Komolyzenei ajánló

[juliush]

Bizonyára jópáran emlékeztek még az időszakra, mikor a Hungaroton neve a nemzetközi piacon egyet jelentett a klasszikus zene és határterületeinek rejtett, majdhogy teljesen feledésbe merült képviselőinek, darabjainak, stílus irányzatainak "leporolásával" és kimondottan magas szinvonalon történő közreadásával. A korai zene, a barokk vagy épp a klasszicizmus számos remek "kis" mestere kapott újra rivaldafényt és a szaksajtó nagyra értékelte az erőfeszítéseiket. Erre remek példa az alábbi lemez, amely a többnyire bukolikus témák igazán képszerű feldolgozásában merészen nyúl a korhű hangszerek mellett népi instrumentumokhoz, mint a tekerőlant, vagy a duda, sőt egyéb hangeffektekhez, ha egy paraszti esküvő felidézése épp ezt igényli. Mindehhez ráadásul remek hangminőség is társul, abszolút ajánlom!

cover.jpg (771.66 KiB) Megtekintve 1689 alkalommal

[alto]

Orpheus Chamber Orchestra, nekem ez a kedvenc lemezem tőlük, népszerűbb impresszionista darabok, szaxofonra hangszerelve Branford Marsalis-al:


youtu.be/jwihJ13o90E

[juliush]

Egyszerűen nem tudok másként gondolni az alábbi lemezre, mint egy finom, cizellált bonbonos dobozra, tele a francia barokk válogatott finomságaival a legjobb "cukrászok" által hangokba öntve! A minőség meg...hát olyan alphás! Erre a szürke, szottyos időre tökéletes gyógyír!

cover.jpg (541.17 KiB) Megtekintve 1726 alkalommal

[juliush]

Gyönyörű Csajkovszkij-ciklus a digitális korszak hajnalát közvetlenül megelőző időszakból, hibátlan hangzású remasteringgel.

Recording Location: Concertgebouw, Amsterdam, September 1961 (Capriccio italien), June 1964 (Romeo and Juliet), September 1972 (1812; Marche slave; Francesca da Rimini), September 1974 (Symphony No.5), October 1977 (Symphony No.2; The Storm), October 1978 (Symphony No.6), December 1978 (Symphony No.4), October 1979 (Symphonies 1, 3 & Manfred)
℗ 1965 (Capriccio italien; Romeo and Juliet), 1973 (1812; Marche slave; Francesca da Rimini), 1975 (Symphony No.5), 1978 (Symphony No.2; The Storm), 1980 (Symphonies 1, 3 & Manfred) Universal International Music BV

Ha esetleg félreértető voltam, a "ciklus" alatt a szimfóniákat értettem! A "töltelék" korábban került rögzítésre!

[juliush]

A téma rendszeres látogatói számára nyilván nem újdonság rajongásom a lenti lemez előadói gárdája iránt. A kis karmester nélküli zenekar mobilitását, elképesztő összhangját a kedvenc Csajkovszikj darab könnyed léptű, varázslatosan áttetsző előadásának szolgálatába állítja. Érdemes összevetni a kiadó akkori sztárkarmesterének teljesen eltérő felfogású, nagy romantikus ívekkel dolgozó, de nyilvánvalóan ugyanolyan valid interpretációjával!

suites.jpg (53.54 KiB) Megtekintve 1703 alkalommal

[Indy]

Gyönyörű Csajkovszkij-ciklus a digitális korszak hajnalát közvetlenül megelőző időszakból, hibátlan hangzású remasteringgel.

