felvenni.
Nincs szerencsétek most, ez van.
Sztem. (jól írtam?):)
Ha nagyon nem bírjátok, irány a moderátor, sok sikert.
A többieknek, javaslom, folytassuk a zenét inkább.
Helyes lenne elkerülni azt, hogy az igazi érdekesség az legyen a komolyzenei ajánlóban, hogy az emberek miként kerülnek egymással szemközt, hogyan döfik egymást, hogyan hajszolódnak bele olyan véleményekbe, amelyek támadhatóak.
Lemezeket nem lehetne inkább??
(vagy olyan letöltöttizéket, de az is legalább zene, sokszor nem is akármilyen?)
Persze, az is jó taktika, hogy a "valósággal" való szembesülés helyett, a "szeressük egymást gyerekek", meg a "jobb a békesség" típusú, méltán népszerű szlogenekkel próbáljuk eltussolni a helyzet kínosságát. De valahogy mégis, nekem akkor már az egy szimpatikusabb taktika - persze csak ha másként tényleg nem megy, de hát itt a rengeteg tapasztalat alapján, másként tényleg nem megy -, hogy elfogadja az ember, hogy ha állandóan egy nyitott földszinti ablakon dugdossa ki napi 24-ben a pőre popóját (meg ráadásul még a barátjáét is), akkor néhány véletlenül arra járó rápaskol néha egyet kettőt, és nem kezd el ilyenkor hercigeskedni, meg moderátorszerű, atyáskodó hangnemű jó tanácsokat osztogatni arról, hogy mi lenne a "helyes". Ettől még mehetne a dolog tovább ugyanúgy, mint eddig, de kevésbé lenne kínos vagy nevetséges.
Helyes lenne elkerülni azt, hogy az igazi érdekesség az legyen a komolyzenei ajánlóban, hogy az emberek miként kerülnek egymással szemközt, hogyan döfik egymást, hogyan hajszolódnak bele olyan véleményekbe, amelyek támadhatóak.
Lemezeket nem lehetne inkább??
(vagy olyan letöltöttizéket, de az is legalább zene, sokszor nem is akármilyen?)
Chord írta (pont ide illő):
"Megkérdezted, elmondtad te is a véleményedet, örülünk, tényleg, hiszen erre való a fórum."
Helyes lenne elkerülni azt, hogy az igazi érdekesség az legyen a komolyzenei ajánlóban, hogy az emberek miként kerülnek egymással szemközt, hogyan döfik egymást, hogyan hajszolódnak bele olyan véleményekbe, amelyek támadhatóak.
Lemezeket nem lehetne inkább??
(vagy olyan letöltöttizéket, de az is legalább zene, sokszor nem is akármilyen?)
"Provokálni semmiképp nem szeretnék, viszont ráhagyni sem szeretem az emberekre a dolgokat mert az olyan lekezelő. És tetszik vagy sem akkor is úgy fogom hallgatni a klasszikus zenei felvételeket, mintha zsűriznék - nekem ez az asszociatív zenehallgatás már régen nem megy. Ha valaki nem kedveli a szakmai észrevételeket az keressen magának másik játszóteret. Vagy vegye észre magát és tegyen úgy mintha értené azt amiről szó van. Nem szégyen a tudatlanság mindaddig amíg tudja vki, hogy vannak hiányosságai az élet különböző területein. Na de, hogy egy múlt nélküli újonc becsattogjon ide és Pol Pot módjára kuturális forradalomba kezdjen leszállítva az egyébként magas kulturális nívót a bányászbéka segge alá mert csak az értelmezhető számára, azt kikérem magamnak. Ha a többi fórumtársat ez nem zavarja, sőt lájkolja a törekvését akkor én elhagyom a fórumot. Széllel szemben nem pisálok. "
Bizonyára ezekből a darabokból is talál majd valaki egy másik, valósággal felülmúlhatatlan verziót de szerintem ez az album annyira szép, hogy nincs miért szégyenkeznie. A szerző Johann Heinrich Schmelzer (c. 1620–1623 – 1680) aki a bécsi császári udvar megbecsült muzsikusa és komponistája volt. Tanítványai közé sorolják Heinrich Ignaz Bibert is amely azért nem is olyan biztos, viszont a stílusbeli hasonlóságuk kísérteties. Mivel még jócskán J.S Bach előtt járunk elképzelhető, hogy a dallam és formavilág kényelmetlenül fogja érinteni a Bach-Handel-Telemann tengelyen domesztikálódott, késő német barokkra hangolt füleket. De nem kell félni, nem harap a bácsi! 51 percen át kizárólag a jóízlés és a kifinomultság fog ránk ömleni histórikus hangszerek és előadói gyakorlat segítségül hívásával kevéske, jóformán alig hallható vibrátóval a húrokon a lezáró hangok végén.
Tényleg nagyon különleges ez az előadás is.
Azt hiszem, ez a 'bekattanás', ez a lényeg, hogy ezt meg tudják tenni.
