Hifi mánia - hobbi tudatos kontrollja kényszerbetegség nélkül

[Tibor77beat]

Na igen ez a "legenda" ....A valóság az hogy pl. az első Alan Parsons Project lemezt nézzük ( Tales of Mystery and Imagination (1976) az amerikai kiadáson a borítón az van, hogy a lemezt Doug Sax maszterelte.A szimfónikus rész nagyon jól szól.Az angol kiadáson már Alan Parsons neve van és a lemez katasztrofálisan szarul szól,úgyhogy a "mester"-nek nagy az arca ,de szimfónikus zenekart nem tud keverni..,de a Dark Side of the Moon azért jól szól ( már az eredeti nyomat A2/B2 ).

A Beatles Abbey Road lemezét is hozzá kötik, de az egyik interjúban bevallotta, hogy igaz ott volt a keverésnél, de kezdőként még csak kb. a kávét főzte a konzolnál potikat tologató "nagyoknak".

Volt ott azért rajta kívül más is a kávéfőzésre :-), hiszen akkor már kezdő hangmérnök volt. Itt olvasható egy interjú vele: https://www.billboard.com/articles/colu ... he-classic. Geoff Emerick volt a lemez hangmérnöke.

[-CB-]

Hogy visszakanyarodjunk a témához, áradozzunk itt arról, amikor eladtunk egy drágább komponenst, mert jobbnak, vagy ugyanolyannak találtuk az olcsóbbat.

Részemről:
Marantz NA 8005-6005 hálózati lejátszó downgrade, nem volt jobb a drágább, következésképp már meg sem próbálom az NA-6006-ost upgradelni a 8006-osra...

Furutech alpha-m4,1 T hangfalkábel. Itt számottevő volt a különbség az olcsóbb javára. Mondjuk rengeteg kábelt hoztam haza tesztelni, és az ár általában indifferens volt a hangzásban. Nyilván az üzletben fingjuk nincs, melyik rendszer melyik kábellel szól jól (pedig összegyűjthetnék a tapasztalatokat), mindig az értéke alapján próbálnak rád sózni valamit.

[-CB-]

Ne becsüljük le a kávéfőző embereket. Jobb kávé-jobb kedv-jobb munka.
De lassan az egész elmúlt 2 hetet át lehetne pakolni a hifiről általában topikba.

[Retrofuturista]

Na igen ez a "legenda" ....A valóság az hogy pl. az első Alan Parsons Project lemezt nézzük ( Tales of Mystery and Imagination (1976) az amerikai kiadáson a borítón az van, hogy a lemezt Doug Sax maszterelte.A szimfónikus rész nagyon jól szól.Az angol kiadáson már Alan Parsons neve van és a lemez katasztrofálisan szarul szól,úgyhogy a "mester"-nek nagy az arca ,de szimfónikus zenekart nem tud keverni..,de a Dark Side of the Moon azért jól szól ( már az eredeti nyomat A2/B2 ).

A Beatles Abbey Road lemezét is hozzá kötik, de az egyik interjúban bevallotta, hogy igaz ott volt a keverésnél, de kezdőként még csak kb. a kávét főzte a konzolnál potikat tologató "nagyoknak".

[arzachel]

Az alapszintű akusztikai ismeretekről nem is beszélve. Tudd mi, hol szól jól a teremben, ami neked fontos. Nekem fontos a dob-basszus megléte (anno fiatalkoromban én is doboltam), tehát hátra, és kicsit jobbra ülök, hogy jól halljak, lássak.

Pont ezért szúrtam be Alan Parsons idézetét. Nála jobban egyikünk sem ért a hangrögzítéshez és a felvett anyagok hangzásához. Ha ő is azt mondja lényegében, hogy "gyerekek, élvezni kéne a zenét folyamatos rendszer állítgatás helyett", akkor annak súlya van.