Recording Location: Concertgebouw, Amsterdam, September 1961 (Capriccio italien), June 1964 (Romeo and Juliet), September 1972 (1812; Marche slave; Francesca da Rimini), September 1974 (Symphony No.5), October 1977 (Symphony No.2; The Storm), October 1978 (Symphony No.6), December 1978 (Symphony No.4), October 1979 (Symphonies 1, 3 & Manfred)
℗ 1965 (Capriccio italien; Romeo and Juliet), 1973 (1812; Marche slave; Francesca da Rimini), 1975 (Symphony No.5), 1978 (Symphony No.2; The Storm), 1980 (Symphonies 1, 3 & Manfred) Universal International Music BV

[alto]

Várdai egy régebben általánosan elterjedt, mára a komolyzenében igen ritkává vált gyakorlatot elevenített fel ezen a koncerten, a kadenciát, ami az előadó által előre megkomponált vagy improvizált szóló rész egy versenyműben. 31:16-tól hallható.


youtu.be/CnFOt9_JksQ

[juliush]

Gyönyörű Csajkovszkij-ciklus a digitális korszak hajnalát közvetlenül megelőző időszakból, hibátlan hangzású remasteringgel. Haitink a világ egyik legjobb zenekarával felvett sorozatát elsősorban azoknak ajánlom, akik vevők az értelem és érzelmek közötti egyensúlyra törekvő, a szerző előadásait oly gyakran jellemző hatásvadászatot, hisztériát mellőző, érzelemkitöréseket kordában tartó, a művek szimfónikus struktúrájára hangsúlyt helyező interpretációkra.

cover.jpg (103.71 KiB) Megtekintve 1612 alkalommal

[Robici]

Mindemellett felvételtechnikailag is az egyik legmeggyőzőbb érv a Red Book CD formátum minősége és életrevalósága mellett, hiszen mindenféle korszerű varázslat nélkül 4 mikrofonnal vették fel és rögzítették egy Sony PCM-F1-es átalakítóval.

A BIS-nek a Mozart Vonósötösök sorozata (Orlando Quartet) is a PCM-F1-gyel lett rögzítve és szerintem csodaszépen szól. Vicces, hogy ezzel az eredetileg amatőr piacra szánt cuccal ilyen jó felvételeket tudtak csinálni. Egyébként ha már kevésmikrofonos felvétel: a Denon a 80-as években Mahler szimfóniáit Eliahu Inballal vette fel és az eredeti japán kiadás füzetében több felvételnél is azt írják hogy egy-két részlettől eltekintve ahol kiegészítő mikrofonokat alkalmaztak, lényegében kétmikrofonos felvételek (Brüel&Kjaer mikrofonokkal). Még a 8. szimfóniát is így rögzítették! Zeneileg talán nem annyira kiemelkedő az a sorozat (bár vannak közte jól sikerültek) de technikailag érdekes. Korai digitális felvételek, nagyon alacsony kivezérléssel (legalábbis az eredeti kiadásokon ami nekem van). Érdekes módon nagyon durván kihozzák a DAC-ok közötti hangzásbeli különbségeket.

[alto]

Volt már szó erről a 4 évszak felvételről, most azért hozom ismét szóba, mert egy aktuális rendelésemhez nevetséges 4 Euróért tudtam hozzácsapni, mert ezt fizikailag is birtokolnom kell! Ez kevesebb mint 1 EUR/évszak, hiszen két másik versenyművet is melléraktak az eredeti kiadványhoz képest!

https://www.jpc.de/jpcng/classic/detail ... um/5240913
A bő 3 és fél évtizede készített felvétel ugyanolyan friss, lendületes, izgalmas előadás, mint bármelyik azóta, sőt híján van egyesek túlzásainak (legalábbis számomra, lásd Carmignola). Mindemellett felvételtechnikailag is az egyik legmeggyőzőbb érv a Red Book CD formátum minősége és életrevalósága mellett, hiszen mindenféle korszerű varázslat nélkül 4 mikrofonnal vették fel és rögzítették egy Sony PCM-F1-es átalakítóval. A felvétel egy templomban készült, pont annyi zengést engedtek rögzíteni, ami a tér érzetét biztosítja, ugyanakkor a részleteket még nem mossa össze. Ráadásul a templom orgonája lehet a continuo bizonyos pontokon, a szubbal kiegészített full-range rendszereken hátborzongatóan gyönyörűségesen telt hangzást produkál, például a Tél nyitánya szinte csontig hatolóan fenyegető, mégis várakozással teli.