A mai napig nagy találgatás zajlik, hogy honnan jöttek ezek a dallamok a Gymnopedie ciklusban.
Hogy valami régi dolog az antik Görögország zenéje nyomán; egy sarabande-alapú tánc; valami dallam a régi Spárta mozgáskultúrájából; egyéb régi haditánc; valamilyen vallási szertartás; simán egy színházi kísérőzene, stb…. Pár évre rá Debussy hangszerelte nagyzenekarra; azóta ötmillió feldolgozás, filmzene, még a reklámipar is beszippantotta.
Vagy esetleg Satie egyszerűen ezt így kitalálta...? Ezt én még hozzátenném.
Persze, csak óvatosan; nehogy azt higgyük, hogy ez a zene egyenlő Satie-vel.
Nem. Ez csak a leghíresebb ciklus lett, mert a nép megszerette nagyon.
Ő sokkal furcsább zenéket komponált főleg; mondhatni, inkább sokkal meredekebb...:)
Először nem tudtam a következő előadást hova tenni, aztán valami bekattant és azóta minden egyéb felszínessé, érdektelenné vált. Számomra ilyen az, mikor minden egyes hangnak jelentősége, súlya van.
Tényleg - amúgy visszavárunk - , én megértem a nem kicsi frusztrációt, hogy -
Borító-galéria
part 05. (finale)
(amit a sztrímelők nem láthatnak...)
- nem érezhetik egyesek, hogy az ujjak érintésével, finoman, egy-két kiemelkedés is kitapintható, és ez a lent nevezett réteg simábbnak tűnik, mint egy speckó Braille-írás,
szóval, a lemez, az a KML-es Satie lemez, a testvérpárral,
a zene és az előadás az éppen pont ugyanolyan, mint ez a borítónak nevezett performance...
Több a réteg, elsőre hallunk valamit, aztán még többet, aztán még többet, pedig ez nem egy kimódolt Bach-fúga, ez nem az Égi Harmóniák, ez maga a gyönyörű individualitás, ez Satie zenéje, ez Katia és Marielle világa, itt az előadók parfümje is lényeges, hogy testvérek, és elosztották, hogy ki-ki a maga rezonáns darabját játssza Satie eléggé színes repertoárjából, ez egy zenei casting, egy spirituális állásfoglalás, egy kitárulkozás.
A népszerű darabokból, mert a Gymnopédie-ciklust még a takarítónénik is ismerik, tonnaszám van a youtube-on, nálam ez a lemez lett az, ami lehorgonyzott, a polcon is, meg engem is; másnak lehet, más, van sok jó.
(a KML-es kiadást nem találtam, leszedték, de az előadás, mármint ez a darab, az ugyanannak tűnik laptopról, ha mégsem, akkor így jártatok... jó az a DG kiadás, szerintem azt is vehetitek, rajta van sok jó dolog, nem bumfordi és nem rossztónusú, hogy üti az ember szemét, nem művi és nem modoros és nem beállított és nem kellemetlen az egész artwork úgy, ahogyan van.:))
Itt ez az 5. Gnossienne; valami nagyon különös jobbkéz-könnyedség, mintha kiszaladna a klaviatúráról a zene, egyfajta 'slip', csúszás, mint egy direkt faroltatás egy versenyautóval, könnyedén, finoman, érzéssel, női kézzel, engem ez annyira megfog, hogy olykor az van, hogy mindig ezt kellene hallgatni, ezt, amikor felfelé bicsaklik a zene...
A hangminőség: KML stúdió.
Nincs hangszer-fetisizmus, egy normál SteinwayD, de a megszólalás a lemezen az maga a varázslat.
Nagyon-nagyon, nagyon messze esik a többi zongorafelvételtől. Amivel sokan erőlködnek, dolgoznak, jó szándékkal, rengeteg energiával. Élethűbb? Nem. Feltétlen nem. Ezt van, aki érti, és van, aki csak akarja érteni.
Nekem alapvetően teljesen mindegy, nálatok hogy szól; nagyon kevés helyen hallottam ennek a lemeznek a 'belsejét'. Nálam valami olyasmibe karcol, amire nincs technikai magyarázat, és amíg ez a zene megy, nem is kell.
Borító-galéria
part 04.
(amit a sztrímelők nem láthatnak...)
Valami furcsa, kissé a celofánhoz hasonló réteg van rákasírozva a felületre egy másik mintázat szerint; annyira vékony, hogy első ránézésre láthatatlan.
De hogy zene is legyen, itt egy régi Sony felvétel.
A lemez súlypontja egyértelműen ez az Ingrata Pastorella.
Egészen hatása alá lehet kerülni. Mint a tiszta forrásvíz, olyan hangok vannak benne. És akkora melodikusság, hogy egyenesen szokatlan. És valami végtelen finomságú fúvós szólam a háttérben. Igen, az oboa-kor előtt vagyunk még.:)