Na igen ez a "legenda" ....A valóság az hogy pl. az első Alan Parsons Project lemezt nézzük ( Tales of Mystery and Imagination (1976) az amerikai kiadáson a borítón az van, hogy a lemezt Doug Sax maszterelte.A szimfónikus rész nagyon jól szól.Az angol kiadáson már Alan Parsons neve van és a lemez katasztrofálisan szarul szól,úgyhogy a "mester"-nek nagy az arca ,de szimfónikus zenekart nem tud keverni..,de a Dark Side of the Moon azért jól szól ( már az eredeti nyomat A2/B2 ).

[-CB-]

Nyilván a felvétel dinamikájával, színezetével is ki akarhat fejezni valamit az alkotó. Viszont sokszor a leg líraibb számokat agyontolják méllyel, a leg dögösebb metálban meg nincs semmi. Mondjuk utóbbiaknál jellemző, hogy általában sehogy nem szólnak. De itt nem a Floydra gondolok :-)

[Robici]

Az a baj, hogy a felvételek különbözőek.

Szerintem az lenne a baj ha egyformák lennének.

[-CB-]

Az a baj, hogy a felvételek különbözőek. Ha meg van min állítani, állítasz. Én letisztáztam magamban, hogy az erősítő marad direkt üzemmódban, bármennyire jó lenne néha tekergetni. Viszont a hangfalakon is lehet állítani, a 20. ide-oda kapcsolgatás után ott is a kezemre verek, ha hozzá akarok nyúlni. Marad a hangerő. A lapos zenéket hangosabban, a kicsit "túlfűszerezettebbeket" halkabban lehet jobban élvezni. Kvázi ha a felvétel eleve loudnesses, hát lejjebb veszem a hangerőt.

[Retrofuturista]

Az alapszintű akusztikai ismeretekről nem is beszélve. Tudd mi, hol szól jól a teremben, ami neked fontos. Nekem fontos a dob-basszus megléte (anno fiatalkoromban én is doboltam), tehát hátra, és kicsit jobbra ülök, hogy jól halljak, lássak.

Pont ezért szúrtam be Alan Parsons idézetét. Nála jobban egyikünk sem ért a hangrögzítéshez és a felvett anyagok hangzásához. Ha ő is azt mondja lényegében, hogy "gyerekek, élvezni kéne a zenét folyamatos rendszer állítgatás helyett", akkor annak súlya van.

[-CB-]

Az alapszintű akusztikai ismeretekről nem is beszélve. Tudd mi, hol szól jól a teremben, ami neked fontos. Nekem fontos a dob-basszus megléte (anno fiatalkoromban én is doboltam), tehát hátra, és kicsit jobbra ülök, hogy jól halljak, lássak.

[Luxor Audio]

Szerintem nem az a lényeg, hogy pont úgy szóljon mint élőben, de pont olyan jó legyen hallgatni. A koncerteken sem egyforma a hangzás. Minden terem más hang, minden sor a nézőtéren más hang, stb.

... de ha ugyanabban a teremben és ugyanazon a széken ülünk egész életünkben minden koncerten, akkor sem fognak egyformán szólni a fellépők. Valahogy el kellene fogadni, hogy a zenekari, hangszeres megszólalás legalább annyira egyedi, mint az arcunk. Ez ellen küzdeni nagyon fárasztó és értelmetlen folyamat, amiből sokan nem tudnak kilépni. Ezért is hasznos legalább alapszinten megtanulni zenélni, máris átrendeződnek a szempontok zenehallgatás közben is.

[SoundMania]

Az igazság szerintem valahol a két véglet között van félúton.
Én a zenét részesítem ugyan előnyben, de a hangminőség azért szintén kell... A jó zene jó hangminőséggel párosítva pedig telitalálat. Legalábbis nálam. A vita persze nem ért véget, mert kinek mi a jó zene és mi a jó hangminőség ugye...