Erről eszembe jutott, hogy nekem is van egy ilyen templomi orgonás Négy évszak lemezem, épp ezt hallgatom:

RoonShareImage-637395666761052550.png (105.54 KiB) Megtekintve 1628 alkalommal

[juliush]

Volt már szó erről a 4 évszak felvételről, most azért hozom ismét szóba, mert egy aktuális rendelésemhez nevetséges 4 Euróért tudtam hozzácsapni, mert ezt fizikailag is birtokolnom kell! Ez kevesebb mint 1 EUR/évszak, hiszen két másik versenyművet is melléraktak az eredeti kiadványhoz képest!

https://www.jpc.de/jpcng/classic/detail ... um/5240913
A bő 3 és fél évtizede készített felvétel ugyanolyan friss, lendületes, izgalmas előadás, mint bármelyik azóta, sőt híján van egyesek túlzásainak (legalábbis számomra, lásd Carmignola). Mindemellett felvételtechnikailag is az egyik legmeggyőzőbb érv a Red Book CD formátum minősége és életrevalósága mellett, hiszen mindenféle korszerű varázslat nélkül 4 mikrofonnal vették fel és rögzítették egy Sony PCM-F1-es átalakítóval. A felvétel egy templomban készült, pont annyi zengést engedtek rögzíteni, ami a tér érzetét biztosítja, ugyanakkor a részleteket még nem mossa össze. Ráadásul a templom orgonája lehet a continuo bizonyos pontokon, a szubbal kiegészített full-range rendszereken hátborzongatóan gyönyörűségesen telt hangzást produkál, például a Tél nyitánya szinte csontig hatolóan fenyegető, mégis várakozással teli.

[Aszpirin]

Csak a történeti hűség kedvéért:
classical_chart.jpg

Nos, megkövetem a társaságot, úgy tűnik, én is beleestem abba a tévedésbe, hogy a Wikipédián található információt készpénznek vettem, vagy félreértelmeztem:

Az esetenként csak egyszerűen Kennedy néven ismert előadó a Guinness Rekordok Könyvében is szerepel, mint a legtöbb eladott klasszikus lemez előadója; az 1989-es Vivaldi: A négy évszak című felvételével érte ezt el ezt a rekordot.

forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nigel_Kennedy

Mindenesetre a mentségemre váljék, hogy az emlegetett Kennedy lemezt több helyen is a világon legtöbbet eladott komolyzenei kiadványként aposztrofálják. Ami ezek szerint nem igaz. (nem mintha a 11. hely nem lenne kiemelkedő).
Valószínűleg volt valamikor egy állapot, amikor ez valóban így volt, vagy az sem kizárt, hogy a guiness rekord egy bullshit...

Szóval bocs.

De azért így is elég szép eredmény, nem?

[juliush]

Azért él még a remény, van ígéretes utánpótlás fiatal zongoraművészekből! Egyik kedvencem Seong-Jin Cho:

cho.jpg (400.68 KiB) Megtekintve 1513 alkalommal

[juliush]

De ha már itt tartunk: A Heartland-ra tegnap ránézve ötlött fel, hogy milyen nevek szerepelnek ott... vegyük pl. Joshua Bell-t. Nekem bizony egyik nagy-nagy kedvencem a Vivaldi 4 évszakból a Joshua Bell-féle változat. Biztosan nem korhű, meg mittomén, de egy nagyon élvezhető (és nagyon jól szóló) albumról van szó. Ugyanakkor Joshua Bell-ről sem esik itt szó soha, pedig... talán ő is elég ismert figura, kb. mint Yo-Yo Ma, nem?