Na igen, de mi a jó hangminőség, ami objektív, vagy ami megcsinált? Hogy szóljon a zongora, ahogy a valóságban, vagy mint az amerikai filmeken, olyan valószínűtlenül szépen visszhangosítva?
Milyen legyen a lábdob? Csattogjon, mint akusztikusan, ahogy mellette állva hallod, vagy verje le a vesédet, mint egy nagy koncerten?

Szerintem nem az a lényeg, hogy pont úgy szóljon mint élőben, de pont olyan jó legyen hallgatni.
A koncerteken sem egyforma a hangzás. Minden terem más hang, minden sor a nézőtéren más hang, stb.

[Retrofuturista]

Na igen, de mi a jó hangminőség, ami objektív, vagy ami megcsinált? Hogy szóljon a zongora, ahogy a valóságban, vagy mint az amerikai filmeken, olyan valószínűtlenül szépen visszhangosítva?
Milyen legyen a lábdob? Csattogjon, mint akusztikusan, ahogy mellette állva hallod, vagy verje le a vesédet, mint egy nagy koncerten?

Szerintem sokat segít a dolgon, hogy tudatosítjuk, hogy nem a valóságot halljuk, hanem a legtöbbször valóság "hang-photoshopolt" illúzióját. Így sokkal megengedőbbek leszünk bizonyos faktorokkal szemben. Szerintem az egész arról szól, hogy kiválasztjuk azokat a jellemzőket, amelyek igazán fontosak, arra koncentrálunk, a többit pedig elengedjük.

Mert minden kompromisszum, ami a rögzített zene visszajátszása.

[Aszpirin]

Az igazság szerintem valahol a két véglet között van félúton.
Én a zenét részesítem ugyan előnyben, de a hangminőség azért szintén kell... A jó zene jó hangminőséggel párosítva pedig telitalálat. Legalábbis nálam. A vita persze nem ért véget, mert kinek mi a jó zene és mi a jó hangminőség ugye...

Na igen, de mi a jó hangminőség, ami objektív, vagy ami megcsinált? Hogy szóljon a zongora, ahogy a valóságban, vagy mint az amerikai filmeken, olyan valószínűtlenül szépen visszhangosítva?
Milyen legyen a lábdob? Csattogjon, mint akusztikusan, ahogy mellette állva hallod, vagy verje le a vesédet, mint egy nagy koncerten?

Na ugye...

[-CB-]

Az igazság szerintem valahol a két véglet között van félúton.
Én a zenét részesítem ugyan előnyben, de a hangminőség azért szintén kell... A jó zene jó hangminőséggel párosítva pedig telitalálat. Legalábbis nálam. A vita persze nem ért véget, mert kinek mi a jó zene és mi a jó hangminőség ugye...

Na igen, de mi a jó hangminőség, ami objektív, vagy ami megcsinált? Hogy szóljon a zongora, ahogy a valóságban, vagy mint az amerikai filmeken, olyan valószínűtlenül szépen visszhangosítva?
Milyen legyen a lábdob? Csattogjon, mint akusztikusan, ahogy mellette állva hallod, vagy verje le a vesédet, mint egy nagy koncerten?

[Robici]

A vita persze nem ért véget,

Sőt inkább csak most kezdődik ahogy én tippelem

[Aszpirin]

Az igazság szerintem valahol a két véglet között van félúton.
Én a zenét részesítem ugyan előnyben, de a hangminőség azért szintén kell... A jó zene jó hangminőséggel párosítva pedig telitalálat. Legalábbis nálam. A vita persze nem ért véget, mert kinek mi a jó zene és mi a jó hangminőség ugye...

[-CB-]

Szóljunk egy kicsit a teszt zenékről is.

Én véleményem szerint torkig vagyok a klasszikus tesztelő anyagoktól (Stockfish és társai, de akár Yello, Dire Straits, Pink Floyd), amelyek úgy készültek, hogy egy gyengébb rendszert is el lehessen velük adni, mert az egész keverése mesterségesen monumentális.

Én ezeknél a zenéknél (amelyeket egyébként kiváló és tehetséges zenészek készítenek, így nem zeneileg van baj velük) gyakran úgy érzem, hogy nem látom az erdőtől a fát, annyira le akarnak nyűgözni, de én nem ezt kérem, ha tesztelek.

Ha tesztelek, pl. hallani akarom egy darab zongora koppanás tisztaságát és sallangmentességét, vagy egy szimfonikus zene térleképzését. Ha ezek rendben vannak, majdnem biztosra veszem, hogy Knopfler Márk is rendben lesz, de fordítva közelítve már nem vagyok benne biztos.

Nekem is, mint gondolom sukunknak vannak tesztlemezeim.
De ezek a lemezek nem válogatott audiofil felvételek, hanem teljesen átlagos hétköznapi kiadványok, amik valami oknál fogva, talán véletlenűl, de nagyon jól sikerült felvételek.
Stílustól függetlenűl, jellemző rájuk a nagyon ősszetett, sok hangszeres, illetve sok hangszert megszólaltató zene, és természetesen az, hogy nagyon jól ismerem őket. Még csak véletlenűl sics közöttük egy sem, az elcsépelt, show-kon futtatott demó zenék közűl.
Ha készüléket vásárolni/meghallgatni megyek, akkor ezt a pár darabból álló kollekciót viszem magammal. Ezeket tökéletesen ismerem, tudom mire kell figyeljek, mit kell halljak, és van köztük egy két felvétel ami a legtöbb rendszeren "fogást talál", rátapint a gyenge pontokra, már ha vannak ilyenek.

--Bár eléggé elkanyarodtunk a témától, de leírnék erre reagálva egy hasonlatot-pár gondolatot.

Ez az egész audiofil-high end vita olyan, mint a dokumentumfilm kontra hollywoodi szuperprodukció.
Nézhetsz dokumentumfilmet remegő kézi kamerás képpel, rossz bevilágítással, belógó mikrofonnal, helyszínen felvett szélzajos hanggal, vagy nézhetsz makulátlan sminkkel ébredő sztárokat, akik még a spájzban is tökéletesen vannak világítva, és a legutolsó villanykapcsolás is olyan hangeffekttel jelenik meg, mint egy atombomba.

lefordítva:

Élvezheted a kissé rossz akusztikájú teremben, kevés (vagy akár csak 2) mikrofonnal felvett, tehát a valós hangot tükröző (nekem inkább ez az audiofil) felvételt, vagy a stúdióban, millió effekttel, sok-sok valószínűtlenül közel helyezett mikrofonnal, lehet sokadik feljátszásra feljátszott (high end) zenét is.

Mindegyiknek megvan a maga létjogosultsága.

Hangulatfüggő nálam, hogy pl. egy 1985-ös mono magnószalagról hallgatom az általam egy műv. házban felvett felvételen, hogy csattog a lábdob, rezeg a pergőhúr, brutál a közönségzaj, és a felboruló sörösüvegek hangja közt szólózik Tátrai Tibi, de számomra mégis sokat sokat jelent.
Van, viszont, hogy a mondjuk pl. a Fourplay végletekig "szétretusált" felvételének hallgatása közben próbálom eldönteni, hogy most a zene, vagy a hangfalaim hangzása tetszik-e jobban...

Kérdés mikor, mi a fontosabb, mi a szórakoztatóbb.

[Robici]

Szerintem is nagyon fontos, hogy otthoni meghallgatás nélkül tilos bármilyen nagy értékű komponenst venni. Nekem is volt ezzel kapcsolatban tapasztalatom, ahol a konstruktőrnél kétszer is hosszan hallgattam a cuccot, meghallgattam külön nyílt napon nagy bemutatóteremben is, aztán csak otthon nálam derült ki hogy mégse nekem való.
Illetve azt mondanám, hogy lehet persze meghallgatás nélkül is venni olyan dolgot ami még annyiba kerül hogy nem fáj az az összeg ha esetleg kiderül hogy nem jön be a dolog. Aztán mindenkinél máshol van ez az összeghatár. :-)

[zoli73]

Ha készüléket vásárolni/meghallgatni megyek, akkor ezt a pár darabból álló kollekciót viszem magammal.