Az Academy-St-Martin-in-the-Fields zeneigazgatójaként egy egész korrekt Beethoven 4&7-et vezényelt. És emellett igencsak klassz lemezeken hegedűlt könnyedebb műfajokban, filmzenékben, a "Red Violin" azóta igazi klasszikussá vált, önálló hangversenydarabok születtek belőle.

bell.jpg (138.54 KiB) Megtekintve 1509 alkalommal

Vagy pl. Nigel Kennedy, akinek az 1989-es "lázadó stílusú" Vivaldi 4 Évszak-lemeze minden idők legnagyobb példányszámban eladott komolyzenei kiadványává vált (több mint 3 milliót adtak el belőle világszerte)?

Csak a történeti hűség kedvéért:

classical_chart.jpg (1.16 MiB) Megtekintve 1509 alkalommal

[Aszpirin]

De azért sokkal többre tartom Capuçont mint Yo-Yo Ma-t.

Nem hiszem, hogy itt hasonlítgatásról lett volna szó.
Egyszerűen csak feltűnt, hogy nem esik szó Yo-Yo Ma-ról illusztris körökben, pedig elég sokoldalú és széles a repertoárja, na meg elég ismert is (megkockáztatom: jóval több ember hallott már róla, mint Capuçon-ról... plusz, lévén hogy Capuçon nem játssza a Naqoyqatsi szólóit /aminek említése vetette fel bennem a kérdést, mert a mű meg lett említve Glass-kedvencként, a művész viszont nem.../, nem tudjuk, hogy ott is jobb lenne-e?), és érdekelt hogy miért. Az, hogy van nála jobb, ebben a kérdésben nem segít

De ha már itt tartunk: A Heartland-ra tegnap ránézve ötlött fel, hogy milyen nevek szerepelnek ott... vegyük pl. Joshua Bell-t. Nekem bizony egyik nagy-nagy kedvencem a Vivaldi 4 évszakból a Joshua Bell-féle változat. Biztosan nem korhű, meg mittomén, de egy nagyon élvezhető (és nagyon jól szóló) albumról van szó. Ugyanakkor Joshua Bell-ről sem esik itt szó soha, pedig... talán ő is elég ismert figura, kb. mint Yo-Yo Ma, nem?

Vagy pl. Nigel Kennedy, akinek az 1989-es "lázadó stílusú" Vivaldi 4 Évszak-lemeze minden idők legnagyobb példányszámban eladott komolyzenei kiadványává vált (több mint 3 milliót adtak el belőle világszerte)?

Vajon az elit leírja ezeket a művészeket azért, mert túl népszerűvé váltak azáltal, hogy hajlandóak a "népszerűbb" műfajok felé (filmzene, folk, világzene, jazz stb.) is elmozdulni, vagy mert sikerült nekik tényleg nagyon sok lemezt eladni, ezáltal "tömegzenészekké" válni?

[alto]

youtu.be/Ga6a2qSMtjc

De azért sokkal többre tartom Capuçont mint Yo-Yo Ma-t.

[alto]

Komolyan azt hittem, őt nem szabad itt emlegetni, mert ugye...
Azért van itt is némi változatosság, a kedélyeket borzolandó :-D
(A Heartland az egyik legérdekesebb projektje, de azért a Silk Road sem gyenge, no meg a közös lemezük Bobby McFerrin-nel... imádom, ha egy zenész nemcsak mestere a hangszerének, de sokoldalú is).

IMG_3971.JPG

Szeretem Yo-Yo Ma sokoldalúságát, Bobby McFerrinnel zseniális, nagyon jó a Morricone lemeze, viszont Bach szóló cselló szonáta lemezei (kétszer is felvette) siralmasak. De tényleg, hallgassátok meg akár Starkerrel, akár Várdaival, akár Perényivel, és utána Yo-Yo Ma-val. Ég és föld a különbség, nem mondom, hogy Yo-Yo Ma rossz csellista lenne, de ez nem az ő világa.

[juliush]

Klasszikus inspiráció, picit itt-ott "Off"-szagúnak tűnhet talán.

usher.jpg (1002.13 KiB) Megtekintve 1499 alkalommal

A harmadik delikvenst mindezidáig csupán a 80-as években készített remix verziójában ismertem, Orson Welles utólag hozzárakott narrációjával, de most alkalmam nyílt az eredeti mix új 24/96-es remasterében élvezni. Klasszikus ez is bizony, minden ízében!