Baromi nehéz más rendszerében letesztelni egy készüléket, amikor egy idegen lánc elemeinek összességét halljuk. Ha valami jó vagy nem jó, nem tudhatjuk, hogy az eladó cucctól van-e. Ezért 1-2 nap visszavásárlási garanciát kérjetek mindig saját rendszerben elvégzendő teszt miatt. Aki korrekt eladó, ezt elfogadja.

Így igaz, egy ilyen meghallgatás csak tájékoztató jellegű, ha lehetséges, mindenképpen meg kell hallgatni saját rendszerben.
Már jó ideje csak ilyen opcióval veszek készüléket. A közelmúltban volt is egy ilyen esetem, hogy a vágyott eszköz nem vált be, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az eladó nagyon korrekt módon visszavásárolta.
Én is ezt tanácsolom mindenkinek, csak ilyen opcióval vásároljon bármit, sok bosszúságtol kíméljük meg magunkat.

[Retrofuturista]

Ha készüléket vásárolni/meghallgatni megyek, akkor ezt a pár darabból álló kollekciót viszem magammal.

Baromi nehéz más rendszerében letesztelni egy készüléket, amikor egy idegen lánc elemeinek összességét halljuk. Ha valami jó vagy nem jó, nem tudhatjuk, hogy az eladó cucctól van-e. Ezért 1-2 nap visszavásárlási garanciát kérjetek mindig saját rendszerben elvégzendő teszt miatt. Aki korrekt eladó, ezt elfogadja.

[zoli73]

Szóljunk egy kicsit a teszt zenékről is.

Én véleményem szerint torkig vagyok a klasszikus tesztelő anyagoktól (Stockfish és társai, de akár Yello, Dire Straits, Pink Floyd), amelyek úgy készültek, hogy egy gyengébb rendszert is el lehessen velük adni, mert az egész keverése mesterségesen monumentális.

Én ezeknél a zenéknél (amelyeket egyébként kiváló és tehetséges zenészek készítenek, így nem zeneileg van baj velük) gyakran úgy érzem, hogy nem látom az erdőtől a fát, annyira le akarnak nyűgözni, de én nem ezt kérem, ha tesztelek.

Ha tesztelek, pl. hallani akarom egy darab zongora koppanás tisztaságát és sallangmentességét, vagy egy szimfonikus zene térleképzését. Ha ezek rendben vannak, majdnem biztosra veszem, hogy Knopfler Márk is rendben lesz, de fordítva közelítve már nem vagyok benne biztos.

Nekem is, mint gondolom sukunknak vannak tesztlemezeim.
De ezek a lemezek nem válogatott audiofil felvételek, hanem teljesen átlagos hétköznapi kiadványok, amik valami oknál fogva, talán véletlenűl, de nagyon jól sikerült felvételek.
Stílustól függetlenűl, jellemző rájuk a nagyon ősszetett, sok hangszeres, illetve sok hangszert megszólaltató zene, és természetesen az, hogy nagyon jól ismerem őket. Még csak véletlenűl sics közöttük egy sem, az elcsépelt, show-kon futtatott demó zenék közűl.
Ha készüléket vásárolni/meghallgatni megyek, akkor ezt a pár darabból álló kollekciót viszem magammal. Ezeket tökéletesen ismerem, tudom mire kell figyeljek, mit kell halljak, és van köztük egy két felvétel ami a legtöbb rendszeren "fogást talál", rátapint a gyenge pontokra, már ha vannak ilyenek.

[zoli73]

Szóljunk egy kicsit a teszt zenékről is.

Én véleményem szerint torkig vagyok a klasszikus tesztelő anyagoktól (Stockfish és társai, de akár Yello, Dire Straits, Pink Floyd), amelyek úgy készültek, hogy egy gyengébb rendszert is el lehessen velük adni, mert az egész keverése mesterségesen monumentális.

Én ezeknél a zenéknél (amelyeket egyébként kiváló és tehetséges zenészek készítenek, így nem zeneileg van baj velük) gyakran úgy érzem, hogy nem látom az erdőtől a fát, annyira le akarnak nyűgözni, de én nem ezt kérem, ha tesztelek.

Ha tesztelek, pl. hallani akarom egy darab zongora koppanás tisztaságát és sallangmentességét, vagy egy szimfonikus zene térleképzését. Ha ezek rendben vannak, majdnem biztosra veszem, hogy Knopfler Márk is rendben lesz, de fordítva közelítve már nem vagyok benne biztos.

Sokszor a mikrofonnal rögzített hangok köszönő viszonyban sincsenek az adott hangszer élő hangjával. Vannak élethűbbek, pl. zongora, de mondjuk egy dobfelszerelés egészen másképp szól élőben.

A dobról, de én a zongoráról is így vélekednek. Hosszú évek óta, kiemelt figyelmet fordítók e két hanszernek, akárhol, akármilyen rendszert hallgatok. Nagyon kevés hiteles, élethű reprodukált dob, ill. zongorahangot hallottam eddig.
Aztán az is lehet, hogy ezek nem is a rendszerek, hanem a felvételek hibái.
Elképzelhető, hogy e két hangszer nehezen, vagy rosszúl mikrofonozható, de az is lehet, hogy nagyrészt nem fordítanak elég figyelmet rá, nem tudom.
Ezekkel ellentétben, pl. az akusztikus gitár, vagy úgy általában a fúvós hangszerek, szinte mindíg élethűen szólalnak meg felvételről.

[-CB-]

Szóljunk egy kicsit a teszt zenékről is.

Én véleményem szerint torkig vagyok a klasszikus tesztelő anyagoktól (Stockfish és társai, de akár Yello, Dire Straits, Pink Floyd), amelyek úgy készültek, hogy egy gyengébb rendszert is el lehessen velük adni, mert az egész keverése mesterségesen monumentális.

Én ezeknél a zenéknél (amelyeket egyébként kiváló és tehetséges zenészek készítenek, így nem zeneileg van baj velük) gyakran úgy érzem, hogy nem látom az erdőtől a fát, annyira le akarnak nyűgözni, de én nem ezt kérem, ha tesztelek.

Ha tesztelek, pl. hallani akarom egy darab zongora koppanás tisztaságát és sallangmentességét, vagy egy szimfonikus zene térleképzését. Ha ezek rendben vannak, majdnem biztosra veszem, hogy Knopfler Márk is rendben lesz, de fordítva közelítve már nem vagyok benne biztos.

Sokszor a mikrofonnal rögzített hangok köszönő viszonyban sincsenek az adott hangszer élő hangjával. Vannak élethűbbek, pl. zongora, de mondjuk egy dobfelszerelés egészen másképp szól élőben.

[Retrofuturista]

Szóljunk egy kicsit a teszt zenékről is.

Én véleményem szerint torkig vagyok a klasszikus tesztelő anyagoktól (Stockfish és társai, de akár Yello, Dire Straits, Pink Floyd), amelyek úgy készültek, hogy egy gyengébb rendszert is el lehessen velük adni, mert az egész keverése mesterségesen monumentális.

Én ezeknél a zenéknél (amelyeket egyébként kiváló és tehetséges zenészek készítenek, így nem zeneileg van baj velük) gyakran úgy érzem, hogy nem látom az erdőtől a fát, annyira le akarnak nyűgözni, de én nem ezt kérem, ha tesztelek.

Ha tesztelek, pl. hallani akarom egy darab zongora koppanás tisztaságát és sallangmentességét, vagy egy szimfonikus zene térleképzését. Ha ezek rendben vannak, majdnem biztosra veszem, hogy Knopfler Márk is rendben lesz, de fordítva közelítve már nem vagyok benne biztos.