[Aszpirin]

Ha már itt tartunk, kíváncsi lennék, hogyan viszonyulsz az Einstein on the Beach-hez.

Nos az Einstein azon ritka Glass darabok egyike, mellyel nem jutottam dűlőre, ...vagy partra. De adok még egy esélyt neki!

Én már nem adok esélyt neki. Túl sok esélye volt már
Megmarad a gyűjteményem egy darabjának, azaz porfogónak, amit már nem teszek bele a lejátszóba.

[Aszpirin]

Komolyan azt hittem, őt nem szabad itt emlegetni, mert ugye...
Azért van itt is némi változatosság, a kedélyeket borzolandó :-D
(A Heartland az egyik legérdekesebb projektje, de azért a Silk Road sem gyenge, no meg a közös lemezük Bobby McFerrin-nel... imádom, ha egy zenész nemcsak mestere a hangszerének, de sokoldalú is).

IMG_3971.JPG (3.26 MiB) Megtekintve 1537 alkalommal

[juliush]

Ha már itt tartunk, kíváncsi lennék, hogyan viszonyulsz az Einstein on the Beach-hez.

Nos az Einstein azon ritka Glass darabok egyike, mellyel nem jutottam dűlőre, ...vagy partra. De adok még egy esélyt neki!
Viszont ha már a Qatsi-trilógia szóba került, a trilógia 2,5. része is remek aláfestő zenét kapott!

[juliush]

Apropó Yo-Yo Ma: az ő dolgaihoz ki hogyan áll hozzá? Elég változatos műfajokban (is) nyomul... Van pár lemezem tőle. Itt nem szokás őt emlegetni, I wonder why...

Talán menőbb lett többszáz éve előadatlanul könyvtárak polcain porosodó remekművek abszolút autentikus(nak titulált) előadásaiban felfedezni (vélni) a fraktálgeometria szabályainak való megfelelést?
A Lorin Maazel vezényelte Berlini Filharmónikusokkal készített felvétele vezetett be Dvorak Csellóversenyének a gyönyörűségeibe, azóta is nagyon szeretem, csakúgy mint kirándulásait a könnyedebb műfajok felé. Ráadásul mindhárom lemez csodálatos hangminőséggel bír!

ma.jpg (126.88 KiB) Megtekintve 1541 alkalommal

[Aszpirin]

Imádom Philip Glass-t, pár kedvencem:
glass.jpg

Ha már itt tartunk, kíváncsi lennék, hogyan viszonyulsz az Einstein on the Beach-hez.

A Naqoyqatsi - mint bármelyik a Qatsi-trilógiából - nekem is nagy kedvencem. Különlegessége a Yo-Yo Ma -féle csellójáték. Apropó Yo-Yo Ma: az ő dolgaihoz ki hogyan áll hozzá? Elég változatos műfajokban (is) nyomul... Van pár lemezem tőle. Itt nem szokás őt emlegetni, I wonder why...

[juliush]

Imádom Philip Glass-t, pár kedvencem:

glass.jpg (248.78 KiB) Megtekintve 1585 alkalommal

[alto]

Glass - Labèque: Les Enfants Terribles

TLDR: a Philip Glass-átirat két zongorára, a Labèque-nővérek előadásában számomra tökéletes kikapcsolódásnak bizonyult egy hosszú munkanap utáni estére. Ajánlott.

Adott ugye Jean Cocteau világhírű regénye, Les Enfants Terribles ami magyarul háromféle címen is, igen sok kiadásban megjelent már: Vásott kölykök / Rettenetes gyerekek / Veszedelmes Éden (megjegyzem, a franciául nem tudók számára, hogy a középső áll a legközelebb az eredeti címhez, a másik kettőben a fordító is művészkedett). Ebből film is készült “Vásott kölykök” címen még az 50-es évek elején, és Philip Glass írt belőle egy operát, amelyet - ha minden igaz - november 21.-én nálunk is bemutatnak (érdeklődők: irány a Google) “Veszedelmes éden” cimen (az eredeti francia címe mind a konyvnek, mind a filmnek, mind a Glass-operának ugyanaz.)

Glass három zongorára, négy énekhangra és 8 táncosra írta az operáját (ezért balett-operaként is szokás emlegetni), de itt nem áll meg a történet, ugyanis a zenei anyagot Glass segitője és közeli munkatársa, Michael Riesman, Glass megbízásából átirta két zongorára, speciálisan a világhírű Labèque-nővérek számára, és ezt, a nővérek tolmácsolásában, halljuk ezen az albumon, a Deutsche Grammophon jóvoltából.

Glass-t van aki szereti, van aki utálja, és vannak a magamfajták, akik kissé skizofrénné válnak, ha róla van szó. Glass-hoz én ugyanis nagyon végletesen viszonyulok, mindkét végletben: van műve, amit nagyon utálok (pl az Einstein on the Beach, amit még jó régen, amikor még nem létezett streaming meg letöltés, jó drágán sikerült CD-n beszereznem, aztán többszöri nekifutással sem sikerült soha befogadnom), és van amit imádok (pl Qatsi-trilógia, Satyagraha, és most már ez a lemez is). Általában azt imádom, ahol a minimalizmusát nem viszi túlzásba, és ugyanazt a két hangot max 4-5 ütemen át ismételgeti egyen-tizenhatodokban mindenféle variáció nélkül, nem tölt ki velük mondjuk 20 ütemet). Szóval lehet őt szeretni, és lehet utálni, de egy biztos: annyira markáns a stílusa, hogy egy teljesen laikusnak is elég egy művének néhány részletét meghallgatni, hogy az összes többiben az első ütemek után azonnal felismerje, hogy Glass írta. Nincs mit ezen ragozni.

Szerencsére ez a konkrét darab a kifejezetten bonyolultak egyike Glass mércéjével mérve, így számomra Glass
legbefogadhatóbb, sőt, imádott oldalához tartozik. A Labèque nővérek pedig tökéletesen tolmácsolják. Annyira érződik, hogy egy életük volt összeszokni... hihetelen, mennyire érzik egymás játékát, és mennyire egyszerre és egy hangerővel ütnek, amikor egyszerre kell... ezen sincs mit ragozni. Tökéletes, dinamikus, ugyanakkor lírai előadás, már amennyire én egy zongoraduoról meg tudom állapítani ezt...

Ja, és mondtam már? Szórakoztató, kellemes, kikapcsoló, figyelemelterelő. Már harmadszor hallgatom. Természetesen ismét a HRA streamingről.

Ami a stúdiómunkát illeti: a színpadkép biztosan mesterségesen szét van húzva, hogy elkülönüljön a két zongora. Nem láttam-hallottam még a nővéreket élőben, de minden képen, amit láttam, a színpadon egymással szembeforgatva, teljesen összetolva áll a két zongora, a nővérek pedig egymással szemben ülnek. Az album virtuális színpadán sokkal nagyobbnak hallatszik a két zongora távolsága, ilyen hangot csak legfeljebb egészen közelről, mondjuk másfél méterről hallanánk a valóságban. Vagy úgy sem. Ez alighanem csalás sokak szemében, és elsőre nekem is fura volt, de aztán ráállt a fülem, és kifejezetten jó, hogy mindig pontosan hallani, mit ki játszik. Van ennek értelme szerintem, akkor is, ha ezt így alighanem egyik hangosítatlan koncerten sem hallhatjuk.

Összességében nekem nagyon tetszik ez az album, és jó szívvel ajánlom. Főleg Glass-rajongóknak, de nem csak...



youtu.be/KwpMmcHZGb4

Nekem ez a legkedvesebb Glass zeném:


youtu.be/O5xMuTpJfHA